Semmit nem döntöttünk el még itthon, hogy mit akarunk megnézni, csak előző este beszéltük meg, hogy a prágai zsidónegyeddel kezdünk, mivel szombaton az zárva van. Egy jó kis séta után (kb. 45-50 perc) érkeztünk meg a Josefovba. A Pinkász-zsinagógát és a zsidó temetőt szerettük volna megtekinteni, de olyan jegy nem volt, ami csak ennek a két látványosságra volt érvényes. Nagyon ügyesek a csehek, kombinált jegyet adnak, így azt is megnézed, amit nem is terveztél, vagy ha nincs rá időd, akkor legalább kifizeted! Nekünk volt időnk, megnéztünk mindent. A Pinkász-zsinagógában még 1950-ben elkészült a világ leghosszabb sírfelirata, ugyanis 77297 névet írtak fel körben a falakra, a holokauszt prágai, cseh- és morvaországi áldozatainak nevét. Itt volt egy kiállítás a terezini táborban élt gyerekek munkiból, amely igazán megrázó volt. Sajnos nem lehetett fotózni, és a kiadványban és a neten sem találtam azt a rajzot, ahol egy hatalmas asztal körül sok-sok üres szék és csak kettőn ül valaki. Mindezt gyermeki módon megjelenítve, azaz asztal felülről, székek oldalról. Amikor 2000-ben jártam Prágában nem jöttem el ide, drágállottam a belépőt, de nem tudtam, hogy nemcsak a zsidó temető van benne. Akkor csak egy kerítésrésen tudtam bekukucskálni, meg persze láttam az utikönyvben, hogy milyen zsúfot is ez a temető. Most rengeteg fotók készítettem róla. Megnéztük még a Régi szertartásteremet, a Klaus-zsinagógát, a Maisel-zsnagógát és a keleties, mór stílusú Spanyol-zsinagógát, amely előtt Franz Kafka szobra áll. A Régiúj-zsinagógába már külön belépő kellett volna.
A zsidónegyed végeztével elfogyasztottunk az ebédre szánt szendvicseinket (reggei a szállodában volt, csak a vacsorára és sörre akartunk költeni) és utána egy sörre egy közeli étterembe. A sör után a Károly-híd következett, illetve az óvárosi hídtorony megmászása, ahonnan szépen rá lehet a hídra látni.
A hídon persze tömeg, iszonyú mennyiségű spanyol, olasz, francia, amerikai turista. Alig bírtam teljesíteni Márknak tett ígéretem, hogy lefotózok minden szobrot, különösen a Nepomuki Szt. Jánost. Csúnya fekete volt szinte mindegyik hídszobor. A hídon szemügyre vettem a festmény, grafika és fotó kínálatot. Itt legaább voltak erdeti akvarellek, és számozott rézkarcok, a város többi ajándékboltjában csak digitális nyomatot voltak.
A hídról a turistanyomvonalon az óvárosi városháza felé vettük az irányt, és itt ugyan egy kicsit körülménysen, de feljutottunk a toronyba is. Tömeg volt, és senki nem tudta, hogy akkor a lift meddig is visz, és miért kell várakozni.
Innen a folyópart felé indultunk, Nemzeti Színház, a Sitkovi víztorony, F. Gehry posztmodern Táncoló háza. A prágaiak nem voltak olyan kényesek, itt nemcsak cseh építész terve valósulhatott meg, csak az amerikai sztárépítésznek, hanem a francia J. Nouvel-nek is felépült egy-egy háza Prágában.
A Pivovarsky dumban, azaz a Sörfőző házban vacsoráztunk egy-egy cseh specialitást és persze egy újabb típusát kóstoltuk meg a híres cseh söröknek. Telehassal úgy gondoltuk, hogy hazafelé betérünk még a Kehely vendéglőbe egy sörre. Ez volt Hasek törzshelye, itt tartóztatták le Svejket. Ahhoz képest, hogy nem szándékoztunk csak inni, a pincérek kedves ajánlásának köszönhetően a fokhagymával töltött camambert sajtot csak megkóstoltuk. Szóval itt keresik a turisták kedvét, és folyamatosan ajánlanak valamit, italt, ételt, szuvenírt, legalább 15 nyelven tudnak étlapot adni a különböző nemzetek fiainak, magyar nyelvű is volt. Kellemesen elfáradva és betelve érkeztünk vissza a szállodába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése