2016. március 4., péntek

Camino Húngaro fotókiállítás - Fiktív Pub

A magyarországi Szent Jakab Baráti Kör idén már másodszor rendezett fotókiállítást Camino Húngaro címmel, azok számára, akik jártak a magyarországi Szent Jakab Zarándokúton. Tavaly én is jártam, én is fotóztam, így én is küldtem 5 fotót erre a pályázatra, amelyből hármat a szakmai zsűri beválogatott abba a körbe, amelyek kikerültek a baráti kör facebook oldalára, ahol aztán a közönség szavazhatott tovább.









Végül az egyik, amelyiken a lébényi templom látható, bekerült a 36 kiállított fotó közé is.
Dukát Csilla a főszervező megkeresett azzal, hogy a spanyolországi caminóról készült rézkarcaimból, illetve az azok alapján készült könyvjelzőkből szeretne a díjazottaknak adni egyet-egyet.
Ezek után különösen szerettem volna én is ott lenni a megnyitón. Sikerült a férjemet rábeszélni, hogy iskola után menjünk fel autóval, mert így az aránylag későn, este 7 órakor nyílt kiállítás után haza is tudtunk jönni.
Már fél 7-kor elég nagy tömeg volt a Fiktív Pubban, ahol én először a galérián találtam helyet magamnak, éppen az én kiállított fotóm előtti asztalnál, de voltam egyedül, az asztalnál egy arcra ismerős hölgy ült, akiről akkor még nem tudtam, hogy honnan ismerős. Egy kis idő után felszabadult egy mások asztal, akkor behívtam a pub előtt várakozó férjemet és fiamat és hamarosan kezdődött is a megnyitó. Dukát Csilla beszélt a pályázatról, majd Szabados Tamás operatőr beszélt a fotókról. Ezek után Rozsnyai Margit pszichológus (itt jöttem rá, hogy ő volt az ismerős hölgy az asztalomnál, és ő beszélt abban a 6 részes caminóról szóló filmben, amit én is többször megnéztem) értékelte a kiállított képeket. Kiosztották a díjakat, de sajnos nem jegyeztem meg, hogy ki melyik díjat kapta. Viszont itt van néhány kép a díjazottakból:
Turcsek Rozika két képe









Kutasi Anna és Doroszi Renáta képei:











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése