2012. március 4., vasárnap

A 2005-ben végzett kandós művészosztály találkozója




 Úgy eltelt ez a hét, hogy már alig emlékszem mi is történt. Valószínű nem sok érdekes a hétfői beszélgetés és a tegnap találkozón kívül. Délelőtt még Petrával nyomtattam, készülve a március 17-i KultúrPlacc rendezvényre, de este a 2005-ben végzett kandós művészosztály találkozója volt. Úgy látszik mostanában csupa olyan találkozót hoznak össze volt diákjaim, ami nem a szokásos 5, 10, 15 éves, hiszen 2005-nek is már 7 éve. Sajnos itt is aránylag kevés diák volt jelen, 12+1 fő a 28-ból, de igazán érdekes dolgokat meséltek magukról, jó volt hallani. Virág Nikoletta rajztanár Szigetszentmikóson, Karakas Csilla kéz- és lábápoló Budapesten és mellette tanul, Boda Brigitta táncol és táncot tanít, Rádi Angéla és fénymásolóban dolgozik, Korsós Szabina alkalmazott grafikus OKJ-s bizonyítvánnyal a Kecskeméti Főiskolán kiadványszerkesztő, Szántó Katalin belsőépítészet OKJ-s bizonyítvánnyal egy építőipari cégnél dolgozik, Szívós Rita egy hiányzó nyelvvizsga miatt meg nem kapott tanári diplomával Bécsben gyerekfelügyelelő, Kürti Mária kozmetikus Tiszafüreden, többen a MOME-n vannak vagy már végeztek is: Boldog Anita (kerámia), Bozsik Tamás (formatervező), Ruska László (animáció), Gergő, aki csak egy ideig járt ebbe az osztályba igazi utazó életművész. A +1 fő Molnár Ádám volt, aki szintén MOME-n végzett formatervezőként és most Berlinben gyakornokoskodik, skypon jelentkezett be. Neki annak idején nyitottam meg Szolnokon kiállítását, erről találtam egy képet is.
A kollégák közül Bogi (osztályfőnök, magyar), Nóra (német), Marika (angol) és Magdi (biológia) voltak jelen rajtam kívül (művésztanár egy sem).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése