2011. április 30., szombat

Istvánffy Ilona képei a Művész Kávézóban





Elég zsúfolt hét volt/van most is. Szerdán a végzőzök osztályozója volt délután, este pedig szernád, bár én csak a kandós művészeti osztály szoktam fogadni már egy ideje. Másnap volt Bagira (fekete labrador) ivartalanító műtéte. Aggódtam érte, állítólag nem nagyon akart elállni a vérzése. Most már jól van! Csütörtökön - és nem szerdán! - nyílt a Művész Kávézóban Istvánffy Ilona kiállítása. Nagyon örültem ennek, mert szerintem még nem volt Icusnak önálló kiállítása Kecskeméten, vagy legalább is én nem tudtam róla, hogy lett volna. A tavalyi és az idei X-es csoportos kiállításról már ismert és kedvelt képek mellett voltak számomra ismeretlenek is, bár ezek a kisebb képek inkább valamiféle vázlatnak, előtanulmánynak tűntek a nagyméretű képek mellett. A kiállítást Sebők Kata nyitotta meg egy igen jól megírt, humoros beszéddel. Igen azt is mondhatjuk a kiállításhoz, hogy: Jó étvágyat!
Harsányi Zsuzsával beszélgettem, aki megemlítette, hogy látta Petra munkáit az Ifjúsági Otthon kiállításán, és szerinte kitűnnek a többiek közül. Nagyon jónak tartotta őket. Ez jó hír, de közben az is kiderült, hogy Petrának osztályozó vizsgát kell tennie ábrázoló geometriából, mert túl sokat hiányzott.
Elég zsúfolt hét volt/van most is. Szerdán a végzősök osztályozója volt délután, este pedig szerenád, bár én csak a kandós művészeti osztály szoktam fogadni már egy ideje. Aranyosak, de én már nem vagyok alkalmas arra, hogy éjszakába hajlóan várjak egy-egy osztályt. Én ilyenkor az első házi feladatukból olvasok fel, és megpróbálom őket szembesíteni azzal, hogy mennyit változott a véleményük egy-egy műalkotásról. Másnap volt Bagira (fekete labrador) ivartalanító műtéte. Aggódtam érte, állítólag nem nagyon akart elállni a vérzése. Most már jól van! Márk pedig egész héten felvételizni járt: szerda - Sopron, péntek - Képző (MKE), szombat - MOME. Eléggé kimerült, főleg, hogy m,a is 5 óra előtt kellett kelnie, hogy 8.30-ra ott legyen a MOME-n. Mondta is ma, mikor felhívtam ebédszünet alatt, hogy nem sikerült túl jól a délelőtti portréja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése