Hamarabb is végeztünk, mint terveztem, ezért már 3/4 12-re a Belvedere-ben voltunk, ahol hatalmas tömeg volt (köztük rengeteg magyar), alig tudtunk annyi helyet találni, hogy a buszról le tudjunk szállni. Ildivel megvettük a jegyeket és megittuk Évával és Márkkal együtt az első forralt borunkat, amíg a csoport is sétálhatott a parkban, nézelődhetett a karácsonyi pavilonok között.
A megrendelt vezetésünk 13 órától tartott, egy német és egy magyar nyelvűt rendeltünk. Mindig magyar aranyos és kicsit mulatságos a magyar nyelvű vezetés, amikor lehet ilyet igényelni, mert érződik, hogy ők inkább németül gondolkoznak és így tanultak. Nagyon lelkes volt a vezetünk, szerencsére hangosan beszélt, de itt nem voltak az Albertinában megszokott fülesek (fülhallgatók), ami azt eredményezte, hogy úgy jártunk, mint idehaza szoktunk, például a Szépművészetiben is, hogy boldog-boldogtalan csatlakozott a csoportunkhoz. Persze megértem én, én se tennék mást, ha magyar nyelvű vezetést hallanék valahol, de azért lenne a hallgatózásnak egy diszkrétebb módjai is, mint hogy valaki odafurakszik a diákok elé az első sorba. De ez is olyan magyaros. Maga a kiállítás, illetve a vezetés néhány új információval azért szolgált számomra is, de már Klimttől nem jövök annyira lázba, mint mondjuk 10 éve. Megtudtam, hogy másik két fivére is alkotó volt, Ernst bátyja ötvös és ő készítette az egyedi kereteket a híres Klimt képekhez, pl. a Judith-hoz is. Azt sem tudtam, hogy nem volt egy nagy utazó, de azért megfordult Olaszországban, ahol a ravennai mozaikok aranyozása hatott az ő festészetére. Többször is feltűntek a Klimt művek mellett Schiele festményei is, bizonyítva Klimt hatását Schielére. A Klimt tárlat után végig szaladtunk az állandó kiállításon is, ahol most az emeletem a sarki kis kerek szobában voltak kitéve a Messerschmitt karakterfejek, összesen 12 darab. Sajnos fotózni nem volt szabad.
15 óra körül keresztül sétálva a parkon, érintve a Karlskirche-t (Károly-templom) és a Secessiont (Szecesszió Háza) megmutattam a diákjaimnak, hogy hol találkozunk a busszal 3/4 6-kor a Temészetrajzi Múzeum mögött. Még a Felső Belvedere Palota előtt készítettünk egy fotót a 9. E jelen lévő diákjairól, azaz az osztályom tanulóiról. Közben eszembe jutott, hogy éppen 10 éve az első (bolyais) osztályom diákjaival is voltunk itt, akkor Klimt tájképei néztük meg itt, és még analóg gépem volt. A szovjet hősi emlékmű előtti téren egy érdekes új szobor állt. Olyan fraktálszerű volt és valami erőteljes (dob és basszus) zene szólt belőle. Sajnos más információt nem tudok róla. Sokkal érdekesebb, mint a kecskeméti főtéren felállított "modern szobor". Ez a különbség, ha művész készít szobrot vagy egy mérnök.
Aztán átsétáltunk a Múzeum Negyed (MQ) udvarára, ahol a mézeskalácsszerűre (fény)festett Leopold Múzeum igen hatásos látvány volt. Itt megittuk az utolsó az forralt borunkat, egy kis könyvesbolti nézelődés után mentünk a találkahelyre, ahol már mindenki fennült a buszon.
Hazafelé beraktam a DVD lejátszóba az Amadeus című Milos Forman filmet, amit én már elég régen láttam, de nagyon szerettem, és tudtam, hogy jó hosszú. Annyira lekötötte, vagy elterelte a diákok figyelmét, hogy senki sem jött előre, hogy mikor állunk már meg. Így, hogy nem kellett megállni hazafelé, már 3/4 10-re haza is értünk. Jó fárasztó volt, de ránk fért már egy kis kikapcsolódás.