Éppen egy hete, hogy megnyílt Vincze László kiállítása a Kereskedelmi és Iparkamara Székházában. Vincze László ugyan nem kecskeméti, de sokan ismerik itt is, szinte már tiszteletbeli kecskeméti, mert olyan sok időt tölt itt az Alkotóházban. Sokszor találkoztam már én is vele különböző kiállításmegnyitókon. Most itt a Kamarában főleg tájképeket és csendéleteket állatott ki, de volt két mitológiai témájú festmény is és két portré, amelyből az egyik egy önarckép volt, a másik pedig Turai Kamillról készült, aki megnyitotta kiállítást és szokásához híven rögtönzött tárlatvezetést is tartott.
A megnyitóra elhívtam azt az egykori bolyais tanítványomat, aki ugyan biológus, de pár éve elkezdett rajzolni, festeni és felvételét kérte a Kecskeméti Képzőművészek Közösségébe, ahová viszont nem nyert felvételt. Gondoltam, beszélgetek egy kicsit Lacival, nézegetünk néhány képet, bemutatom néhány embernek, hátha ezzel is segíteni tudom.
Amikor hazaértem és bekapcsoltam a gépet, szomorúan értesültem Kormos Emese halálának híréről. Nagyon megrázott, bár tudtam, hogy beteg és hogy kórházban van, de annyira bíztam abban, hogy meg fog gyógyulni. Emesét, akkor ismertem meg közelebbről, mikor utánam 2001-ben a Nemzetközi Kerámia Stúdióba került. Annyira ügyesen és jól csinálta azt a munkát, amit én nem tudtam úgy csinálni. Sajátos humorára emlékszem legszívesebben. Kikapcsolódásként eljött velem egy-két bécsi kirándulásra. És élénken él a tudatomban az a kép, amikor Font Saci temetésre igyekeztünk és szörnyülködtünk, hogy milyen fiatalon halt meg Saci. Most meg ő...
Két képpel búcsúzom tőle a saját fotóalbumomból. Az első 2003 augusztusában készült, mikor a Kerámia Stúdió jubileumi katalógusát mutatták be, a második pedig az utolsó kiállításmegnyitó, amelyen láttam őt, tavaly október végén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése