Útjaim - Mészáros Marianna kiállítása a szegedi Somogyi-könyvtárban

Február 14-én nyílt meg a Somogyi-könyvárban egy első szegedi önálló tárlatom Útjaim címmel. Inkább kamara kiállítás ez, hogy csupán két kb. 5 m hosszú falszakaszról van szó, amelyek a kiszolgáló pult két oldalán van. Az egyik oldalon a épületekhez kapcsolódó rézkarcaimat helyeztem el, míg a másik falat a Caminónak szenteltem, két festmény közé a rézkarc-sorozatomból válogattam 12 grafikát.
A kiállítást Ale Ildikó festőművész nyitotta meg, akinek a könyvtár meghívását is köszönhetem.
Itt a megnyitó szövege:
"Reggeli La Fabán

„ Egyedül vágtam neki a hegynek, de már legalább világosodott. Nyolc órakor La Fabán (4.8 km) pihentem meg, ahol pici-picike bár előtt a fém székekre lehetett kiülni. Elég hűvös volt még, bár én ki voltam melegedve, de a székek igen hidegek voltak, ezért rátettem a kalapom az egyikre, amelyikre ráültem.”

Az idézett szöveg Mészáros Marianna napokra tagolt jegyzetéből való, egészen pontosan a 28. nap reggeléről. Csak egy bizonyos rendszerben szemlélve a 28. nap ez, egészen pontosan a zarándokút-idő megtételének folyamában kell értelmezni. Az érzékletes leírásnak köszönhetően hirtelen ott termek én is, érzem a hegyi, hűvös, tiszta levegő illatát. Empátiám maximumra hangolódik, időben-térben utazok az ellentéteket gazdagon alkalmazó rövid helyzetjelentés-mezőben. Tudjuk, hogy az ellentétek egyensúlyozzák a világot, ahogy a fenti háromsornyi leírásból is kiolvasható: a sötét-világos, a hideg-meleg, a pihenés – haladás -, nyugalom, sík és magasság, mindenki számára tapasztalatból ismert szópárok.

Sokszor kimondták már, hogy mindig maga az út a fontos. Ha elolvassák Mészáros Marianna Mi camino blogját, jobban értik majd az ő nagy útra kelésének, felvállalásának miértjeit. Az úgynevezett Francia út, a Camino Francés, a Szent Jakab út egyik vonala -720 km-, amelyen Marianna 37 nap alatt ment végig. 

Komfortzónájából kiszakadva valóságos zarándokútlevéllel közlekedett nap, mint nap önmaga határain belül és egyre bátrabban lépve át azokat.

Az idegenség bizonytalan közegében fizikai próbatételekkel barátkozott, hogy áldozathozatala letisztult meglátások láncolatát idézhesse elő. Hite vitte előre.

A spanyol zarándokúton készített tömérdek fotóanyagot rendszerezte és napokra bontva kiválasztott egyet-egyet, hogy grafikusként kedvenc technikájával rézlemezre karcolja vizuális emlékeit. Alkotó minőségében más szemmel használja fényképezőgépe ablakát, merész képkivágásokkal vonja be a nézőt művészetébe. Minden munkája érett technikai tudásról ad számot. A sokszorosító grafikát láthatóan előtérbe helyezi az egyedi képpel szemben.

Azt mondja, mindig nehezen vált meg egyedi műveitől, ezért fontos, hogy ebben a formában megmaradhatnak alkotásai. Festőként magam is érzem, hogy a mű születésének folyamata, öröme, rendkívül erős köteléket jelent alkotás és alkotója között. A létrehozás energiaszövedékei már már beleolvadnak a művész fizikai-szellemi választóvonalába, ezért érthető, hogy Marianna keresi művei megtarthatóságának lehetőségeit. A Camino sorozatból kiemelt darabok az Útjaim című kiállítás jelentős részét képezik itt, Szegeden, a Somogyi-könyvtár bensőséges atmoszférájú galériájában.

A természetből vett vagy éppen városképekből kiragadott kompozícióiban hangsúlyokat teremt, kiemel, ami egyfajta tanítószándékú színezettel is párosul. Gyakran épület- és forma részleteket örökít meg, amelyek ornamentális vagy geometrikus jellegükkel játékos ritmust, sodródó dinamikát közvetítenek.

Szívesen járja körbe témáit sorozatokban, akár többféle nézőpontból is, elemző módon mutatja meg a fő témát. Az egymást feltételező fény-árnyék felületek szerves egységével bontakoztatja ki aktuális témavilágát.

Visszatérés I-III c. alkotásai a gyerekkori otthonba térnek vissza. A lakást nem mutatja meg, csak az otthon melegéhez vezető lépcsőház struktúráját. Lényegre törő, értékes ábrázolások szemtanúi vagyunk. A térrészek, falak, ablakok, korlátok és a kövezet vonalvezetése állandóságot, időtlenséget sugall. A kompozíciós elemek feszítik a képfelületet. Ez a tényszerű, rideg valóságábrázolás ugyanakkor – ismerve a kép születésének háttér információit -, önmagát oldja fel az alkotó helyszín iránti elköteleződésével. Igaz, sehol egy ember, ettől függetlenül magam előtt látom a gyermek Mészáros Mariannát, ahogy kislányként különféle hangulataiban rója a lépcsőket a lakásuk felé vagy éppen onnan kilépve. Az ezerszer és ezerszer megtett utak emlékezete. Mészáros Marianna útjai."

A kiállítás március 13-ig tekinthető meg! Kellemes kikapcsolódást feltöltődést kívánok hozzá és borzasztóan örülnék, ha kapnék visszajelzéseket azoktól, akik megnézték! 

A fotók egy része Ale Ildikóé.

A változás állandósága - Laura Thedora Ghinea kiállítása

Fél 5 körül ott voltam a Hírös Agórában, ahol Laura Theodora Ghinea nagybányai grafikusnak nyílt kiállítása, A változás állandósága címmel. Ő vezényelte le a Nagybányai Művésztelep felújítását, emellett két kisgyermek édesanyja és még alkotó is.! Amikor tavaly Nagybányán voltam, láttam a felújított művésztelepet és láttam Laura egy nagyméretű munkáját, ami nagyon tetszett, ezért kíváncsi voltam erre a kiállításra. (Elhozta ezt a festményt, ez állt a középpontban!) Kicsit tartottunk attól, hogy kevesen lesznek, hiszen Laurát nem ismerik túl sokan itt Kecskemétem, de szerencsére voltak szép számmal. Mák Kornél mondott köszöntőt, Balanyi Károly nyitotta meg a tárlatot. Nekem a nagyobb méretű kissé misztikus, derengős természeti motívumokból kiinduló munkái tetszettek. A zománcai túl sötétek lettek, pedig az ecsetnyomok ott is szépek. Kicsit irigykedve néztem a gyerekeiről készült festményeit, mert én soha nem rajzoltam le az én gyerekeimet. De majd az unokáimat le fogom!

A megnyitó után az Alkotóházban egy vacsora keretében egy kellemes beszélgetős estét töltöttünk el mi (kecskeméti képzőművészek) és a Nagybányáról érkezett alkotók.

Apám fái - kiállításom a Kereskedelmi és Iparkamarában

Még tavaly felvetette Csatos Erika, a Nőnek lenni jó konferencia szervezője, hogy az egyik konferencia keretén belül lehetőséget adnának nekem egy kiállításra. Mivel tavaly novemberben éppen volt egy kiállításom, korainak tartottam volna a tavaszi konferenciát. Másrészt, csak tavasszal kezdtem el az Apám fái sorozatot, amellyel édesapámra szerettem volna emlékezni. Azokat a fákat festettem meg, amelyet ő nevelgetett, gondozott az úrihegyi kertben. Ezt a kertet pedig az ő halála után el kellett adnunk, hiszen egyikünk sem tudta volna gondját viselni tovább.
Márciustól szeptemberig 14 akrilfestmény, 4 akverell és 4 rézkarc szeletett meg, ez a 22 kép lett ennek a kiállításnak az anyaga. A konferencia előtti napon reggel Péter bevitt a Kamarába, ahol elkezdtem kipakolni, rakosgatni a képeket, de nem tetszett úgy, ahogy itthon elképzeltem, ezért telefonos segítséget kértem A. Varga Imrétől, aki azt javasolta, váltogatva a színeket és a technikákat rakjam ki a képeket, Ez valóban sokkal jobban mutatott.

Pénteken, a konferencia napján az 5 órám után mentem el a Kamarába, ahol 13 órakor kezdődött a 8. Nőnek lenni jó konferencia. Nekem ez volt a 4. Nőnek lenni jó konferenciám. Mindig érdekes témák, érdekes előadók szoktak ezeken a konferenciákon, és mindig hatalmas lendületet ad az ott lévőknek. Most 200 nő várta, hogy a Kurázsi témában hallja, lássa az előadókat, pl. Palya Beát. A szünet előtt volt az én Apám fái című kiállításom megnyitója. Varga Mónika olvasta fel, amit Pajkó Andi írt rólam, illetve az én néhány gondolatomat is.
Nagyon meghatóra sikeredett ez a megnyitó, Anyukám is sírt, én is sírtam, és mikor végignéztem a nézőtéren, láttam, hogy sokan sírtak. Aztán a szünetben többen megszólítottak, hogy ők ugyanebben a helyzetben vannak. A szünet végén muszáj volt elmennem, hiszen a "kisfiam" szobri is ott voltak az Acélszobrászati Szimpozion kiállításán, aminek éppen ezen a napon volt a megnyitója. (Anyának és fiának is ugyanazon a napon nyílt kiállítása!) Mikor visszaértem, a kerekesszékes házaspár, Bogi és Cirill beszéltek. Végül Almási Kittiről lemaradtam, mert megcserélték a programban. A fogadás alatt is kaptam elismerő véleményeket a kiállításról és együttérző mondatokat. Jólesett, nagyon boldog és hálás voltam, hogy össze tudtam hozni ezt a kiállítást.
A kiállítás október 31-ig hétköznap 8-17 óra között tekinthető meg az Árpád krt 4. szám alatt.
Az én gondolataim a kiállítás anyagával kapcsolatban:

"El kellett adnunk a kis úrihegyi kertet, amit ő gondozott. A kert fáinak megfestésével, rézkarcban történő megörökítésével emlékeztem édesapámra.

A fákban benne van ő, akinek hiába mondták, hogy hogyan kellene ezeket a fákat megmetszeni, ő a saját feje után csinálta. Anyukám csak „kabátakasztónak” nevezte azokat a csonkokat, ami egy-egy levágott ág után maradt. És benne vagyok egy kicsit én is, aki a képek készítése közben azokat a dalokat hallgatta az 1950-es, 1960-as évekből, amelyeket ő annyira szeretett, Tom Jones, Engelbert Hamperdinck, Paul Anka, Elvis Presley zenéit.

Édesapám 19 évesen az 1956-os események után elhagyta Magyarországot és Angliában élt az első amnesztiáig, azaz 1960-ig. Hiába voltak ezek pörgős slágerek, én gyakran megkönnyeztem őket festés közben. Ezeken a slágereken nőttem fel, mert a zene az mindig szólt otthon. Amikor a szüleim összeházasodtak, semmijük se volt, de két magnójuk igen."

14-4-4

14 akril kép - 4 rézkarc - 4 akvarell

Apám fái természetes zöldben, a lemenő nap narancsos múlásában, ég színű kékben édesapám szemének színében, mennyországi rózsaszínben."

Útjaim - Megnyílt a kiállításom

Agusztus 17-én megnyílt a Tudomány és Művészetek Házában a kiállításom, amelynek az útjaim címet adtuk. A. Varga Imre segített a képek válogatásában és a kiállításrendezésben. Az első emeletem az előtérben vannak kiállítva az ősz óta festetett kőszobros festményeim, a Kerényi József teremben pedig a rézkarcok, bár 3 festmény azért bekerült ide is. Azt hittem,  hogy csak a belső teret tudommeg megtölteni, de aztán kikerekedett egy ennél nagyobb tárlat. A kőszobros fetmények közül egy pár darab volt eddig máshol kiállítva, de együtt még én se láttam ezelőtt őket kiállításon.
Kriskó János nyitotta meg a tárlatot, aki összefoglalta mindazt, amit tudni érdemes a munkáimról.

 

A tegnap megnyitó után, a kiállítás kapcsán a mai Petőfi Népében megjelent rólam egy cikk. Itt olvasható a netes változat:
https://www.baon.hu/cimke/meszaros-mariann/

Menyhei Szabolcs és Balogh József kiállítása - Bozsó Gyűjtemény

Az őszi szünet csütörtökjére 3 program is jutott, amiből én kettőre mentem el. A Bozsó Gyűjteményben kezdtem, ahol két Bozsó János-díjasnak, Menyhei Szabolcsnak és Balogh Józsefnek (Öcsinek), nyílt kiállítása. A díj, egy ösztöndíj volt, magán kezdeményezés volt, de ma már nem létezik, bár igaz, hogy azóta a város alapított egy Bozsó János-díjat (idén Bruncsák András kapta meg). A két mostani kiállító is évekkel ezelőtt kapta meg, de csak most jött létre a kiállítás. A szervezést, rendezést nehezítette, hogy Menyhei Szabolcs már pár éve London él, ott dolgozik és ér el szép sikereket. Mindketten figurális, látványelvű festészetet képviselnek, de témáik eltérőek. Menyhei Szabolcs a városlakókat festi, általában nagyobb méretben, míg Balogh Öcsi festményei intimebb hangulatúak, kisebb méretűek és egyértelműen a vidék szereplői jelennek meg rajtuk.

A megnyitó kezdte után félórával a könyvtárban a 80 éves Buda Ferenc köszöntése kezdődött, de úgy döntöttem, hogy nem rohangálok egyik helyről a másikra, ezt kihagyom.
Hatkor az Otthon Moziban a Kút című filmet vetítették és ez egyben a bűnügyi filmnapok megnyitója is volt, valamint utána volt egy kis beszélgetés az rendezővel, Gigor Attilával.
A film elég brutális volt és kontrasztos, de valószínű ezért jó és elgondolkoztató.

Készülés a budapesti kiállításomra

Pénteken felvittem a képeket a két hét múlva nyíló kiállításomra a budapesti Németvölgyi Általános Iskolába. Egykor iparművészetis csoporttársam Horváth Kata ott tanít és ő kért meg arra, hogy állítsak ki náluk.
Elvittem hozzá vagy 35 db 50×70 cm-es paszpartúban grafikákat, ő válogat, kb. 20 kerül majd ki belőlük.
A megnyitó 2016. október 28-én pénteken 13 órakor lesz és 3 hétig lesz fenn az anyag, azaz eddig látogatható majd az iskola első emeletén.
A képeken a helyszín, még a mostani kiállítással, az ottani diákok munkáival.

Még egyszer a bajai kiállításomról

Jászberényi Matild megnyitó szövege:

Tisztelt Vendégek, Fiatalok! Kedves Marianna!

-          Különös a kiállítás. Különös spirituális időkben –ha követjük- a húsvét előtti lelki megtisztulás hagyományában, a tavaszi megújulás kezdetén találkozhatunk M. M. munkáival.

-          Mielőtt elvesznénk az ünneplés teendőiben, megérinthet bennünket az ünnep misztériuma, a megújulás igénye felhalmozódott, kérdéseinkre új választ várva, a humánum egyre sürgetőbb hiányában.

  

-          Azzal a biztos reménnyel vállaltam a megnyitó feladatát, hogy ellentmondásokkal terhelt korunkban, szélsőségeiben egyensúlyt teremtsen a művészi megközelítés, az abból való közös gondolkodás, és megtalálhatjuk a kiállító grafikai lapjain a számunkra szóló üzenetet, megmutatván bennünket önmagunknak.

A művész bemutatását megkönnyíti, egyben érzékenyebben árnyalja Mariannával való régi ismeretségünk, barátságunk.

Vendégünket úgy ismertem meg – az Iparművészeti Főiskolán, ma MOME - közös tanulmányaink évei alatt, mint jelentős oktató és szervező munka mellett folyamatosan megújulni kész, egyéni művész koncepciójában kitartó, következetes alkotót.

Mészáros M. tagja a Műhely Művészeti Egyesületnek, a KKK-nak és MAOE-nak.

Lehet, meglepő, de Marianna kapcsolódik a bajai művészeti hagyományokhoz a B. Miki Ferenc festőművész vezette Művészeti Kör Kárászi művésztelepeinek látogatása révén.

M. M. grafikus, művésztanár Kecskeméten tanít, él, alkot körülbelül ilyen kényszerű sorrendben. A mai művészek számára kivételesen lehet elsődleges az alkotás a megélhetés kényszere miatt, bár Ő művészetpedagógusnak is igen sikeres.

Alkotó korszakaiból végig kitűnik a művészetpedagógus és a művész közötti állandó dialógus,  a művészettörténet és építészet iránti rendkívüli érdeklődés. Ennek egyéni ötvözete, terméke e kiállítási látvány is, melynek inspirációja sem mindennapi.

-          A kiállított munkák jó részét az Én Caminóm sorozat teszi ki, a Marianna által megtett (spanyolországi) Szent Jakab zarándoklat élményét feldolgozó 42 lapon.

-          Szándékosan nem kérdeztem meg Őt, miért vállalkozott az útra. Úgy vélem megelőzött a válaszadásban, az út újragondolt, megjelenített grafikai válaszaival.

  

-          Az én Caminóm sorozat előzményei:

50. születésnap, 3 és fél év felkészülési idő, 37 nap Camino, 5 nap turizmus, 720 km-es gyaloglás, 10 000-nél több fotó, 42 lapnyi rézkarc-akvatinta eljárás. A fotónapló, az akkori –diktafonra vett- önismereti vallomások új életre keltek a színezett nyomatokban.

-          A töredékesség hangsúlyt kap, a maradványokra hagyatkozás a valóság talajáról sarjadzó művészi megformálást eredményez.

Keletről nyugatra tartva Pamplónától, Logronon, Burgason, Leónon, Astorgán át Santiagó de Compostelába kísér végig a rézkarcnapló.

A hangulatok, élmények sorát legtöbbször építészeti témákon, az épített környezeten, használati tárgyakon, mint médiumokon keresztül, azok antropomorf jellegét, jelentés szimbólumát megformálva vetíti elénk az alkotó.

-          Marianna témái között mindig kiemelkedő helyet kaptak az építészeti környezet részletei, mint különös időkapszulák, megfigyeléseik, romantikájuk, változó fény-árnyék viszonyaik.

-          A lapokon a zarándoklat fizikai próbatételeire is találunk utalásokat.

Természetesen Marianna esetében is a 21 sz-i turizmus és a régmúlt zarándoklat sajátos keverékéből – a lassú gyaloglás és a gyors dig. információs rendszerek, majd hazaérve egy lassúbb újragondolás révén jött létre a szellemi- fizikai folyamat.

A grafikák üzenetét kutatva a szemlélőben is kérdések halmozódnak fel: mit jelenthet egy korai időktől napjainkig tartó zarándoklat? El Camino a kelta időkben még a tejút szimbólumát jelentette. A XVIII sz. közepétől e zarándoklat a reneszánszát éli, motivációi között vallási okok, önmagunk keresésének igénye, a vezeklés, a fogadalom, elmélyülés is szerepelhetnek.

-          A modern ember nem ritkán, még a legnagyobb sikerei közepette is csak frusztrációt és félelmet él meg. Ady E. soraival a mérhetetlen végletekről:

„Néhányszor bennünk fénylik az Isten,

Máskor bennünk ködlik a semmi.”

A zarándoklat definíciója a netről:

            „Olyan lelket, testet erősítő utazás, amely hagyományos út egy parancsolat teljesítésére!”

De szól beavatásról, az engedelmességről, az aktív meditációs gyakorlatról is.

Mindenképpen kilépés a megszokott komfort zónából, kihívás, átformálódás, új impulzusok és fizikai határok feszegetése, kinek-mi.

Nem léptékvesztének szánva szeretnék egy művészi párhuzamot megemlíteni.

Paulo Coelho (világhírű brazil író) 1986-ban, 39 évesen indult el a Santiago de compostelai zarándokútra. „Azokban a napokban – vallja a szerző- azt gondoltam, hogy ami elvezet az élet rejtekeinek megismertetéséhez, az csak komplikált, nehéz próbatétel lehet. „

Utazása valódi beavatássá vált, és Coelho minden eddigi tudását megváltoztatta annak egyszerű és természetes igazságnak a felismerése, miszerint a Rendkívüli az Átlagemberek útján rejtezik.

Írói törekvésében, munkásságában így a Zarándoklat c. műben is feltárja lelkünk belső gazdagságát, hogy részesei legyünk felfedezésének.

Hogy M. M. El Caminoja során milyen válaszokhoz jutott, azt megérkezve, egy belső zarándoklatot követően, grafikáin megnyíló, egyszerű történések sora jelzik. A narratív tartalmú, máskor szimbolikus, esetleg ironikus megfogalmazások akár egy-egy kiállítás alkalmával is.

Úgy vélem Marianna emberi építményekről készített grafikáinak sora kimeríthetetlen.

Minden téma egy-egy befejezetlen gondolat, vissza-visszatér egyre árnyaltabban szól rólunk, emberekről. Hol lágyabban a foltmaratás finom tónusértékeire hagyatkozik, máskor keményebb kontrasztokkal szólít fel, a színek alárendeltek. Hogyan nevelhető, szilárdítható meg az emberi ítélő erő? Talán a puszta igyekezet nem elegendő, talán rendkívüli próbatételek során. Ha a képzeletünk egy-egy kísérlet, akkor úgy kell rábíznunk magunkat álmainkra, mint menedéket, biztonságot nyújtó önmagunkra.

Hadd idézzek egyik szimbolista ősünktől, Paul Verlaine írja:

            „Különös táj a lelked: nagy csapat

            álarcos vendég jár táncolva benne

            lantot vernek, de köntösük alatt

            bolond szív mintha szomorú lenne…”

Marianna zarándoklatán minél messzebbre jutott, annál inkább összekötötte az időt, a művészeti példákat, a mindennapi élet fizikai kényszerével, az ember ősi vívódását önmagával, az állandó értéket kereső, alkotó tevékenységgel. Megszületett munkái, utazási élményei és belső csatározásainak végeredményei. Nekem különösen sokat mondanak a változatos, örvénylő lépcső motívumok, lehet szimbólumok, de kedvelem a pincék és téglagyári témák kompozícióit is.

Marianna keresi és megteremti belső hitelességének alapjait, nem a hivatalosok lépcsőit koptatva, hanem valódi kínzó kényszernek engedve, a napi rutinból szabadulva keresi, tanulja a művészi megújulást.

Az épített környezet, művészettörténeti emlékek feldolgozása esztétikai művelet, nem csak formai játék. Marianna munkáin feltűnik a művesség, a manuális tevékenység iránti vágy, az emberi alkotások interdiszciplináris kapcsolatainak megerősítése az építészet, tárgyalkotás és grafika nyelvének különös szimbiózisa.

Képi üzenetét olyan közönség, társadalom számára fogalmazza meg, ahol legtöbbeknek szinte teljesen közömbös, hogy művészi gondolatok, vagy csak maga a szépség elér e hozzájuk. Így a művész- a tanár a lapok jelentéstartalmát felerősítve mozgatta meg kifejező eszköztárát. Beavatottjai lettünk a test és lélek újra felfedezésének a lelki, fizikai építmények metamorfózisának. Talán még soha nem volt olyan nagy szükség a művészet szereptudatára, mint ebben a veszélyes, önpusztító korban.

Mészáros Marianna a mai létezés tanúja és megerősít abban a hitben, hogy a művésznek kell mondania valami lényegest a világról, az ember koráról. További sikeres alkotómunkát kívánok, szeretettel gratulálok a kiállításhoz, az előzményekhez és a rendezéshez egyaránt.

A kiállítást megnyitom, köszönöm, hogy meghallgattak.

Jászberényi Matild iparművész

Baja, 2016.03.22. MNÁMK Galéria

Bajai kiállításom

Kedden délután a bajai MNÁMK-ban (Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjában) nyílt meg Weintrager Éva szervezésében és rendezésében a kiállításom. Az egyik folyosó szakaszon a caminós sorozatom szerepelt, míg a másikon vegyesen 2008-2013 között készült rézkarcok. A kiállítást Jászberényi Matild nyitotta meg, akinek szakmai, de ugyanakkor személyes beszéde jólesett. Az iskola egyik diákja Coelho írásából olvasott fel egy részletet. A megnyitó alatt újra felidéződtek bennem a caminó nagy pillanatai, kissé meg is hatódtam. A sok ismeretlen között jó volt látni és aztán beszélgetni régi ismerősökkel is. Kellemes eset volt.