Az MMA két (pénzzel is járó) díját Ittzés Mihály adta át Kun Éva keramikusnak és Budaházi Tibor festőművésznek. Ezután még 5 művész kapott erkölcsi (pénzdíjazás nélküli) elismerést: Mazalin Natália, Földi Péter, Sejben Lajos és Olascher Tamás.
Nekem furcsa volt, hogy ezen a keresztény ikonográfiai kiállításon ennyire szabadon értelmezték a témát. Festmények, grafikák, sok fotó, de kevesebb plasztika került kiállításra. A katalógusban olvasható, hogy 196 művész adott be munkát, amelyből 106 művésztét válogatta be a zsűri. A katalógus címlapján egy egykori kandós tanítvány Kubinyi Katalin kisplasztikája szerepel.
A már nyugdíjban lévő egykori kandós igazgatóhelyettessel, S.I-vel is beszélgettem, mert azon a héten már másodszor találkoztunk egy-egy kiállításmegnyitón. Nehezményezte, hogy rajtam kívül nem szokott más művésztanárral találkozni ezeken az eseményeken. Nem kíváncsiak mások munkáira? - kérdezte. Mit lehet erre válaszolni? Mondtam, biztos megnézik máskor, csak a megnyitóra nem érnek rá eljönni.
Még a megnyitó előtt összefutottam B. Csernyánszky Katival is, aki az Iparon (most MOME) volt csoporttársam és akinek most is ismét szerepelt a munkája. Ő továbbra is textilben utazik, csakúgy mint Jászberényi Matild, akinek szintén szerepel egy alkotása itt, de nem láttam a megnyitón.
Több ingyenes előadást és múzeumpedagógiai foglalkozást is meghirdettek a biennáléhoz kapcsolódva, amelyekre majd igyekszem elmenni, illetve diákokat (nemcsak művészetiseket) is hozni.
Az én kedvencem egyenlőre így első megnézésre erről a tárlatról Kun Éva tálja mellett, Bábás Erika Aprószentek "... mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket" (Bölcs 3,5) című hatalmas keresztje és Nádas Alexandra Madonna című kollográfiája. Ez a mű bizonyos módon hasonlított az én kizsűrizett grafikámra, csak sokkal kevésbé volt konkrét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése