Két este Háy Jánossal

Eddig lemaradtam Háy János kecskeméti fellépéseiről, de most egyből két egymás utáni estémen ő volt a főszereplő. Hétfő este a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában nyílt meg Háy János kiállítása. Meglepődve léptem be az ajtón, a padlót széna és levél borította és megcsapott az istálló szag is. A képeken manók, ördögök, angyalok. Néhány festmény, a kisebbek keretben lógtak a falon, de a legtöbb, amelyek általában egyszerű csomagoló papírra készültek, csak úgy rajzszöggel odaszögezve a falra. Megnyitóként Füzi László beszélgetett a költő, író kiállítóval. Aki ismerték Háy János köteteit, már ismerhették a rajzait, festményeit is, hiszen ő maga illusztrálta a köteteket és a borítókat is ő tervezte. A jó hangulatú beszélgetésben először arra kellett válaszolnia, hogy közel 54 évesen miért olyan közvetlen még mindig, hogyan sikerült megőriznie ezt, de mesélt a manók eredetéről, az ördögös és az angyalos rajzokról is. Zárásként pedig felolvasta az Nátriumbenzánát című versét, és ezt Füzi László állítólag minden kecskeméti fellépés alkalmával kéri Háy Jánostól.

Eredetileg nem terveztem, hogy a kedd esti programra is elmegyek az Evangélikus templomba, de olyan kedvesen invitáltak és olyan jól éreztem magam hétfőn, hogy végül Péterrel mégis ott voltunk Háy János és a Szent Efrém Férfikar Szent és Profán című közös estjén. Az első részben a Szent Efrém Férfikar által előadott szakrális bizánci énekek és Háy szövegeinek párbeszédét hallhattuk. Ez a rész inkább elgondolkodtató volt, még a szünet utáni inkább szórakoztató. A második részben a Háy azt az írását olvasta fel, amelyben megtudhattuk, hogy a gitár és a rock and roll milyen módon segíti a csajozást. A történetet meg-megszakítva a férfikar egy-egy feldolgozást adott elő. A végén pedig meggyőződhettünk róla, hogy a Skorpió Így szólt hozzám a dédapám című dala milyen módon hat még most is. Azért elég bizarr volt a Szent Efrém Férfikar és Háy János közös előadásában hallani!

Vízfestők és Aknay kiállítás a Cifrapalotában

A szombat délután jó zsúfoltra sikerült. Két kiállítás-megnyitó félórás különbséggel a Cifrapalotában, aztán pedig egy könyvbemutató.
Először az első emelet Rákóczi utcai termeiben a Magyar Vízfestők Társaságának A tér változatai - A tér síkábrázolása II. című kiállítása nyílt meg, amelyet P. Szabó Ernő nyitott meg. Igazán impozáns a kiállítók névsora, de én én egy kicsit furcsálltam, hogy nem kizárólag akvarell technikával készült munkákat láttam. Különösen tetszettek Kőnig Frigyes, Fehér László munkái.

Viszont nem tetszett, hogy az ablakok tükröződése miatt néhány kép élvezhetetlen volt, legalább is ebben a napos napszakban. Viszont készült egy érdekes fotó...

Pár perccel az első után kezdődött a másik kiállítás megnyitója az Aknay és az ikon című a Pávás teremben. Ezen egy kicsit több volt a protokoll, az Aurin kórus most is nagyon profi volt, de a köszöntésekből talán elég lett volna egy is. dr. Nagy Márta bizantinológus viszont egy igazán alapos, elemző megnyitó szöveget olvasott fel Aknay János ikonokkal rokonságot mutató festményeiről. Ezek méretben elég különbözőek, de így együtt nagyon hatásosak, főleg, hogy néhány eredeti ikon is erősítette az anyagot. Jól mutattak ezek a képek a pár évvel ezelőtti kiállításon is, de ott nyomatokat láttunk, most viszont az eredetieket.











A megnyitót követő kis fogadás után következett a könyvbemutató a Pávás terem előtt átjáró jellegű teremben. Ifj. Gyergyádesz László dicsérte dr. Nagy Márta könyvét, annak tartalmát, formáját, kiemelte, hogy mennyire más ez, mint az Aknay festészetét bemutató eddigi könyvek, és azt mondta nehéz helyzetben van, mert a megnyitón a szerző olyan alapos elemzést adott, hogy ő most is nem is tud mit mondani. Ennek ellenére csak kb. 40 perc után tudott Aknay János és dr. Nagy Márta megszólalni. Már azt hittem, csak csak dísznek ülnek ott az asztalnál. Végül Aknay is elmondhatta, hogy mennyire örül ennek a könyvnek és Nagy Márta is mennyiben volt más számára megírni ezt a könyvet, mint az eddigi könyveit.
Kicsit hosszúra nyúlt a dolog, én már fél 3-kor ott voltam és háromnegyed 6 után léptem ki a Cifrapalota ajtaján. Elfáradtam. Délelőtt 5 óra angol, aztán ebéd Anyukámnál, aztán ez a rendezvény és az iskolai dolgaimba bele se kezdtem akkor még. Mióta tart ez az angol tanfolyam, nagyon hiányoznak a hétvégéimből a szombat délelőttök. Még este elkezdtem a digitális naplóban a hiányzások igazolását megcsinálni, meg amit még lehetett. Más nap házi feladatok ellenőrzése, javítása, jegybeírás, félévi jegyek lezárása és huss, már el is telt a hétvége!

Tóth Menyhért kiállítás a Népi Iparművészeti Gyűjteményben

Péntek délután egyből az iskolából menetem a Népi Iparművészeti Gyűjteménybe, ahol 15 órakor nyílt Tóth Menyhért kevésbé ismert munkáiból egy tárlat. Az apropó az, hogy 110 éve született az alkotó és a Forrás is megemlékezett róla a januári számában. A Tóth Menyhért hagyatékból, most ifj. Gyergyádesz László olyan műveket választott, amelyek talán eddig sohasem voltak kiállítva. A főművekből Kalocsán nyílik majd hamarosan két tárlat is. Nagyon sokan jöttek el, alig fértünk el a teremben. Szerencsére én elég korán érkeztem és így nyugodtan végig tudtam nézni és fotózni a képeket. Viszont most is megállapítottam, hogy ez a tér alkalmatlan festmények és grafikák kiállítására. Itt kizárólag tárgyak, bútorok kiállítását lehet élvezni. Szép-szép, hogy egy új helyen is vannak képzőművészeti kiállítások (nem ez volt az első), de azon túl, hogy nem jó a tér erre, Tóth Menyhért kiérdemelné, hogy a Cifrapalotában, vagy egy még impozánsabb helyen legyen látható, esetleg állandó jelleggel! Bár Füzi László, aki felolvasta erre az alkalomra írt írását, elmondta, hogy ezekhez a paraszti tárgyakhoz jobban illik Tóth Menyhért festészete, mint a Kápolna Galéria steril falaihoz. Értem én ezt, de a tér és a fények nem jók itt erre. A megnyitó zárásaként Pintér Lajos olvasta fel Tóth Menyhértről írt versét.








Hazafelé szép felhőket láttam a város felett, ezért leszálltam eggyel korábbi megállónál a buszról és felmenetem a felüljáróra és ismét készítettem onnan fotókat.

Lakiteleki fotózás és tárlatvezetés a Bozsó Gyűjteményben

A csütörtöki napom a legrövidebb, ezért erre a napra beszéltük meg egy volt tanítványom apukájával, hogy kivisz Lakitelekre, ahol szép új gyárépületet körbefotózom, és majd készítek néhány grafikát ezek alapján. Sajnos ugyanaz a csúnya, ködös, párás idő volt, mint ami egész héten, de azért jó sok fotót készítettem. Én vonzódom az építészethez és az ipari témákhoz is, így nem esett nehezemre a dolog. Ott kint találkoztam egy másik volt tanítványommal is, aki a kisebbik gyermekével látogatott meg, hogy egy kicsit beszélhessünk. Igazán jól éreztem magam, jó volt látni Hajnit!
Hazaérve a Bozsó Gyűjteménybe mentem, ahol Balanyi Károly egyfajta kiállítás-zárásként a saját tárlatán vezetett bennünket végig. Elég sokan voltunk, bár inkább érdeklődők, a szakmából kevesebben. Eddig nem volt ilyen jellegű rendezvény, kevesen vállalkoznak arra, hogy beszéljenek a saját munkáikról, pedig nagyon hasznos az ilyen. Én például, ezek után kicsit másként nézem Karcsinak azt a sorozatát, amelyet az ablakok közeiben állított ki, és amelyen a nemrég elhunyt anyósa alakja látható. Megható volt a történet.







Egy kis vendégséggel is készültek, újbort hozott Karcsi és Borika pogácsát sütött. Mindkettő nagyon finom volt, este nem kellett ringatni, gyorsan elaludtam.

Bosszankodás és öröm az első két tanítási napon

A bosszankodásból és az örömből is jutott az első pár tanítási hétre , de csak az első kapcsolódik az iskolához. Nem arról van szó, hogy berekedtem, mert ez minden szünet után így van, kicsit nehezen lendülök bele ilyenkor. Viszont már az első tanítási napon elkezdtem szervezni a szokások tanulmányi kirándulást a végzős kandós osztály számára. Ilyenkor, a második félév elején, mikor már a kortárs művészetet is megtárgyaltuk az osztályteremben és éppen belefognánk ismételni az érettségire, egy napra felmegyünk Budapestre. Délelőtt a Magyar Nemzeti Galériában az állandó kiállításán én végigvezetem a diákjaimat, délután pedig a Ludwig Múzeumban egy múzeumpedagógiai foglalkozáson vesznek részt a diákok. Bejelentkeztem mindkét múzeumba, de az MNG-ből egy érdekes és felettébb bosszantó mondat szerepelt a válaszlevélben: "Önök már jártak nálunk, úgyhogy nem éri meglepetésként, hogy csak a Galéria tárlatvezetői tarthatnak vezetést a kiállításokban." Hát, azért meglepődtem és egyből bosszús is lettem, mert ugyan az időszaki kiállításokra szoktam vezetést kérni, de az állandó anyagot ilyenkor végigrohanjuk, és tudtam, hogy ilyen vezetést nem vállalnak a Galéria munkatársai, mindig csak egy-egy korszakból. Vezettem és már diákjaimat végig a Colosseumban,

ahol még mikrofont is kaptam, meg a párizsi Pompidou Központban, nem volt ebből gond sehol, kaptam egy kitűzőt és mehettünk. Állítólag úgy 3 hónapja egy külsős vezető majdnem megsértette az egyik Chagall képet, és ezért hozta a főigazgató ezt a döntést. Váltottunk pár levelet, leírtam azoknak a műveknek a listáját, amelyeket meg szeretnénk nézni, és végül ezt a levelet kaptam a Galériától:

"Átnézve a listát, engedélyt kértünk az Ön számára, hogy vezetést tarthasson.

 A  felsorolt lista, akkora anyagot foglal magába, hogy két óra egyik tárlatvezetőnek sem lenne elég erre. Az Ön fejében már biztos összeállt ennek a listának a háttér- vázlata ami alapján dolgozik, ezt valóban nem tudjuk átvenni."

Hurrá! Vezethetem a saját diákjaimat! Írtam a MROE-nak, azaz a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének, hogy hivatalból azért kellene valamit tenni, mert oké, hogy én ezt az engedélyt most megkaptam, de azért csak nem járja, hogy egy tanár a saját diákjait nem vezetheti a Galériában.
Kedden a tanáriban az asztalomon egy kedves levél várt Kerényi Györgytől, aki annak idején, úgy 15 éve egy KÖZTÉR nevű ingyenes kulturális újságot adott ki. Erről emlékezett meg egy kedves levélben és mellékelt néhány papírképet 1998-2001 közötti évekből. Ezeknek nagyon örültem, mert én úgy fotóztam már akkor, de éppen ezért én a legritkább esetben voltam rajta a képeken. Egyszer, 2001. tavaszán, mikor először össze akarták vonni a Nemzetközi Kerámia Stúdiót és a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyt még egy cikket is írtam ebbe az újságba, látva, hogy az akkori megyei közgyűlés mennyire tájékozatlan. Most kerestem, de nem találtam meg ezt a cikket a gépemen, meg a CD-im között, sőt azt a bizonyos KÖZTÉRt sem találtam, hogy megmutassam, így maradnak a fotók. A cikket biztos meg lehet lelni a Katona József Könyvtár helytörténet gyűjteményében, majd megkeresem. Nem mindegyik fotóról tudom, hogy mikor és hol készült, bár elég sok a Kerámia Stúdióban, mikor ott dolgoztam, 2001-ben. Aki esetleg felismeri a helyszínt és az időpontot, az jelezze nekem!

A téli szünet második hete

Csütörtökön aztán lenyomtattam a még előző vasárnap elkészült rézkarcokat:

 - Kecskeméti planéta 2-3.








 - Angolórai kilátás 1-2.
 - Camino 9-10, 13, 18, 20-21.

És mikor kora délutánra végeztem ezekkel, belekezdtem 4 újabb caminos rézkarc (Camino 3, 22, 36-37.) elkészítésébe is, amelyekkel péntek délután 5 órára végeztem, akkor szépen összepakoltam a rézkarcos dolgaimat és átnéztem a másnapi angolórai tudnivalókat.