2014. június 24., kedd

Múzeumok éjszakája 2014.

Nem volt túl jó kedvem szombaton, így a Múzeumok Éjszakája se tudod igazán lelkesíteni. Bár sok program volt, de egyikről se éreztem, hogy nagy veszteség, ha kihagyom. Csak fél 9 felé kezdtünk el először a városközponti helyszínekből felkeresni egy párat. Először a kandós művészetisek Ar(t)cimboldo! programjára néztünk be, ahol zömében éppen az osztályom teljesített szolgálatot: nyomtattak, rajzoltak, korongoztak stb. Gondolom, a tavalyi siker indokolta, hogy idén is Arcimboldo volt az apropó.















Innen, a piacról átsétáltunk a Kecskeméti Kortárs Művészei Műhelyek Kápolna Galériájába, ahol Határlények címmel nyílt egy roppant érdekes kiállítás. Sajnos, a megnyitóról lemaradtunk, de szobrok és festmények így is erősen hatottak ránk.






Innen visszasétáltunk az autóig, majd a Népi Iparművészeti Gyűjteménybe mentünk, ahol a Feliratos falvédőket néztük és olvasgattuk végig. Már tartott Kriston Vizi József előadása a témáról, de nem akartunk a szűk helyre előadás közben bemenni. Az udvaron ifj. Gerencsér László kovács tartott bemutatót éppen.













Ezután a kocsival a házunk előtt parkoltunk le, és elsétáltunk a Bozsó Gyűjteménybe, ahol először a Sajdik Ferenc Kétlábúak, négylábúak, sőt... című kiállítását bogarásztuk végig, majd Ulrich Gábor Nagymosás, avagy viselt dolgaink címmel megrendezett "tárlatát", ahol fekete vagy fehér pólókra voltak rányomtatva a tipikus ulrichos grafikák, és mindez, mintha egy nagymosás utáni teregetés lenne. Sajnos, Gáborral már nem találkoztunk, de a pultnál felfedeztük, hogy egy mappában megvásárolhatók a rajzok 2.000 Ft-ért. Mindketten vettünk egyet.















Valamivel 11 után hazaértem, eleve nem is akartam túl sokáig maradni, mert másnap meggyszedés volt a program, na meg össze kellett készülnöm a Hírös Hétre.
Ez az idei Múzeumok Éjszakája nekem rövidebb, csendesebb és kevésbé vidám volt, mint az előző években, de hátha majd jövőre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése