Olaszország - 1. nap - Arezzo, Cortona

Tegnap hazaértünk Olaszországból, tele élményekkel, így most utólag napokra bontva igyekszem a legfontosabbakat leírni.
Úgy jutottunk ki Olaszországba, hogy Márknak volt egy félig olasz osztálytársa, Gadi, akinek persze ugyanúgy én voltam a művtöritanára, mint minden kandós művészetisnek. Gadi minden nyáron meglátogatja az édesapját, aki Perugiában él, és én kicsit pofátlanul, a következő "üzletet" ajánlottam fel neki: kocsival kivisszük őt és Domit a barátnőjét (szintén osztálytárs volt), és cserébe szeretnénk egy pár éjszakát náluk tölteni, és a környékben kirándulni, ahová persze ők is jöhetnek velünk. Szerencsére Gadi édesapja, Roberto nyitott volt, és úgy tűnt, Gadi és Domi is pozitívan fogadta az ötletet.
Hát, így indultunk el az Opellal öten szerda este, megrakva csomagokkal Olaszországba. Mielőtt megérkeztünk volna Perugiába, két még toszkán várost néztünk meg útközben: Arezzot és Cortonát.

Arezzoba olasz "időszámítás" szerint korán értünk, fél 9-kor még alig voltak az utcákon. Egy aranyos motoros felvezetés után találtunk egy olyan helyet, ahol parkolhatott az autó. Péter a kocsiban maradt és aludt egy kicsit, hiszen egész éjszaka ő vezetett, mi pedig nekivágtunk, hogy a legfontosabb látnivalókat megnézzük. A legfontosabb, amit meg kellett néznünk, a San Francesco templomban Piero della Francesca freskói voltak a Szent Keresztfa történetéről. Ide sikerült kedvezményes áron bejutnunk, a pénztárban felmutattam a MROE igazolványom és mondtam, hogy egy művésztanár vagyok Magyarországról és ők az én tanítványaim, és így mind a négyen kedvezményes jegyet kaptunk (pedig csak Márknak van diákigazolványa). Ezt a megoldást több helyen is elsütöttük, de a többi helyen nekem nem csak a diákoknak adtak kedvezményt. Sajnos szinte minden templomban tiltották a fotózást, itt is, és itt még komolyan is vettem, nem mertem saját fotót készíteni. Utána sétáltunk egyet, megnéztük a dómot kívül-belül, a városházát, Vasari házát és múzeumot pedig csak kívülről. A várfal mellett sétáltunk le kocsihoz, és továbbindultunk délkelet felé. Útközben Márk javaslatára megálltunk Cortonában, amely egy aranyos kis hegyi városka. Sok-sok érdekes zug, utcácska és lépcső - kb. így lehetne összefoglalni, bár ez szinte minden ilyen hegyi városkára jellemző. Gyönyörű kilátással, a magasba mozgólépcső vitt fel.

Itt az én fényképezőgépemben merült le az aksi, de Gadi gépével azért tudtam képeket készíteni.

Aztán a napi kaland következett, mikor indulni akartunk tovább a kocsival, az nem indult be, valószínű Péter rajtahagyta a világítást, mikor kiszálltunk. Gadival (és persze az ő nyelvtudásával) sikerül egy "bikát" szereznünk és egy másik autóst, aki vállalta, hogy "bebikázza" a mi autónkat. Sajnos ez eredménytelen, volt de utána a behúzás a parkoló utolsó métereinél eredményes lett, indulhattunk Perugiába.

Először a belvárosba mentünk, mert Gadi édesapja ott árusítja minden nap a saját készítésű, igazán nagyon míves ezüst ékszereit, és lakás kulcsát tőle tudtuk felvenni. Itt a központban, már elkezdődtek a koncertek, (az Umbriai Jazz Fesztivál utolsó napjai voltak éppen az ott tartózkodásunk idején) és így zeneszó mellett egy hideg sörrel jutalmaztuk meg magunkat. Én 25 éve, mikor először jártam Olaszországban, voltam Perugiában (igaz, csak egy félnapra, útközben Róma és Assisi között), de mélyen megmaradt bennem az a mozgólépcső, amely a felvisz a központba, valamint az a kettősség, hogy egyszerre vannak jelen a régi, a középkori emlékek és a mai, modern megoldások, és persze rengeteg a fiatal, hiszen egyetemvárosról van szó.
A lakásban megtisztulva (lezuhanyozva) szusszantunk egyet, és egy bőséges vacsorával zártuk a napot. Másnapra pihenőnapot terveztünk (amely az autó számára volt pihenő), Perugia felfedezése következett.

Város- és Faluvédők Szövetsége XXXI. Országos Találkozója és Konferenciája 2. - Tiszaalpár, Kiskunfélegyháza, Bugac

Város- és Faluvédők Szövetsége XXXI. Országos Találkozójának és Konferenciájának 3 napos rendezvénye egy kirándulós nappal zárult. a résztvevők választhattak, vagy egyenest Bugacra mennek, vagy megnézik még Tiszaalpárt és Kiskunfélegyházát, és úgy érkeznek meg a záróceremóniára Bugacra. Én a második lehetőséget választottam.

Kicsit késve indultunk, csak 1/4 9-kor az egyik busz kiállása miatt. Tiszaalpáron Vajda Márta volt a házigazdánk, a Árpád Művelődési Házban kezdtünk (kiderült, milyen sok tiszaalpári tanítványom volt és van), majd megnéztük a Patrona Hungária I.világháborús emlékművet és annak terét, majd a Czinege Manufaktúra termékeit, felmentünk a templomdombra, a templomban egy kis orgonahangversennyel fogadtak bennünket és a skanzent is volt alakalmunk megtekinteni. És program csúcspontja az eu-s óvoda volt, ahol sült hallal, pogácsával és dinnyével vártak bennünket. Ezzel már 3/4 órára növekedett a program csúszása. Kiskunfélegyházán a volt polgármester várta a csoportot a városháza dísztermében, és ő mutatta be a várost és a városháza épületét.

Bugacon már nagyon vártak bennünket, Király József a Kecskemét Városszépítő Egyesület elnöke köszönő emléklapokat és plaketteket adott át az egyesület tagjainak, akik a segítséget nyújtottak a konferencia megrendezésében. Utána finom ebéd, de túl sokáig nem maradhattunk, mert a vidékeiknek muszáj volt elérniük a hazafelé induló közlekedési eszközeiket.

Az egyik legnagyobb megpróbáltatást a Bugacról Kecskemétre tartó út jelentette. Amikor beszálltunk a buszba 54 fok volt, és ez a félórás út során sem ment sokkal lentebb. A légkondi meleg levegőt fújt, így mikor kiszálltunk a színháznál a 34 fok igazi felüdülést jelentett. Azért remélem, a velünk utazó résztvevőknek nem ez az élmény lesz a legmaradandóbb a konferenciából!

Város- és Faluvédők Szövetsége XXXI. Országos Találkozója és Konferenciája 1. - Kecskemét

A Kecskeméti Városszépítő Egyesület rendezte a Város- és Faluvédők Szövetsége XXXI. Országos Találkozója és Konferenciáját a kecskeméti Városházán. Ugyan csak csütörtökön kezdődött a konferencia, de már a szerdai napon is erről a rendezvényről, illetve annak előkészületeiről szólt.

Szerda reggel még be kellett mennem  a Bolyaiba néhány dolgot elintézni, onnan menetem a Városházára, hogy Balanyi Zsolt vezetésével, plusz Márkkal és két bolyais szakkörösömmel feltegyük azokat a kiállításokat, amelyek a másnapi konferencia kísérő rendezvényei. A Városháza udvarán, a tűző napon délelőtt sikerült feltenni a Budapest szecessziós épülteit bemutató Rádai Mihály által készített fotókat, a kecskeméti levéltárban őrzött kecskeméti szecessziós épületek tervrajzainak másolatait. Megérkeztek a Zsolnay épületkerámiák is, amelyeket a gyár alkalmazottai pakoltak a fiúk segítségével, de hiába vártuk a Kaposvárról érkező fotós anyagot az ottani szecessziós épületekről. Én már délután nem tudtam maradni,. mert a másnapi regisztrációval kapcsolatban volt egy megbeszélés, illetve annak előkészítése.
Egy váratlan esemény is bekerült még erre a napra, reggel felhívott Csúzdi Szabó Erika, hogy hallotta, nekem van présem, és a most elkészült linómetszetét nincs hol lenyomtatni, megengedném-e neki, hogy nálam nyomtassa le. Természetesen igent mondtam, csak az időpont volt kérdéses, de szerdára még éppen befért. Délután 4-re jött, és 6-ra végzett is, hozott magával mindent, festéket, hengereket, kis üveglapokat, és persze nagyon hálás volt a lehetőségét. Aznapra megvolt a jó cselekedetem, nyugodtam fekhettem le.







 Csütörtökön fél 8-ra mentünk a Városházára, bár a regisztráció csak 9.30-tól kezdődött, de kipakoltunk, előkészítettünk mindent szépen a többi egyesületi taggal, Anett irányításával. Az önkéntes diákokat 9.15-re hívtam. Féltünk a rohamtól, hiszen 180 embert vártunk, de szerencsére nem egyszerre jöttek, csak apránként érkeztek, így utólag úgy tűnt túlbiztosítottuk magunkat a 9 önkéntessel, akiknek az volt a feladata, hogy üdvözöljék a résztvevőket és a regisztráció felé terelgessék őket kedvesen, aranyosan. A regisztrációnál és segédkeztem a bejárat egyik oldalán, a másikon pedig felállítottuk az ART Brigád standját, ahol Petra árusította a kecskeméti témájú grafikáinkat, képeslapjainkat és könyvjelzőinket, az egyik volt szabadiskolás önkéntes, Bianka segítségével. Valamint megbíztak bennünket, hogy különböző könyveket is árusítsunk.

Az önkénteseim közül Bence a dokumentálással volt megbízva, hiszen és nem tudtam elmenni sem a délelőtti előadásra, amely a Rákóczi út revitalizációjáról szólt, sem délutáni városnézésre. A kiállítások megnyitója után a Podmaniczky-díjak átadására került sor, majd újra az udvaron a polgármester fogadása zárta ezt a napot. A kecskemétiek közül Polyák Péter bácsi, Farkas P. József kapott díjat, illetve egy egykori kecskeméti is, Kriston Vizi József.

És számomra még mindig nem ért véget a csütörtöki nap, mert a fogadás után még találkoztam Gadival, Dominikával, hogy néhány részletet megbeszélünk a jövőheti közös utazásunkkal kapcsolatban.
Iszonyú éjszakám volt, kb. 2 órát éjjel ébren töltöttem, egyrészt a meleg, másrészt a délutáni kávé miatt, nem kapcsolt ki az agyam, kavarogtak a gondolatok benne, így igen fáradtan ébredtem péntek reggel. Fél 8 után nem sokkal ott voltam a Városházán, de időbe telt, amíg biztonságba helyeztem a kerékpárom, mert a biciklizáram otthon maradt.

 Pénteken felköltözött a standunk a díszterem bejárata elé az 1. emeletre. Így a könyvek jobban fogytak, mint előző nap, viszont arra jöttem rá, hogy a mi munkáinkból nem annyira a konferencia résztvevői vásároltak, hanem a városházára betévedt turisták, valamint a városházán dolgozók. Többektől hallottunk, hogy milyen jó, hogy itt vagyunk, kellene, hogy máskor is legyen ilyen. Sajnos az előadásokra nem nagyon tudtam beülni, mert valami mindig történt, ami miatt inkább kint kellett lennem. A készülő vihar (amiből persze nem lett semmi) 5 óra körül összepakoltunk és hazaköltöztettük a "boltot". Egy kis szusszanás, zuhanyzás után én még elmenetem a Népi Iparművészeti Múzeumba, ahol az esti program volt (a múzeum megtekintése és vacsora), de nem maradtam sokáig, mert biciklivel mentem és nem volt világításom.
Végre egy jót aludtam, és így szombaton aránylag pihenten indulhattam a konferencia záróeseményére de erről a következő bejegyzésben.

Nyári termés 1.

A kirándulós nap után egy passzív pihenéses nap következett, Ildivel találkoztam, beszélgettünk, meg beültünk az Otthon Moziba, megnéztünk egy szörnyű filmet (Fekete ruhás nő), jobban mondva én nem néztem, én eltakartam a szemem a film 80%-énál, nagyon-nagyon nem szeretem az ilyen jellegű filmeket, nekem elég volt hallanom is. Majd tegnap már "aktívkodtam", elkészítettem 3 kisgrafikát, ma pedig lenyomtattam őket. Az egyik a Lechner-féle soha meg nem épült víztorony, amelynek csak a gyönyörű tervei maradtak ránk. A másik a lebontott Katolikus bérház, amely egykor a mai "Lordok háza" helyén állt. Ezt Tóth Sanyi bácsi egyik régi fotója alapján készítette, aki felhatalmazott a legutóbbi közös akciónk alkalmával, hogy ha van olyan fotója, amelyből szívesen készítenék grafikát, akkor nyugodtan tegyem meg. A harmadik szintén szuvenír jellegű kisgrafika, Delacoix Villámlástól megrettent lovának feldolgozása, mert már kutyás rézkarcunk volt, már hiányolták a lovasat. Szerencsére jól sikerültek, nem kellett se visszacsiszolni, se újralapozva továbbmaratni őket.
Tegnap még volt egy megbeszélésünk a Városszépítő Egyesületben a csütörtökön kezdődő konferenciával kapcsolatban. szerencsére sikerült néhány diákot találnom, akik segítenek majd a regisztrációnál. Nekem meg megint könyveket is kell majd árulnom a saját munkáink mellett.
 Ma délután muszáj volt  még a nyomtatóba elmennem és az E-Galériában is tettem egy személyes látogatást. Olyan helyet keresek, ahol a munkáink megtalálhatók és megvásárolhatók, akkor is, ha éppen nem tudunk személyesen árusítani. Persze itt is csak bizományba vesznek át mindent és keretezve kellene beadnom a grafikáinkat, azaz újabb beruházásra lenne szükség.

Kandós tanári kirándulás a Velencei-tónál

Most úgy alakult, hogy két iskolám is szervezett tanári kirándulást, ahová családtagokat is lehetett vinni. A csányisról már beszámoltam, a kandós meg szombaton volt, abban az iszonyú hőségben, amikor hőségriasztás volt, és azt mondták, csak az menjen ki a szabadba, akinek nagyon muszáj. Muszáj volt, mert ez már le volt szervezve. Péter névnapjára ezt a kirándulást kapta tőlem.
Reggel 7-kor indultunk, de már Solt és Dunaföldvár között meg is álltunk, így a tervezett 9 óra helyett csak fél 10-re értünk dinnyésre, ahol egy madárösvényen kalauzoltak bennünket végig. Nagyon lelkes volt a vezetőnk, de árnyék alig volt, így kitikkadtunk a másfél óra alatt.

Innen Gárdonyba mentünk, ahol Gárdonyi Géza szülőházát tekintettük meg, majd egy kis hajókázás következett a Szúnyog-szigetre, innen fel a Pákozdi emlékműhöz, ahol kicsit hosszadalmas volt számomra a Katonai Emlékpark és Múzeum végignézése.
Úgy 4 óra körül indultunk el a túrára, amelynek hosszát már jócskán lealkudta a csoport, így csak a Pákozdi ingókövekhez mentünk fel és nem mentünk el Sukoróig. Ez is 3 órahosszába telt. Volt több olyan szakasz, ahol én csak fenéken mertem leereszkedni, és ezt a nadrágom hátulja nem bírta, kiszakadt, de inkább a nadrágom, mint a térdem (többszörösen műtött térdemet féltem egy kicsit).

Ezután következett a vacsora, és a vacsora után még többen meg akartak mártózni a Velencei-tóban, bár fürdőruhát ők sem hoztak, és már a nap is lemenőben volt, így hazaindulni csak 3/4 10 körül tudtunk, hazaérzeni meg 3/4 12 körül. Én eléggé le voltam amortizálva, reggel 5-kor keltem, nem szoktam eddig fent lenni, de ittam volna egy kávét napközben, ha ezt előre tudom.
Ez a kirándulás nem az a tipikus művtöris kirándulás volt, nem is annyira ez én kedvemre való, a program inkább Péternek való volt (ezért is választottam), de néha ilyen is kell.
Az ingókövek látványa és megmászása azért igazi élmény volt.

Utolsó hét a szabadság előtt

Az utolsó "dolgozós" hét egy háromnapos érettségiztetéssel indult a Kandóban, a 12. E diákjai nagyjából azt nyújtották, mint amire számítani lehetett, bár még mindig megrökönyödöm azon, hogy 4 éves művészettörténet tanulás (inkább tanítás) után is néhány emberke fejében mekkora zűrzavar van az egyes művészettörténeti korok és stílusok időrendiségében. Szerencsére ez a ritkább, de ennek ellenére is elgondolkodtató, hogy mit kellene másként csinálnom, hogy ilyen ne forduljon elő.

A csütörtöki napom aktív pihenéssel telt, reggel edzés (persze a hét többi napján is), aztán egy gyors látogatás a szüleimnél, közbeiktatva a egy kis fotózással a mostani Baumax környékén (azaz a régi ZIM) lepusztult gyárépületeket és a Szentháromság temető kriptáit, sírjait fotózgattam motívum gyűjtésként a nyárra tervezett rézkarcaimhoz. Végre én is láttam és lefotóztam azt a kriptát, ahol Raffaello Sixtusi Madonna című képén szereplő angyalok 3D-s, azaz szoborváltozatait. Folytatni akarom a temetős sorozatom, és az ipari terekről készült grafikáimat is.


 
Ugyanakkor a szüleim háznak lépcsőházában (azaz ahol felnőttem, az egykor Leninvárosban) is készítettem jó kis geometrikus kompozíciókat, amelyekből jó lenne majd összehozni egy sorozatot.

 Éppen a fotózás közben kaptam egy telefont a Kandóból, hogy a leendő 9. E-nek, azaz a művészetis osztálynak nem találnak osztályfőnököt, így rám gondoltak. Meglepődtem, ráadásul aránylag gyorsan kellett dönteni, másnap 9-ig kellet visszaszólnom, ám addig még a jelenlegi "fő"munkahelyemen is egyeztetni kellett, mert ez a tennivalókon kívül azzal is jár, hogy így már a Kandóban több órám (18) lesz, mint a Bolyaiban (11+2). Biztos nem lesz könnyű, már csak a "kétlakiságom" miatt sem, de azt azért már többször elgondoltam, hogy a bolyais egyetlenke osztályom mellett (éppen 10 éve kezdtünk), még egy művészetis osztályfőnökség benne van a pakliban ahhoz, hogy a pályafutásom teljes legyen, bár ez eddig úgy képzeltem, hogy teljes állásban ott leszek a művészetiben.
Délután Petrával találkoztam, egy kis anya-lánya délutánt tartottunk. Este pedig Márk rábeszélt, hogy biciklizzünk ki Petráékhoz, Méntelekre. Így az esti edzés is megvolt, bár Márk biztos nem tudott abban a tempóban haladni, ahogy ő szokott, de nekem így is elegendő volt edzésnek. Amennyi idő alatt gyalog kiértem (2,5 óra), most oda-vissza megtettünk, és még a fél óra pihenés is benne volt, amit ott töltöttünk.
Pénteken a két iskolában egybeesett a tanévzáró nevelési értekezlet, így "csak" az egyikre (Bolyai) tudtam elmenni. Végre Ildi barátnőmmel is tudtam utána az ebédnél egy kicsit beszélni, vasárnap (azaz ma) majd találkozunk is, mert az utóbbi időben nagyon elfoglalt volt.
Tegnap a kandós kollégákkal kirándultunk, de arról majd a következő bejegyzésben!