Kandós diákok munkái a Diákgalériában

A KSZC Kandó Kálmán Szakközépiskola Kondor Béla Képző- és Iparművészeti Tagozatának 11. évfolyamos grafika szakosai, akik Szikora Imre tanítványai és a két 13. évfolyamos szobrász, akik Kis Tamás tanítványai állítottak ki az Ifjúsági Otthon Diákgalériájában. A megnyitó napján értesültem a kiállításról, így akkor nem tudtam elmenni, de most megnéztem útközben hazafelé.
Tetszett, hogy a linómetszeteket, papírmetszetek, egyedi rajzok és festmények mellett alkalmazott grafikai terveket is láttam.

 A két szobrász lány közül Majoros Lili nemrég megnyerte az Országos Mintázó Versenyen a portrémintázás kategóriát.

Pünkösd hete

Csütörtökön beosztottak egy helyettesítésre, amelynek kertében elvittem az osztályt a Kápolna Galériába az Orosz István kiállításra. Pont meg lehetett járni egy tanóra alatt. Aztán a másik osztály is, akiket már én tanítottam, de ők elég hülyén viselkedtek, mindenhová be-, ki-, fel-, lementek, ahová nem kellett volna. De legalább felfedezték, hogy István grafikáin hol van elrejtve az ő neve!

Pénteken az aszfaltrajzverseny lett volna az ÉZI-ben, de olyan esős idő volt, hogy lefújta Patkós Laci és a következő hétre halasztotta.
Szombaton Budapestre utaztam, mert ismét volt két előadás a Deák 17 Galériában, amely érdekelt. Most nem volt gond a vonattal, késés nélkül felértem és a 3-as metró is működött. Az eső akkor még csak kicsit esett, ezért tettem egy kört a környéken. A galériában először Gaul Emil tartott előadást a digitális technikák alkalmazásáról a vizuális nevelésben, majd Zombori Béla a Képszótár használatáról. Nekem csak annyi volt ezekkel kapcsolatban az észrevétele, hogy mivel nem tudok minden diák kezébe adni digitális technikát és a programot az iskolában nincsenek meg, ezek a feladatok csak otthoni munkára alkalmasak.

Délben, mikor végeztünk a 2-es metróval elmentem a Széll Kálmán térig, ahol az átépítés miatt alig találtam meg, hogy merre is kell mennem. A Keleti Károly utcába igyekezte, hogy egy Hencze Tamás kiállítás szerettem volna megnézni a Társalgó Galériában, de csak hétköznap volt nyitva. A 4-es, 6-os villamos helyett pótló buszok jártak, de tutira nem ott álltak meg, ahol a villamos megállók voltak, így egy csomót gyalogoltam a z akkor már szakadó esőben, míg eljutottam a Margit-híd budai hídfőjéig. Innen Márkhoz mentem az Epres kertbe, ahol ő még takarított, mert kedden körbejárás lesz. Körbenéztem, miken dolgoztak a IV. és V. évesek. Együtt még átmentünk az I. és III. évfolyamosok műtermébe, aztán a Nyugatiból hazaindultunk a vonattal. A vonaton elkezdtem javítani a 10-dikesek témazáróját, de nem végeztem vele.

Múzeumok Éjszakája, Kecskemét - 2013.

A szombat nem a Múzeumok Éjszakával kedződött, délelőtt tanévzáró ünnepség volt a Bolyaiban, délután családi ünnepség (a gyerekek születésnapja és Péter névnapja) és csak ezek után jött az esti program.

Petra 23. és Márk 22. születésnapját ünnepeltük egy kisebb családi összejövetel keretében, bár Petra másnapra ki Méntelekre is várt bennünket, ahol ők vendégeltek meg bennünket.

A Múzeumok Éjszakáját most a Kodály Intézetben kezdtem, mert a tavalyi Kodály Fesztiválon díjat nyert Kodályos rézkarc-sorozatomat az intézetnek ajándékoztam és ennek ünnepélyes átadásával indult az este. Sajnos, a közönség tömegesen csak akkor érkezett meg, mikor mi már végeztünk, és már Brian Johnston tartott tárlatvezetést a fotókiállításán. A barátnőim is csak akkor futottak be.
Miután szétnéztek ők is, elindultunk egy nem hivatalos rendezvény helyszínére, a Csongrádi u. 5. szám alá, ahol a rögtönzött tárlatok közül a "Kopár Béla relikviáit" ez vezetés keretében néztük meg. Elég mulatságos volt. Viszont igazán szépek voltak Holtság Károly üvegtárgyai.










Innen a Bozsó Gyűjteménybe mentünk, mert a barátnőim még nem voltak itt a felújítás óta. Amíg ők itt nézelődtek, én hazaugrottam, hogy letegyem azt a virágcsokrot, amelyet a Kodály Intézetben kaptam és nem akartam egész éjjel hordozni magammal. A számomra flacos porcelános és ruhás kiállításnál sokkal jobban tetszettek a kortárs és újrahasznosított anyagból készült ékszerek.










Sikerült Márkot is elcsábítani, mivel a Bozsóból a piacra mentünk, ahol a kandós művészeti tagozat programja volt Arcimboldo szellemében. Eddig a Művészetelepen, azaz az Alkotóházban volt a művészetisek rendezvénye, de most új tulajdosa van az Alkotóháznak, aki mikor szóba került a Múzeumok Éjszakája, azt kérdezte: és mi ebből a mi hasznunk? Na, így nem lehet közönséget becsalogatni, az biztos! A körülmányek jobbak voltak az Alkotóházban (pl. a vidéki diákok ott tudtak aludni, mivel kollágium már nincs), de a piac legalább a központban van és nem kellett olyan messzire menni. Nagyon kreatív volt az idei akció, nekem a legjobban a zöldségszobor készítés tetszett. Ezeket UV-s festékkel még le is festették, de a többi program miatt nem lehetett az összes lámpát lekapcsolni, hogy igazán érvényesüljenek az UV-fényben a színek.









A Dán Kulturális Intézetben folytattunk, ahol Pernille Kjolholt dán festőművész és Kahlil Irving amerikai kerámikus közös kiállítását láthattuk. Egy kicsit leültünk, szusszantunk és ittunk egy sört is. Itt szomorúan hallottam újra, hogy megszűnik az év végén az intézet, pedig a kecskeméti művészeti életben igen fontos szerepet töltött be. Itt mindig kuriózum volt minden kiállítás-megnyitó.

Innen a Naív Múzeumba sétáltunk át, ahol újra megnéztuk az állandó kiállítást, újra láttam a kedvenc kékfestős festményemet és az teljesen a Volt egyszer egy vadnyugat hangulatát idéző festményt. Az udvaron leültünk egy kis bluest a szegedi Blues Bell együttestől. Jó hangulatú volt az egész, de a legnagyobb sikert nem az együttes, hanem az a mókás férfi kapta, aki végigtáncolta a koncertet.
Mielőtt még hazaindultunk volna, még betértünk a Kodály Intézetbe egyfajta keretbe foglalva az egész estét. Egy pohár borral koccintottunk még, aztán véget ért számunkra az idei Múzeumok Éjszakája.

A Kondor Béla művészeti tagozat kiállítása a Kulturális és Konferencia Központban

Tegnap nyílt a Kulturális és Konferencia Központ földszinti kiállítótermében a ( KEMÜ Kandó) Kondor Béla Képző- és Iparművészeti Tagozatának kiállítása. Rendszerint ilyenkor csak a végzősök, a 13. évfolyam vizsgamunkáit szokták kiállítani, de most egyrészt kislétszámú (13 fős) volt a végzős osztály, másrészt festészeten, kerámián és animáción végeztek, amelyek közül a kiállítóteremben az animációsok nem tudnak falakat betölteni, így az alsóbb évfolyamokból (10-12. E) grafikák és szobrok, és néhány régebben grafika szakon végzett diák munkája is bemutatásra került. Sajnos az animációsok vizsgafilmjei sem voltak még tegnap láthatók, hiába hoztak be egy hatalmas képernyőt. A fő falon a festők munkái szerepeltek, Gulyás Cintia fotórealista képe egészen biztos mindenki tekintetét odavonzotta, de nekem Molnár Orsi munkái többet mondtak. Koczó Erzsébet ipari tájképének témája pedig egészen rokon azzal, ami mostanában engem is foglalkoztat. A vitrinekben a kerámikus növendékek térfal elemei, kávéskészlete és lámpái kaptak helyet.

A megnyitó idejére ezúttal engem is odaállítottak a tanár urak mellé, de a nevemet még véletlenül sem sorolta fel most sem Kriskó János. Utána a diákok meg is kérdezték, mit szólok ehhez. Egyrészt már megszoktam, hogy nem említik meg a nevem ilyenkor, másrészt már az is előrelépés, hogy most odahívtak maguk közé. Annak idején szintén Kriskó János nyitotta meg azt a kiállítást, amikor a 10 éves iskolának volt egy kiállítása a végzett és később művészként ténykedő egykori diákok munkáiból. Akkor sem hangzott el a nevem, pedig én aztán minden művészetist tanítottam, de "csak elméletet", művészettörténetet. Akkor Gömöry Dóri azt mondta, olyan vagyok én itt a művészeti szakközépben, mint a műtéteknél az altató orvos, nélkülem meghalna a beteg, de senki nem az ő nevét jegyzik meg. Pedig lehet, hogy a szakmát, az rajzolás-festést nem én tőlem tanulják a diákok, de hiszem, hogy a szemléletüket, a művészhez, munkához való viszonyukat árnyaltam, talán nem is kicsit.

Találkoztam Gadival és Dominikával is, és tervezgettük a júliusi kirándulást. Gadi apukájához készülünk pár napra Perugiába, bár még az útiköltségre való nincs meg, de dolgozunk rajta.

Kondor Béla Képző- és Iparművészeti Tagozat - névadó ünnepség a budapesti Ráday Könyvesház Galériájában

Egy mozgalmas igen mozgalmas napja volt a csütörtöki napom, ami egyébként bolyais napom. A 4. órában, mikor lyukas órám volt és éppen aláírattam valamit az igazgatónőmmel, közölte, hogy a 6. órában bejönne órát látogatni, aminek örültem is egy kicsit, mert azt sem tudom mikor volt bent utoljára. Most egy kis betekintés kaphatott a kortárs egyetemes művészetbe is. A 11. B-sek aranyosok, szinte már túl jók voltak. Aztán a szakköröseimmel kellett a Comenius-heti programra a feliratokat és fényképeket installálnunk. Sajnos, nem tudtam végig velük maradni, de péntek délután bementem és megnéztem mi lett a végeredmény, és bizony kicsit alakítanom a betűkön, meg még egy másik tablót is el kellett készítenem, hogy hétfőre készen legyen.
Szóval ilyen előzmények után, a tavaszi nyárban aznap többször leizzadva indultunk Budapestre. Lugosi Pista kocsijával mentünk, ott volt még Mariann a felsége és Keresztszeghyné Éva, aki szintén tanítottak, illetve osztályfőnökök is voltak művészeti osztályokban. Mikor megérkeztünk, még volt egy bolyais feladatom, a közeli Hobbyművész boltban szürke kartonokat kellett vennem a jövőheti holokausztos kiállításhoz, mert a kecskeméti boltban nem lehetett ilyet kapni. Na, ezután érkeztünk meg a kiállítás színhelyére, ahol még az utolsó simításokat végezték a művésztanár kollégák és a volt diákok közül néhányan. Nagy öröm volt találkozni velük, látni őket és a munkáikat is, beszélgetni pár szót velük. Teljesen feltöltődtem! Sűrűbben lenne szükségem arra, hogy volt tanítványokkal találkozzam, és megerősítéseket kapjak tőlük! Akkor is megerősítést kapok tőlük, ha nem is gondolják, mondják ki, egyszerűen, ahogy látom a szemükben, hogy hogyan emlékeznek vissza, az nekem elég! Öröm volt látni a munkáikat is, még akkor is, ha én nem tanítottam nekik gyakorlati tárgyat, szakmát, de talán a kialakult szemléletükben én is benne vagyok egy kicsit. Én örülök a Kondor Béla név felvételének is, még akkor is, ha ez csak szimbolikus, mert egy iskolának csak egy neve lehet, és a Kandónak az összevonás óta már így is kettő van. Egész másként hangzik egy múzeumba úgy bejelentkezni, hogy Kondor Béla Művészeti Tagozat, mint Kandó Kálmán Szakközépiskola. A kiállítást Gaál József a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, festőművész nyitotta meg.