2011. április 9., szombat

Kondor Béla Képző- és Iparművészeti Tagozat - névadó ünnepség a budapesti Ráday Könyvesház Galériájában





Egy mozgalmas igen mozgalmas napja volt a csütörtöki napom, ami egyébként bolyais napom. A 4. órában, mikor lyukas órám volt és éppen aláírattam valamit az igazgatónőmmel, közölte, hogy a 6. órában bejönne órát látogatni, aminek örültem is egy kicsit, mert azt sem tudom mikor volt bent utoljára. Most egy kis betekintés kaphatott a kortárs egyetemes művészetbe is. A 11. B-sek aranyosok, szinte már túl jók voltak. Aztán a szakköröseimmel kellett a Comenius-heti programra a feliratokat és fényképeket installálnunk. Sajnos, nem tudtam végig velük maradni, de péntek délután bementem és megnéztem mi lett a végeredmény, és bizony kicsit alakítanom a betűkön, meg még egy másik tablót is el kellett készítenem, hogy hétfőre készen legyen.
Szóval ilyen előzmények után, a tavaszi nyárban aznap többször leizzadva indultunk Budapestre. Lugosi Pista kocsijával mentünk, ott volt még Mariann a felsége és Keresztszeghyné Éva, aki szintén tanítottak, illetve osztályfőnökök is voltak művészeti osztályokban. Mikor megérkeztünk, még volt egy bolyais feladatom, a közeli Hobbyművész boltban szürke kartonokat kellett vennem a jövőheti holokausztos kiállításhoz, mert a kecskeméti boltban nem lehetett ilyet kapni. Na, ezután érkeztünk meg a kiállítás színhelyére, ahol még az utolsó simításokat végezték a művésztanár kollégák és a volt diákok közül néhányan. Nagy öröm volt találkozni velük, látni őket és a munkáikat is, beszélgetni pár szót velük. Teljesen feltöltődtem! Sűrűbben lenne szükségem arra, hogy volt tanítványokkal találkozzam, és megerősítéseket kapjak tőlük! Akkor is megerősítést kapok tőlük, ha nem is gondolják, mondják ki, egyszerűen, ahogy látom a szemükben, hogy hogyan emlékeznek vissza, az nekem elég! Öröm volt látni a munkáikat is, még akkor is, ha én nem tanítottam nekik gyakorlati tárgyat, szakmát, de talán a kialakult szemléletükben én is benne vagyok egy kicsit. Én örülök a Kondor Béla név felvételének is, még akkor is, ha ez csak szimbolikus, mert egy iskolának csak egy neve lehet, és a Kandónak az összevonás óta már így is kettő van. Egész másként hangzik egy múzeumba úgy bejelentkezni, hogy Kondor Béla Művészeti Tagozat, mint Kandó Kálmán Szakközépiskola. A kiállítást Gaál József a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, festőművész nyitotta meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése