2012. március 24., szombat

Vandalizmus vagy művészet

Mire kedden délután 5 órára megérkeztem az Ifjúsági Otthonba arra a pódiumbeszélgetésre, amelyet Árral szemben - Vandalizmus vagy művészet címmel rendeztek, már megszenvedtem a biciklimmel, de akkor még nem tudtam, hogy a neheze hátra van.
Reggel a Bolyaiba menet már éreztem, hogy baj van a hátsó kerekemmel, de azt hittem beérek még vele. Tévedtem, az Irinyi utca közepétől tolni kellett. A Bolyaiban a spanyol órámra azért nem tudtam bemenni, mert éppen próbáltam életre kelteni a biciklim, de nem ment, ezért gyalog és a kerékpárt tolva indultam az Ifjúsági Otthonba a csányis órámra. Útközben a Kerámia Stúdióban felfújták nekem egy kompresszorral, de mire végeztem az órámmal le is engedett. Gyalog mentem tovább, otthagyva a biciklit a Kandó, onnan haza, majd 5-re vissza az Ifjúsági Otthonba. Gondoltam majd a beszélgetés után hazatolom, de a Lordoknál beszorult a hátsó kerék, nem mozdult, így aztán úgy vittem haza, hogy az egyik kezemmel folyamatosan felemeltem. A 15 perces út fél óráig tartott, és úgy kifáradtam, hogy már nem is edzettem este.



A Tavaszi Fesztivál egyik programja volt a már említett beszélgetés a graffitikről. Érdekesnek ígérkezett, hiszen a város főépítésze, Öveges László, a rédicsi gördeszkás pap, azaz Lendvai Zoltán, Rupaszov Dani graffitis beszélgetett a témáról. Kovács Gergely a Kétfarkú Kutya Párt képviselője  is meghívott volt, de ő aztán nem érkezett meg. Annyira mégse lett érdekes, túl sok újat nem tudtam meg a graffitiről és a graffitisekről. A résztvevők nagyjából egyetértettek a feldobott dolgokban, pl. műemlékre nem fújunk. A plébános számomra eléggé sarkosan fogalmazott, volt néhány mondata, amivel én vitatkoztam volna, de a résztvevők elengedték ezeket a megjegyzéseket. Azt hittem, lesz valami bejelentés, hogy itt Kecskeméten majd ez lesz, meg az lesz, de nem volt semmi ilyen. Eljött és hozzászólt az egyik tanítványom is, akinek pont azért ajánlottam ezt a programot, mert tudtam, hogy volt már graffitis ügye. A beszélgetés moderátora nem vette észre a hozzászólásra jelentkezők egy részét, pedig lehet, hogy érdekesebb vita  is lehetett volna. Ami egyértelműen tetszett, az a "díszlet" volt, amit a falra kivetítettek egyrészt bent a teremben, másrészt kint az udvaron.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése