Fotózás a Rudolf laktanyában

Egy héten belül két laktanya fotózáson is részt vettem. A szombati homokbányai laktanya után csütörtökön a műemléki Rudolf laktanyába mehettünk be Öveges László vezetésével az Élet a régi Kecskeméten facebookos csoport szervezésében. Nagy élmény volt ez is. Mielőtt bementünk volna, kitöltöttünk el nyomtatványt, hogy baleset esetény minden a mi felelősségünk. Persze ez se vette kedvünk. Szép napos idő volt és persze meleg is. A kétemeletes nagy épülettel kezdtünk, amelynek a lépcsőháza és a padlása volt a legérdekesebb. A kisebb legénységi laktanyák nem voltak olyan szépek, de érdekes fotótéma ott is akadt. Az istálló és a lovarda következett. A lovarda tetejének fémszerkezete eredeti! Ma raktáraknak vannak kiadva, de a legtöbb rész üres és az enyészeté. Az egykori fogda és diszkó maradt a végére.

Művészettörténet OKTV döntő - Szekeres Alexandra 1. helyezés

Szerdán Budapestre utaztam a művészettörténet OKTV döntőjére. Már volt máskor is döntősöm, de még nem kísértem el sohasem. Most megkértem arra az igazgatóm, hogy elmehessek. Úgy voltam vele, hogy lehet, hogy soha többé nem adatik ez meg nekem, így most jó lenne ott lenni ezen az eseményen. Egy kandós tanítványom került be a döntőbe, Szekeres Alexandra, méghozzá nagyon szép pontszámmal, illetve előnnyel, így reméltünk, hogy ezt a helyet megtudja tartani a 3. fordulóban is. Alexandra az édesanyjával Bácsalmásról indult hajnalban, és ahhoz képest nagyon pörgött, és nagyon ügyes volt. A döntőbe 16 diák jutott be igazán nagymúltú és híres gimnáziumokból is, de Alexandra nyert! A 13-as szerencsés sorszámot húzta. A magyar klaszicizmus és romantika témaköréből három feladat volt, mindegyik itt már szóbeli: 5 műfelismerés, egy még itthon szabadon kiválasztott mű elemzése (mi  Székely Bertalan Kisfiú vajaskenyérrel című festményét választottuk) és egy ott helyben kapott mű elemzése (Alexandra Izsó Miklós Táncoló paraszt című sorozatát kapta). Összesen 100 pontot lehetett elérni, Alexandra 83 pontot kapott, így a 2. fordulóban kapott 99 pontjával együtt 182 ponttal fejezte be a versenyt és ezzel 1. lett, és ez igazán nagyszerű eredmény! Ezt persze már csak ma reggel tudtuk meg, mikor megérkezett az iskolába az értesítés. Szerdán kb. délután 4-kor végeztünk a Magyar Nemzeti Galériában, ahol az "A" épületbe voltunk - szószerint - bezárva. Addigra odahívtam Márkot is - már 4. hete nem láttam, volt itthon és velünk volt Petra is, akinek délután a Krisztina körúton volt egy állásinterjúja. Így négyesben egy kicsit lazítottunk még a vonat indulása előtt a WestEndben, majd hazaindultunk hármasban. Fárasztó, de eredményes és emlékezetes nap volt ez! Köszönöm Alexandra! Büszke vagyok rád!
Egy kis ünneprontásként hadd mondjam el, hogy semmilyen plusz pontot vagy mentességet nem jelent ez a remek helyezés Alexandrának és a többi helyezettnek sem, pedig nem semmi teljesítmény ez! Még amikor 2007-ben és 2008-ban voltak döntőseim, ők legalább kaptak egy emelt szintű 100 %-os érettségit a teljesítményükért. Azóta nincs emelt szintű művészettörténet érettségi, és a művészettörténet nem lehet felvételi tárgy még azok számára sem, akik a szabadbölcsészet szakon művészettörénet szakirányban tanulnak tovább! Ha magyarból, történelemből vagy idegen nyelvből érte volna el ezt, akkor legalább plusz pontokat kapna, de így nem! Ugyanez persze a másik OKTV-re a rajz és vizuális kultúrára is vonatkozik. A művészeti felsőoktatás ennyire semmibe nézi a középiskolai oktatás, pedig akik egy ilyen versenyen jeleskednek, azok nem a heti 1-szeri rajzórán szedték magukra, amit tudnak! Szóval ez csak a középiskolának és a felkészítőtanárnak fontos, ezért nem is lehet azon csodálkozni, hogy évről évre egyre kevesebben jelentkeznek OKVT-re. Én annak is nagyon örülök, hogy idén két versenyzőm (egy bolyais rajzos - ő 16. lett és a kandós művtöris) indult, de azért a hab a tortán ez az első hely!

Fotózás a homokbányai volt szovjet laktanyákban

A szombati délelőttöm még dolgozatjavítással telt (muszáj a végzősők próba érettségi tesztjeit kijavítani, már nem is találkozom velük többször, mert sok-sok óránk elmarad), meg egy laza kis főzéssel. De délután már szabadtéri programom volt. Elkezdtem a túrabakancsom bejáratását. Itthon már sétálgattam benne, de kintre még nem vettem fel. Kb. 3/4 1-kor indultam, kigyalogoltam a Sasfészeken túlra, aztán visszafordultam, és a Decathlonban bevásároltam még néhány szükséges dolgot, például olyan zoknit, amin nincsenk varrások. Hogy ez mennyire szükséges, az már addigra kiderült, mire odaértem, mert a zoknim varrása már ennyi idő alatt is egy vízhólyagot eredményezett a lábujjamon. Délután 4 órára volt megbeszélve egy talákozó az Élet a régi Kecskeméten nevű facebookos csoport tagjaival a homokbányai volt szovjet laktanyáknál. Bejárásra és fotózásra indultunk. Már láttam fotókat a lepusztult laktanyaépületekről, de személyesen nem jártam ott. Félelmetes volt. Nemcsak az elhagyott, szétbarmolt épületek, hanem az a kontraszt, hogy közvetlenül ott vannak mellettük felújított házak, ahol sok-sok ember lakik, akik mikor kinéznek az ablakon ezt látják.
Kb. 1/4 7-re értem haza és végre egy jót aludtam. A vízhólyagon kívül viszont a sarkam fájt még, ami ezért zavar egy kicsit, mert a régi cípőmben tett hosszú gyaloglások után az nem fájt sosem.

Space-makers/ Térformálók - SZIGMA

Tegnap ismét két program volt egy időben. Alföldi Róberttel volt egy beszélgetés az Ifjúsági Otthonban, amit most kihagytam, pedig biztos érdekes volt. Helyette a SZIMGA kiállítótérben éppen akkor nyílt Space-makers/Térformálók című kiállításra menetem. Két festőművész, Kondor Attila és Várady Róbert munkái kerültek bemutatásra. Virág Ágnes a Katona József Múzeum fiatal művészettörténésze remek dolgokat talál ki, új tárlatokat, programokat, helyszíneket. Eddig a SZIGMÁban csak magánkezdeményezésű kiállítások voltak, de most hogy a Cifrapalotában szinte csak régészeti anyag van kiállításva, a múzeum szervezésében a kortárs időszaki kiállítások helyszíne is lett.
Ilyen kortársra is szükség van, még akkor is, ha a megnyitón a már említett másik program miatt, elég kevesen voltak. Ági múzeumpedagógiai foglalkozásokat is kitalált, de kérdéses, hogy mennyire talál hozzá partnereket az iskolákból. Én már több órát nem tudok beáldozni ilyen célokra, mert nem végzek az anyaggal, és én hiába, ajánlanám fel valamelyik délutánom,  a diákok a szabadidejükben igen nehezen iktivizálhatók.
Visszatérve a tárlatra, mindkét kiállító tereket jelenít meg, Kondor Attila lebegő antik kapukat, lépcsőket, Várady Róbert pedig posztmodern építészeti tereket, figurákkal. Kondor Attila filozófikus festményei közel állnak hozzám. Fő helyre került az Ara Pacisről barnákkal készült mű. A megnyitón a GÓBI tánctársulat működött közre.

A holokauszt áldozatainak emléknapja

Április 16. az első magyarországi gettó felállításának napja 2000 óra a holokauszt áldozatainak emléknapja Magyarországon, így az iskolákban is megemlékeznek erről. Én 2007-ben tartottam először a Bolyaiban ezt megemlékezést, mert épp abban a tanévben, bár még 2006. őszén részt vettem Jeruzsálemben a Jad Vasem Intézetben egy holokauszt tanítása kurzuson. Természetesen én nem a történelmi, hanem a művészi megközelítést választottam, azaz holokausz áldozatok munkáit mutattam be, valamint emlékhelyeket és emlékműveket. Nagyon meghatóra sikerült akkor, többen (diákok és tanárkollégák is) odajöttek utána és mondták, hogy mennyire megérintette őket. Azóta kicserélődött a diákság, s úgy gondoltuk, újra az én összeállításommal emlékezhetnénk. Igaz, most kevesebb időt kaptam, akkor 45 perce volt az előadásom, most 30 percesre kellett rövidíteni. De nemcsak kivettem belőle néhány diát, hanem újakkal is aktualizáltam a vetítésem. Először nagyon megijedtem, mikor a diákok az aula széle felé kezdtek leülni, üresen hagyva az egész középső részt, s láttam, hogy enni-innivalóval, okostelefonnal felszerelkezve jöttek. Aztán megkértem őket, hogy tiszteljenek meg engem és a témát, hogy közelebb jönnek, ezt nagy dirrel-durral megtették, és nem eszen, nem isznak, nem telefonoznak az előadás alatt. Csak ezek után kezdtem bele, de szinte rögtön síri csend lett. Az emlékhelyeknél, emlékműveknél a saját fotóimat használtam és persze a saját élményeimet meséltem el közben. Pauer Gyula Dunaparti cipővel fejeztem be, illetve Pajor Tamás Rosenberg Dani dalával. A hatás a hat évvel ezelőttivel megegyezett, és ez megnyugtatott, hogy lehet még hatni a mostani diákokra is. Most is több diák és kolléga jött oda és mondta, hogy mennyire megérintette, amit látott, hallott.

Az előadás után a Kandóban folytattam és eredetileg nem terveztem, hogy az ottani 11-dikes művészosztálynak is levetítem, de úgy alakult, hogy hasznosnak véltem előadni nekik is. A saját osztályommal éppen osztályfőnöki órám volt, és a Kandóban osztályfőnöki óra keretében kell megémlékezni, így nekik mindenképpen terveztem, hogy levetítem. A baj csak az volt, hogy a megbeszélésre, a felmerülő kérdésekre már nem volt idő, mert az óra elején elment egy kis idő egyéb szervezési feladatokra. Pedig nagyon kellene, hogy beszéljünk erről, illetve arról, hogy ők közben miket gondoltak.

Szívesen vállalkoznék rá, hogy más iskolában is bemutassam ezt az összeállításom, és kíváncsi lennék rá, hogy máshol, azoknál, akiket nem tanítok, hogyan csapódna le az előadásom?

XXXVII. Szegedi Nyári Tárlat zsűrije

A XXXVII. Szegedi Nyári Tárlatra a múlt héten küldtem el a Hungarian patchwork rézkarc-sorozatom négy darabját, és ma már olvasható a Reök Palota honlapján a zsűrizés eredménye: ott lesznek a műveim a kiállításon! Átnézve a bezsűrizett művek listáját, megállapítottam, hogy a kiállítandó alkotásoknak a 10 %-a grafika (legalább is így első böngészésre), de remélem nem dugják el a grafikákat majd a tárlaton, ahogy általában szokták ezt a grafikákkal! Gondolom, május 17-én lesz a megnyitó, de arra a délutánra már elígérkeztem az ÉZI-be az aszfaltrajzversenyre zsűrizni. Már megint két helyen kellene lennem egyszerre!

We can do it! - Istvánffy Ilona és Kun-Sebők Kata kiállítása

Még a múlt héten szombaton nyílt (és már csak holnapig, azaz április 7-ig lesz nyitva) az a kiállítás, amelyet csütörtökön hazafelé ejtettem útba: Istvánffy Ilona és Kun-Sebők Kata kiállítása a SZIGMA kiállítótérben. A X-csoport két festőnője most önálló anyaggal rukkolt elő. Látogatásomkor épp Icus és Szabi voltak a teremőrök, így egy kicsit tudtam beszélgetni is. Icus elmondta, hogy sokat takarítottak és féztak a tárlat előkészítése, rendezése alatt (meg persze a nyitvatartás alatt is), de olyan lett, amelyenre megálmodták Katával. A munkáikat, amelyek között voltak festmények és egy tárgyak, objektek, egy lakás terei szerint rendezték el a kiállítótérben, azaz volt napppali, dolgozószoba, gyerekszoba, konyha, fürdőszoba és padlás. Nekem a középső impozáns tér, azaz a nappali, elég üres maradt, a kisebb terek jobban tetszettek, jobban éltek bennük művek. Kedvencem Ilona padlásos képei voltak. A We can do it című tárlat fiatalos, csajos és vagány!

Szünet utáni tanítási nap kiállítás-látogatással és kiállítás-zárással

Eredetileg még a szünet előttre terveztem be egyrészt aktuális kiállítás-látogatásokat a 13-dikosokkal, másrészt a Bozsó Gyűjtemény néprajzi gyűjteményének megtekintését a 12. és a 11. E-vel, a rövidített órák miatt áttettem a szünet utánra. Reggel fél nyolckor a Kerámia Stúdióban, azaz hivatalos nevén a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyekek galériájában kezdtünk, Schrammel Imre tárlatán, majd átsétáltünk a Bozsó Gyűjteménybe László Dániel kiállítására. Fél 10-re jött a következő osztály, akiket Lóránd Klárika vezetett végig a néprajzi gyűjteményen, de velük is megnéztük azért a Mária út című időszaki tárlatot is. Fél 12-re jött a harmadik osztály, akiket már nem Klárika, hanem én kalauzoltam, mert neki az építőkkel kellett tárgyalnia. Ezzel az osztállyal több időnk volt, így még rajzolni is tudtunk a néprajzi gyűjteményben.










Este még elmentem a Kulturális és Konferencia Központba, ahol egy beszélgetés zárta Kalmárné Horóczi Margit éltemű-kiállítását.

Prága - vasárnap

Utolsó napunkon délig kellett a szállodát elhagyni, így reggel után még sétáltunk egyet. A Szt. Ludmilla-templommal kezdtünk, amely mellett minden nap elmentünk, de még idáig nem tértünk be. Aztán az állomással folytattuk, mert az is egy szép szecessziós épület - volt. Most iszonyú ramaty állapotban van, csak kívülről láttük, mert be se lehetett menni, a föld alatt kialakított helyen szolgálják most ki az utasokat. Amikor a földalatti részből kijöttünk, és felmentünk a parkolóba egy torony szerű plexivel burkolt lépcsőn, olyan élményben volt részünk, hogy csak na... Elég régóta illemhelynek használhatják ezt a lépcsőt. Gyomorforgató volt két emeletnyi utat ilyen környezetben megtenni. Újra elmentünk a Vencel tér felé, és megnéztük a Havas Boldogasszony-templomot, amely Prága legmagasabb egyházi épülete. A sétáink alatt rengetek szecessziós és art decos házat, motívumot fotóztam.










Kocsival nem sokkal 11 óra után indultunk el a szállodából és még útvaejtettünk egy olyan negyedet, ahol több "kubista" házat is említett az útikönyv. El nem tudtam képzelni, milyen egy kubista ház! Négy ilyen házat néztünk meg, de nekem nem a kubizmus, hanam a csiszolt gyémánt jutitt inkább az eszembe róluk.










Dél lett, mire igazából hazafelé vettük az irányt, és valamivel este 7 előtt értünk haza. Prágát elhagyva Győrig hóesésben autóztunk.
Végül nagyon jól sikerült a kirándulásunk, itthon megtudtuk, hogy itthon két napig egyfolytában esett, tehát ehhez képest Prágában remek időnk volt. Száraz, 5-7 fokos idő volt, néha egy kicsit erős széllel. Novemberben, mikor lefoglatam a szállást, nem gondoltam, hogy bundában fogunk sétálni március végén Prágában.