2016. március 7., hétfő

Magyar szentek

Még a téli szünetben készítettem két grafikát a VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennáléra, amelyet említettem az előző bejegyzésemben. Árpád-házi Szent Piroska és Szent Márton volt akkor a két kiválasztott szentem, akinek egy-egy régebbi művészettörténetben jól ismert ábrázolását használtam fel és ezt kiegészítettem Márton estében ludakkal, Piroska estében vörös copfokkal.
Aztán még januárban, egy hétvégén kizárólag a piroskás copfokkal nyomtattam két újabb grafikát és ezek közül az egyiket adtam be a biennáléra. Miután kerettel együtt kell beadni, bekereteztettem (ez 11.000 Ft volt). Sajnos, a zsűri nem válogatta be a kiállítandó művek közé. Most, hogy már lezárul a biennálé, legalábbis számomra, közreadom az elkészült művek fotóit.
Kicsit csalódott vagyok, hiszen senkinek sem esik jól, ha kizsűrizik. Emlékszem az első biennáléra is sokat gondolkodtam, mit kellene készítenem, akkor a kereszt volt a téma. Aztán megfestettem egy nagyobb képet, arról, mikor új keresztet kapott a Colosseum (én éppen ott voltam 2000 húsvétja előtt), de ezt a festményt sem találta az akkori zsűri kiállítandónak. (Ma egy barátnőm lakásában függ.)
Akkor nagyon elmert a kedvem. A következő biennálékra nem is pályáztam. Aztán volt három olyan biennálé, amelyre sikeresen pályáztam (Jézus tanításai, Apokalipszis, Angyalok). Ezekre egy-egy rézkarcot készítettem: Tanítás - Magvető, Az én Apokalipszesem és az Angyalból sosem elég címmel.














Aztán tavaly az Isten gyermekei témára készült plexikarcomat kizsűrizték, aminek a Hiány volt a címe.

Talán jobb lenne a pályamunkákat kizárólag digitális úton begyűjteni és zsűrizni, így a kizsűrizett alkotók mentesülnének a keretezés költsége alól.



Csalódottságom ellenére azt gondolom, hogy mégis jó ez a biennálé, mert ha nem lenne, akkor nem készültek volna el ezek a műveim, amelyeket én a kizsűrizés ellenére is szeretek, és természetesen meg fogok nézni a VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét, ami március 22-én 13 órakor fog nyílni a Cifrapalotában, és majd a MűvMari nevű blogomon beszámolok róla.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése