Szegedi Zsolt nyitotta meg a kiállítást, aki először megemlékezett az akkor éppen egy hete elhunyt Kormos Emeséről, majd méltatta Kecskeméti Sándor munkásságát és az itt kiállított munkáit. Ezek után fény derült arra, hogy miért van ott egy kis kék inges iskolás csoport és az üres asztal. Mivel az egész Tavaszi Fesztiválnak a gyerekek a mottója, így egy gyors közös alkotásra invitálta Sándor a gyerekeket. Mindegyikük kapott egy maroknyi agyagot, amelybe Sándor utasítása szerint jól bele kellett markolni, majd letenni a homokos asztalra. Milyen egyszerű és látványos akció!
Az ART Brigád egy családi művészeti vállalkozás. Ezen a blogon arról írok, hogy születnek meg a művek, mi inspirál bennünket, leginkább engem, azaz milyen kiállításokat látok, milyen művészeti, kulturális eseményeken veszek részt, milyen foglalkozásokat tartok és olvashatnak az aktuális programjainkról is. MűvMari
2015. március 27., péntek
Kecskeméti Sándor - Kápolna Galéria
Szegedi Zsolt nyitotta meg a kiállítást, aki először megemlékezett az akkor éppen egy hete elhunyt Kormos Emeséről, majd méltatta Kecskeméti Sándor munkásságát és az itt kiállított munkáit. Ezek után fény derült arra, hogy miért van ott egy kis kék inges iskolás csoport és az üres asztal. Mivel az egész Tavaszi Fesztiválnak a gyerekek a mottója, így egy gyors közös alkotásra invitálta Sándor a gyerekeket. Mindegyikük kapott egy maroknyi agyagot, amelybe Sándor utasítása szerint jól bele kellett markolni, majd letenni a homokos asztalra. Milyen egyszerű és látványos akció!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése