Anya-fia nap Budapesten

Ezúttal a hét közepére esett május elseje, így Márk nem jött haza, én viszont felmentem Budapestre és egy any-fia napot tartottunk. A Művészetek Palotája előtt találkoztunk és Ludwig Múzeum Meztelen férfi kiállításának megtekintésével indítottuk a közös napunkat. A tárlatról már sokat hallottam, olvastam. A meztelenség helyett, az igazán izgalmas inkább az a kérdés volt, hogy alakult a férfi, illetve a férfi test megitélése a 20. század elejétől. Mindig meglep, mikor Kernstok Károly Lovasok a vízparton című festményét vetítem és heves utálkozással fogadját az osztályban lévő a fiúk. Nem értem, miért azonosítják feltétlen valamiféle melegdemonstrációval?

A Ludwigból az Iparművészeti Múzeumba sétáltunk át, ahol elsősorban az rajz és vizuális OKTV pálymunkáiból készült kiállítást akartam megnézni, de ha már ott voltunk, A Bigot-pavilon - Szecessziós épületkerámiák Párizsból címűt is végignéztük. Szépek, szépek ezek a francia épületkerámiák, de szerintem a Zsolnay kerámiák szebbek. Az OKTV anyag nagyon impozánsan volt tálalva. A 2. fordulóba jutott pályamunkák voltak kiállítva egy-két munkanaplóval és néhány a 2. fordulóba készült portréval. A 3. forduló tervezéses feladatából nem láthattunk semmit és ezt én is és a diákom is hiányolta. Szerettem volna végig fotózni, de a múzeum munkatársa nem engedte. Lementem a portára, ahol miután közöltem, hogy felkészítő tanár vagyok, nyomtattak számomra egy engedélyt és ezzel már fotózhattam. A teremben névsorban felsorolták a diákok nevét, valamint a iskola és a felkészítő tanárét is, de a helyezésekről semmit sem lehetett megtudni (személyiség jogok miatt!). Így az tudom most is csak, hogy az én bolyais diákom, Bene Bence a 15. lett. Kecskemétről a döntőbe még két katedrás került be.

A két múzeum után leültünk a körúton egy sörre és meg is ebédeltünk egy kínaiban. Ezután Márk megmutatta, hogy az Epres kertben hol dolgozik és éppen hol tart a munkájával. Egész alakos aktot mintáztak, de ő még nem volt kész vele. Benéztünk az egyik éppen a diplamunkáján dolgozó felsőbb éves szobrászrestaurátor sráchoz. Ő azt ajánlotta Márknak, hogy jó, ha már most szétnéz önkormányzatoknál, egyházaknál, hogy készülnek-e valamit restaurálni, mert a dimplomamunkáról a diákonak kell gondoskodni, de az ehhez szükséges pénzt a szobor talajdonosának kell állnai vagy megpályáznia. Jó kis feladat lesz ez!











Az Epres kertből átsétáltunk a Műcsarnokba, ahol a Derkovits ösztöndíjasok tárlatát néztük meg. Itt a Műcsarnok apszisában kiállított hatalmas méretű fametszeket tetszettek a legjobban, amelyek a dúccal együtt voltak kiállítva. Eszembe jutott, hogy 2001-ben Finnországan láttam több olyan grafikát (grafitrajzot, fametszetet), amelyek messze meghaladták a szokásos grafikamérteket. Tetszett még a magasfeszültséges oszlopokat ábrázoló fémdomborművek, és a fadobozkába negatív formaként kirajzolódó munkák.

A 72-es troli hosszú kimaradás után tömve érkezett, alig bírtam felpréselni rá magam, de muszáj volt, mert a 17.50-es vonattal haza akartam jönni. Szerencsére elértem. A vonaton Molnár Péterrel utaztam együtt, aki szintén a ritkán hazalátogató Képzőre járó gyermekét látogatta meg, és aki Márk osztálytársa volt a Kandóban.
Jó volt együtt lenni Márkkal, kiállításokat nézni, beszélgetni, sétálni, sörözni. Ez olyan elő anyák napja szerűség volt.