2012. március 15., csütörtök

Báron László életmű kiállítása a Cifrapalotában



A tegnapi Tavaszi Fesztivált megnyitó első kiállítás után, este 6-kor egy újabb nagyszabású kiállítás nyílt: Báron László életmű kiállítása a Cifrapalotában. Ezzel a kiállítással már régóta tartoztunk Báron Laci bácsinak, aki decemberben hunyt el. Most a földszinti termekben egy kisebb keresztmetszetet kaphattunk ebből az igen gazdag és sokrétű életműből, hiszen Laci bácsi grafikákat, festményeket, szobrokat, tűzzománcokat is készített, és még bábokat is tervezett, faragott. A kiállítás egyben könyvbemutató is volt, Balanyi Károly és ifj. Gyergyádesz László foglalta könyvbe az életmű egy részét.
A megnyitó elején most is protokoll beszédek hangzottak el (ugyanattól a két alpolgármestertől, mint a két órával ezelőtti megnyitón), de utána egy igazán autentikus személy beszélt Laci bácsihoz fűződő kapcsolatáról, ő pedig Buda Ferenc volt. Ezután egy stílusos, elgondolkodtató és számára kissé megható jelenetet adott elő Rumi László és Szabó Balázs bevonva a közönséget is a játékba, a japán császár és Hokusai történetét. Azt hiszem, ez tetszett volna Laci bácsinak is.
Gyergyádesz Laci elmondta, hogy Laci bácsi sok képét átfestette évekkel, évtizedekkel később, nem sokkal a halála előtt, így a könyvben még sokszor az előző verzió szerepel.
 Az én kedvenceim azok a nagyméretű festmények, amelyek kiindulópontja a Kecskemét térképe volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése