2012. március 31., szombat

XXL - Nyitott műterem a Rákóczi út 28. alatt




A múlt héten vasárnap azzal kezdődött az X csoport programja egy használaton kívüli Rákóczi úti üzlethelyiségben, hogy ki kellett a közönségnek csomagolni a bejáratot. Ezek után a csoport tagjai egyénként elmondták, hogy mit terveznek az elkövetkezendő hétre. Érezve azt a szakadékot, amely a közönséget, a befogadókat elválasztja a művészektől, azt határozták el, hogy egy hétig nyitott műtermet tartanak, azaz 16-19 óra között bárki benézhet hozzájuk, és megnézheti hogyan készülnek, alakulnak a művek, amelyből aztán pont mára, azaz március 31-re összeáll majd egy kiállítás.



Az X csoport két éve jelentkezett először így együtt a Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon, akkor 30X címmel, majd tavaly a "RE"-X címet választották. Ez a két kiállítás a Szigma régi üzlethelyiségében volt. Idén új helyen jelentkeztek. Az eredeti csoportból többen nem tudtak az idei programba bekapcsolódni Tóth-Pócs Judit és Tóth-Pócs Roland családi, míg Menyhei Szabolcs munkahelyi elfoglaltság miatt). Eddig is meghívtak külsősöket a kiállításaikra az X csoport tagjai, így történt ez az idén is: Balogh József, A. Varga Imre és Kun László az idei vendégművészek.
A vasárnapi vetítéssel egybekötött ismertetőn összefoglalta Sebők Kata, hogy mi minden lehet XXL a képzőművészetben, pl. lehet magának a műalkotásnak a mérete nagy, de lehet a téma eredetileg hétköznapi, ám azáltal, hogy egy műalkotás motívuma lesz, felmagasztosul, és készülhet extra hosszú ideig is.





Én a héten kétszer néztem be a nyitott műterembe, így két fázisát láthattam Istfánffy Ilona halászlé festményének, Pongrácz Márta macskás képének, Sebők Kata máló vakolatokról készülő művének, Szikora Imre mélynyomással készülő művészkönyvének, Szoboszlay Eszter Budapesti mesék című animációs filmjének egyes képkockához készülő színezésnek, Balogh József vidéki, tanyasi témájú festményeinek, A .Varga Imre tornyának kibontott részeinek, Kun László óriás képregényének, és Zsolczay Balázs dunai hajójának totális átváltozásának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése