Téglagyár - idei első rézkarcok

Egész januárban nem tudtam rézkarcozni, mert minden hétvégére jutott valami elfoglaltság, és éppen ezért már nagyon vártam a mostani pénteket, amikor a Kandóban nem volt tanítás, és szinte az egész péntekemet a rézkarcozásnak szentelhettem. Megszületett 4 kis rézkarc a 2010-es őszi, lengyelországi kirándulás egyik programjáról, amikor elvittek bennünket egy ottani (Stróza) téglagyárba. Fantasztikus fények voltak. Kicsit úgy éreztem, hogy jó folytatása lenne ez a téma az ősszel készült Pince-sorozatnak, hiszen ott is fontosak voltak a fények, kicsit ipari volt a hangulat, csak ott a mély, itt meg szinte a padlás magassága volt helyszín. Tegnap sikerült a nyomtatás és ma meg tudom mutatni a beszkennelt rézkarcokat. Íme, a friss termés: Téglagyár 1-4.

Juhász Orsolya Aktok című kiállítása a Kiss Fotó Galériájában

Pénteken a Fotográfiai Múzeumból kiállításáról a Kiss Fotó Galériájába igyekeztem átérni, mert itt én nyitottam meg Juhász Orsolya Aktok című kiállítását. A hideg ellenére itt többen voltak, mint az előző megnyitón. Íme, az elhangzott megnyitó szövegem:
Orsit csaknem 10 éve ismertem meg, mikor a Kandó Kálmán Szakközépiskola Képző- és Iparművészeti tagozatára került, én csak egy elméleti tárgyat, művészettörténetet tanítottam neki. Hallgatag, jó képességű, szorgalmas lány volt. A fotózással még a középiskolában ismerkedett meg, így talán nem olyan meglepő, hogy ugyan kerámia szakon volt, de 2006-ban, mikor érettségizett a MOME fotószakára jelentkezett. Ám ez, és még egypár felvételi sikertelen volt. Közben persze nem volt tétlen, elvégezte a MUOSZ fotószakát, ahol OKJ bizonyítványt szerzett, de arra is rájött, nem a riportfotó lesz az ő területe. A Szellemkép Szabadiskolában inkább művészi fotózás alapjaival ismerkedett meg. Mindezek kellő alapot jelentettek ahhoz, hogy amikor két éve elindult a művészeti kar a BKF-en, akkor oda bejusson, és azóta sikeresen teljesítse az iskolai feladatokat és szép eredményeket érjen el különböző pályázatokon.
Ez a kiállítás is egy ilyen pályázaton elért I. díjnak köszönhető. A fotográfusok állami ösztöndíját a magyar fotóművészet egyik kiemelkedő mesteréről, Pécsi Józsefről nevezték el, amely több mint 100 fiatal fotográfus számára nyújtott alkotói támogatást. 2011-ben a Mai Manó Ház az ösztöndíj fennállásának 20. évfordulójára Pécsi József egykor és ma címmel pályázatot hirdetett. A pályázat célja olyan parafrázis(ok) készítése volt, melyek Pécsi József műveit újraértelmezik, tovább gondolják, reflektálnak az eredeti művekre, azok gondolatiságára, korára, technikájára, alkotójára. Az első helyezett díja egy önálló kiállítás volt a Mai Manó Galériában, melyet Juhász Orsolya nyert el A csábító című alkotásáért, Pécsi József Terített asztal című műve alapján.
Októberben Mai Manó Ház Kis Manó kiállítóteremben Orsi megrendezhette élete első kiállítását és ez nem kis dolog. Ezen a kiállításon szerepelt ez a most látható 8 aktfotó. Mivel ezt a budapesti kiállítást ugyan sokan látták, de pont Orsi kecskeméti barátai, ismerősei, rokonai nem biztos, hogy látták és Kiss Zsolt felajánlotta, hogy állítsa itt is ki ezeket a képeket, ezért láthatjuk mi is most ezeket.
Akt a művészetnek nagyon régi témája, sokan azt hiszik ősidők óta nők szerepeltek az aktokon, de éppen a görög kuroszok a bizonyíték arra, hogy a férfiakt ősibb, mint a nőt akt. Az akt a fotográfiának is különösen kedvelt műfaja. Sokan és sokféle módon foglalkoztak a témával, könyvtárnyi irodalom van róla. Eifert János Aktfotográfia című könyvében azt írja: „Egy igazán jól sikerült aktnál nem a meztelenség a szembetűnő, hanem a harmónia, ami a test és a lélek együtteséből származik. Kifejez valami ősiséget, hiszen a ruhátlan, vagy minimálisan eltakart test évszázadokkal korábban is hasonlóan nézett ki, hiszen nincs semmi, ami a kulturális és időbeli. És ehhez nincs feltétlenül szükség fiatal, tökéletes alakra, makulátlan bőrre, hanem ezek felett valami sokkal többre. Ez lehet a tehetség különleges megnyilvánulása, más néven isteni szikra, ami kiegészíti a sok éves tapasztalattal megszerzett szakmai tudást.”
Orsi modellje nem hibátlan testű manöken. A fotók nem erotikusak, viszont nagyon intimek, látszanak rajta a bőr pórusai, a szeplők. De nagyon harmonikusak, tökéletes kompozíciók, akár a szimmetriára, akár az aszimmetriára építenek. Engem személy szerint egy kicsit zavarba ejt, a modell soványsága, de Orsi azt mondta, már gondolkodik egy másik sorozatról, amelynek egy kicsit húsosabb modellje lesz.
Egy fotós biztosan más szempontokat tartana szem előtt, mást dicsérne, emelne ki. Orsi eredetileg egy kiváló kecskeméti szakembert kért fel a kiállításmegnyitására, de Jama már nem tudott ennek a felkérésnek eleget tenni. Ezért had idézzem a kiállítás kurátorát, Gőbölyös Lucát: „Juhász Orsolya képein egy női testnek furcsa torzóit láthatjuk. Ezek a képek a felfedezés izgalmával készültek, mely izgalom nem a másik, a modell testének, meztelenségének szól, hanem magának a műfajnak, az aktfotografálásának. Szépen megfogalmazott fekete-fehér képek, amelyeken a test nem erotikus objekt, hanem a fény által rajzolt formák örömteli egysége. A fiatal fotográfus első önálló kiállítása a klasszikus fotográfia nyelvezetét, eszköztárát használva mutatja meg gondolkodását, jelenlegi elképzeléseit a műfajról."
Orsi most is nagyon szorgalmas, az iskolai feladatok mellett kihasználva a főiskola technikai lehetőségeit saját projekteken is folyamatosan dolgozik, bizonyítva azt, hogy a tehetség nem elég, szorgalom és kitartás is szükséges az eredményekhez. Ünnepeljük hát ezt az eredményt, Juhász Orsolyát ígéretes pályája elején, a második önálló kiállításán! Sok sikert kívánok!

SZAK-KÖZI-KÖR - Maurer Dóra egykori szakkörének kiállítása a Magyar Fotofráfiai Múzeumban

Pénteken nem volt tanítás a Kandóban, így végre rézkarcozhattam, hiszem ebben az évben még semmit sem "alkottam". Nem végeztem a munkáimmal, de egy érdekesnek ígérkező kiállítás miatt muszáj volt abbahagynom.
A Magyar Fotográfiai Múzeumban Maurer Dóra 1981-83 között a Szépművészeti Múzeumban működő szakközének anyagából nyílt kiállítás, amelyet dr. Beke László művészettörténész nyitott meg. A kiállítás témáját Király Judit kurátor találta ki. Igazából nemcsak a szakköri anyag volt kiállítva, hanem Maurer Dóra saját munkáiból is néhány, ezzel reprezentálva azt a tényt, hogy Maurer Dóra pedagógia és alkotói munkássága mennyire egymásra épült. A tárlaton volt számomra már ismerős anyag, hiszen mikor 3 évvel ezelőtt a Ludwig Kortárs Múzeumban volt Maurer Dórának kiállítása, akkor ott is láthatók voltak, de volt számomra újdonság is. Beke László (ő írta azt a tankönyvet- Műalkotások elemzése I-III. -, amelyből sokáig tanítottunk) a megnyitó szövegében arról is beszélt, hogy akkoriban nem sok fotószakkör működhetett az országban. Én azt hiszem, fotószakkör volt épp elég sok, még a költségek ellenére is, de olyan fotószakkor, amely ennyire képzőművészeti szellemiségű lett volna, olyan biztosan nem volt. Nagyon tisztelem Maurer Dóra munkásságát, valószínűleg a matematikus énem miatt a szigorú geometriájú munkái is közel állnak hozzám.
Sajnos a megnyitó után nem tudtam maradni beszélgetni, rohantam, mert 6 órakor már nekem kellett egy másik kiállítást megnyitnom. Erről a követező bejegyzésben!

Őri Zsolt kiállítása az Ifjúsági Otthonban és Mártonfi Benke Márta kiállítása a Kulturális és Konferencia Központban

Csütörtökön csak a második órával kezdtem volna, de aznap volt a felvételi dolgozatok megtekintésének napja, és engem beosztottal az első órában erre a feladatra. (Ezért nem is tudtam végig csinálni a reggel tornámat.) Korán kezdődött és jó hosszúra sikerült ez a nap. Volt 4 rendes órám, ilyenkor vagyok ebédügyeletes és a múlt héttől egy egyik lyukas órámban bejárok a 9.NY2-be spanyol órára. Két éve, a II. félévben minden a 3 órára be tudtam járni, aztán úgy alakult az órarendem, hogy nem tudtam folytatni. Tavaly a cambridge-i pályázat miatt az angolt kellett elővenni, a kettő semmiképpen sem megy nekem egyszerre. Most a II. félévi órarend szerint a heti 3 órából be tudok 2-re járni, így van esélyem arra, hogy a két évvel ezelőtt tanultakat felelevenítsem. Délután a szokásos szakköröm, ahol meglátogatott egy régi szakkörös lány, F. Enikő. Jó volt látni, aranyos volt és mesélt sokat nemcsak nekem, hanem a mostani szakkörösöknek, hiszen ő most már egyetemista, anglisztikán van.
Fél 5 körül megérkeztem az Ifjúsági Otthonba, ahol 5-kor kezdődött a Diákgalériában Őri Zsolt (csányis diák) kiállítása. Főleg grafikákat, linómetszeteket, hidegtűket, rézkarcokat állított ki. Gyorsan körbenéztem, de megnyitót már nem vártam meg, mert egy másik megnyitóra kellett odaérnem a Kulturális és Konferencia Központba, Mártonfi Benke Márta kiállítására. Szerencsére még a megnyitó előtt, hogy nyugodtam végignézhettem és fotózhattam az anyagot. Márta képeinek színei nagyon bátrak, érződik rajtuk a természet szeretete. Én azokat a képeit szeretem, ahol láthatók vastag ecsetnyomok. A megnyitón közreműködött Horváth Győző és Dezső Dóra, akit tavaly májusban ismertem meg Kunszentmártonban (Márta kunszentmártoni), a születés heti programon. Érdekes volt még, hogy Varga Mónika nyitotta meg a kiállítást. Őt sokszor látjuk, halljuk rendezvényeken, kiállításmegnyitókon, de eddig csak konferálóként, de most Márta "rajongójaként" az ő gondolatai nyitották meg a tárlatot.
Márta volt tanár, újságíró és most festő. Egy kicsit irigylem, hogy csak egy dologra kell koncentrálnia. Egyébként Mártát már régről ismertem, mikor egyszer csak kiderült, hogy édesanyáink osztálytársak voltak. (Drága Anyukám éppen ma - február 11. - 73 éves! )

KKK közgyűlés és Kapots Ildikó A hónap művésze

Elég zsúfoltra sikeredett ez a hét is, és még nincs is vége. Hétfőn egész nap a Bolyaiban voltam, reggel 7.10-tól 17.00-ig. Fogadó óra volt délután, de hozzám egyetlen szülő sem jött. Ez két dolgot jelenthet, vagy ilyen problémamentes tanár vagyok, vagy ennyire nem izgatja a szülőket a rajz és vizuális kultúra nevezetű tantárgy és a tanár. Félek, hogy az utóbbi az igaz.
Kedd, szokásos futkosásos nap, kiegészítve azzal, hogy Balanyi Karcsi erre a napra hívta össze a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének évi rendes közgyűlését. 15.30-kor végeztem a Kandóban, hazamenni értelmetlen ekkora hidegben és hóban, hogy fél óra után újra begyalogoljak a Kulturális és Konferencia Központba, így suli után nagyon ráérek és legalább megnézem Kapots Ildi képeit a panoráma teremben, most ő "A hónap művésze". Szeretem Ildi képeit, egyrészt mert ő is matekos (eredetileg matematika-rajz szakos), ez a képein is látszik, másrészt mert én nem tudnék ilyen megszerkesztett képeket festeni.
A közgyűlés - mondhatni - szokásos volt, beszámoló, tervek, képek az év eseményeiről. A lezárult pályázat miatt most már nem lesz olyan sűrűn Nyitott Műterem. Elég kevés pénzből gazdálkodott és fog is gazdálkodni a közösség, mégis vannak eredmények, bár veszteségek is. Ezek a veszteségek főleg emberi veszteségek, az elmúlt fél évben 3 kollégát veszítettünk el. A debreceni kiállítás jól sikerült, állítólag más városokban nincsen ilyen művészeket tömörítő szervezet, csak irigykednek, hogy itt Kecskeméten működik ilyen, és nem csak oltjuk egymást.
Hollósy Kati elgondolkodtatónak tartotta, hogy az eredetileg a fiatalságot megcélzó Staféta nevet viselő program (ez lett a pályázat miatt a Nyitott Műterem neve), nem vonzotta a őket, és inkább a középkorúak látogatták ezeket a beszélgetéseket. Diákok nem kíváncsiak az ilyen jellegű beszélgetésekre, legalább is a saját idejükből nem szakítanak erre időt. lehet, hogy azt kellene csinálnunk, mint amit a Magyar Kultúra Napján Füzi Laci és Buda Feri tett, kimenni az iskolákba, és rendhagyó órák keretében beszélgetni. Ha helybe mennénk, és persze tanítási időben lenne, akkor eljutna a diákokhoz, másként nem látok rá esélyt, hogy eljusson hozzájuk.
Szerdán egy tavaly végzett diákommal találkoztam, H. Ágival, akivel Londonban is randevúztam. Most Budapesten tanul szakácsnak és cukrásznak, hozott is a saját készítésű sütijeiből, amit csak módjával és apránként fogok megenni, mert most már muszáj lett egy kicsit fogyóznom, mert már semmilyen ruhám nem ért be. Beültünk a könyvtár kávézójába és egy forró csoki mellett elbeszélgettünk. Na, ez ilyen diákok miatt éri meg tanítani...
A hét további része a következő bejegyzésben!

Budapesti művészettörténeti kirándulás a 12. E-vel - Magyar Nemzeti Galéria és Ludwig Kortárs Múzeum

Lassan 10 éve mindig, amikor a kortárs művészethez érünk a 12. művészetis osztályomnak megszervezek egy budapesti tanulmányi kirándulást a Ludwig Kortárs Múzeumba. De ha már felutazunk Budapestre, akkor kihasználva a lehetőséget egy másik múzeumot is beiktatok a programba. Mivel többségük nem látta személyesen a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának anyagát, amely azért alap, annak ellenére, hogy művészeti szakközepesekről van szó, ide szoktam őket elvinni. A tavalyi végősökkel éppen befért egy buszba az akkori 11-dikes osztály is, de most a 12. E csak 23 főből áll, a 11. E pedig 32 fő, így arról szó sem lehetett, hogy egyszerre vigyem őket fel. Mégis szerettem volna, ha az utazási költségeket csökkenteni, így az alsóbb évfolyamokból az érdeklődőbbeknek és a bolyais szakköröseimnek felajánlottam, hogy tartsanak velünk.
Ilyen hidegben (-11 C) még nem kirándultam, mint amilyen tegnap volt, bár ahogy látom a mai hóhelyzetet és jövőheti előrejelzést, a tegnapi nap ideálisnak mondható. A Magyar Nemzeti Galéria kapunyitóját nem hatotta meg a hideg és a hidegben várakozó diáksereg, inkább 10 óra után 2 perccel, mint előtte akár 1 perccel is, nyitotta ki a kaput. A jegyvásárlás annak ellenére, hogy én voltam az első, elég döcögősen ment, vesztettünk 20 percet, mire ezt elintéztem, lekabátoltunk stb.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy amíg én a végzősökkel végig megyek a középkortól napjainkig azokon a műalkotásokon, amelyeket az órán is vetítettem és az érettségin is szóba jöhetnek, addig a másik része a csoportnak megnézi a Hősök, királyok, szentek című időszaki kirándulást, ezért rendeltem volna nekik egy tárlatvezetést ehhez 10 órára. Azt a választ kaptam a bejelentkezésünkre, hogy 10 órakor nem tudnak vezetést biztosítani, de 11-kor lesz egy ingyenes, csatlakozzanak a diákjaim ehhez. Ez jó megoldásnak tűnt, gondoltam, addig együtt leszünk, aztán külön, bár a végzősökkel is meg akartam nézetni az időszaki kiállítást is, mivel tudtam, hogy néhány nagyon fontos kép, főleg a magyar történelmi festészetből ezen a kiállításon szerepel most. Ám arra nem számítottam, hogy szinte az egész 1. emelet le lesz rekesztve, át se lehet menni, rajta. Kóvályogtunk egy kicsit mire megtaláltunk egy-két keresett művet, ha éppen megtaláltuk. Nem tudtam megmutatni nekik a Kalocsai Királyfejet és a 3. emeletet, ahol az 1945 utáni művészet szokott kiállítva lenni, mert ez teljesen le volt zárva. Ezért arra gondoltam, hogy 11-kor együtt bemegyünk az időszakira és mindannyian belehallgatunk az ingyenes vezetésbe. Ám az ingyenes tárlatvezető megrettent a 40 diáktól, hogy nem erről volt szó, és elkezdett futkorászni, intézkedni, amit én nem vártam meg, mi nem érünk rá csak ácsorogni és várni, így én végig vezettem ezen a kiállításon is a diákjaimat. Fél 12-re végeztünk, akkor adtam nekik egy 3/4 órás szabadidőt, hogy visszamenjenek még oda, ami nagyon tetszett nekik, de szinte mindenki csak lerogyott és enni kezdett. Mondtam is nekik, hogy én hozzájuk képest egy fitt nőci vagyok, mert ők teljesen kipurcantak. Fél 2-kor a busszal elindultunk a második helyszínünkhöz, a Ludwid Múzeumhoz, ahol 2-re volt megbeszélve Hemrik Lacival, hogy egy múzeumpedagógiai foglalkozáson vesznek majd részt diákok. Sajnos itt sem teljesen úgy mentek a dolgok, mint régen, ugyanis most nem volt a gyűjteményből kiállítás, csak 2 időszaki kiállítás volt éppen, de Laciék abszolút igyekeztek az én igényeim szerintalakítani a programot, Rita egy vetítéssel bemutatta múzeumot és a főműveket, és egy kis terembe is bevitték a diákjaimat, ahol egy rögtönzött kamarakiállításon ott voltak a legfontosabb művek a gyűjteményből. Emellett persze a két időszaki kiállítást is bemutatták. Ez két kiállítás Bakos Rita Ackermann és Yona Friedman kiállítása volt, amelynek A nemépítés gyakorlata volt a címe.
Mivel itt én már mellőzhető voltam, megbeszéltem a régi barátnőmmel, Baritonnal, hogy jöjjön ide, és itt egy kicsit tudunk találkozni, beszélgetni kiállításnézés közben. Ez meg is történt és talán márciusban, ha egy kicsit jobb lesz az idő, tudunk ismét találkozni, meghívtam őket Kecskemétre. Márkkal is megbeszéltem egy találkát, Kis Tamásnak vett anyagokat, amit haza kellett hoznunk és én meg vittem neki egy kis hazai kaját. Ő már látta ezeket a kiállításokat, de azért végig bolyongott még a Friedman kiállításon még egyszer.
Hazafelé már szállingózott a hó, de minden fennakadás nélkül, fél 6-ra hazaértünk. Úgy gondolom, tartalmas nap volt a diákok számára is, bár az ilyen jellegű egésznapos, strapás programokhoz nem nagyon vannak hozzászokva. Megjegyzem egy végzős fiú, miután megtudta, hogy az iskolai alapítvány csak azoknak fizeti a belépőjegyét, akik fizettek alapítványi hozzájárulást, közölte, hogy akkor ő nem jön. Még szerencse, hogy fog művészettörténetből érettségizni!

20 éve tanítok a Bolyai János Gimnáziumban

1992. február elején - akkor még január végéig tartott az I. félév - kezdtem meg bolyais tanításom. Bolyais kapcsolatom már azt indulásnál, 1987. szeptemberétől megvolt, csak akkor nem tanárként, hanem kollégiumi nevelőként. Már említettem itt a blogon, hogy milyen körülmények között kerültem a Bolyai, de röviden most a kerek évforduló kapcsán újra: Bánszky Pali bácsi helyett tanítottam heti két nap összesen 7 órában (osztályban) művészettörténetet az akkori I. és II. évfolyamon az egyik félévben, miközben a másik félévben Harsányi Zsuzsi tanította a gyakorlati részt. Mindezt úgy, hogy közben GYED-en voltam, hivatalosan Bánszky Pali bácsi tanított, és engem ő fizetett ki. Amíg én tanítottam, az akkor fél és másfél éves gyerekeimre anyósom vigyázott, aki aztán 1993. februárjában elhunyt, így amíg még lehetett legalább unokázott egy kicsit. 1993. szeptemberétől aztán már hivatalosan is én tanítottam a rajz tantárgyat.
2001. február 1-től augusztus 15-ig tartott a "kiugrási kísérletem", amikor is Nemzetközi Kerámia Stúdióban dolgoztam. A Kerámia Stúdiót most összevonták Zománcművészeti Alkotóműhellyel és a Forrással, a Bolyait pedig gazdaságilag a másik két gimnáziummal, a Katonával és a Bányaival 2007-ben.
Azt hiszem, rajtam kívül nem tartja ezt számom senki sem, így hát világgá kürtölöm, bár a teljesen igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 2005. szeptemberétől már csak részmunkaidős státuszban vagyon a Bolyaiban (először 75%-os, majd 63,63%-os), igaz a tanórán kívüli tevékenységekből nekem is jut annyi, mint egy teljes munkaidőben foglalkoztatottnak, csak tanórából nem és fizetésből. A másik felem a Kandóban van, ahol 1996. szeptemberében kezdtem óraadóként tanítani, azaz több mint 15 éve, és ahol az ominózus visszaminősítésemkor lettem részmunkaidős alkalmazott.