2012. március 15., csütörtök

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál - Gyémánt László kiállítása a Kulturális és Konferencia Központban


Tegnap nyílt meg hivatalosan a XXVII. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál. Jó, hogy állítólag ellentétben sok más várossal Kecskemét nem mondott a fesztivál megrendezéséről, a szűkös anyagiak mellett is bevállalta a rendezvénysorozatot. Kevésbé jó, hogy mindig úgy hirdeti a programfüzet, hogy Zombor Gábor polgármester fogja megnyitni, aztán mindig kiderül, hogy épp nem ért rá (azt beszélik, ilyenkor szokott síelni). A hivatalos megnyitó protokoll beszédekkel van tele, amelyek nélkül én bőven meglennék. Debrecen alpolgármestere is jelen volt, a két város együttmüködéseként köszöntötte a fesztivált, és ő jobb volt szónoklatban, mint kecskeméti társa.







A Jam Jazz Trió kellemes hangulatot teremtett, és tökéletesen illett Gyémánt László festményeihez. A kiállítást Bereczky Lóránt nyitotta meg, aki a tőle megszokott oldott és közvetlen stílusban mesélt a kiállító művészről. Gyémánt képei nagyon népszerűek, hiszen figurálisak, időnként fotórealisták és a nagyközönség ezeket nagyon szereti. Én azt hittem nem lesz ekkora ez a kiállítás, de pozitívan csalódtam, mert tényleg sok mű van kint és hiteles keresztmetszetet ad az életműről. A kiállításon egy Gyémántról összeállított kiadványt ingyen osztogattak, és ezt többen (én is) rögtön dedikáltatták is a művésszel. Több képen is szerepelt Amerigo Tot. Szívesen megkérdeztem volna, milyen viszonyban voltak. A képek szerint barátok lehettek. Számomra a chicagói, talán egy híd, rácsos szerkezetéről készült képek meglepetések voltak, hozzám ezek sokkal közelebb állnak, mint a figurálisak. Szerencsére volt időm a megnyitó előtt nyugodtan lefotóznom minden munkát, sőt magát Gyémánt Lászlót is, ahogy saját fotókat készít a tárlatról.

1 megjegyzés:

  1. Jam Jazz Trió: Falusi János- dob Várkonyi Zsolt- bass Pápai Béla- zongora

    VálaszTörlés