Amellett, hogy ügyintéztem, kiállításmegnyitókon jártam, a szüleimmel Kunszálláson temetőztem és a családdal megünnepeltük a névnapon, összesen 8 kis új rézkarc, plusz egy "tetrapakos" karc született az őszi szünetben.
A legfontosabb feladatnak azt tekintettem, hogy készítsék valamit a "Legyen a zene mindenkié" Kodály Zoltán születésének 130. évfordulójára kiírt pályázatra. Nem volt könnyű, mert egy csomó általános dolog jutott eszembe Kodályról, de nem akartam szolmizációs kezeket, éneklő kórust ábrázolni. Végül egy hármas kép született, ahol középen a tanár, a zenepedagógus Kodály épp a táblára ír (ez egy elég ismert fotó alapján készült), balról egy cimbalom látható, a Háry János Intermezzojára, illetve a népzenei elemekre utalva, jobbról pedig egy templomi orgona, amely a II. világháború ideje alatt komponált Missa brevis orgonaszóló változatára, az Organoediára utal.
Az orgonáról aztán eszembe jutott az a Sibelius emlékmű, amelyet Helsinkiban láttam, és előhalásztam az akkori fotóimat és két grafika készült azokból is. Orgonamuzsika 1-2. lett a címük.
Ezek után a nyári élményeket vettem elő, és két újabb perugiai rézkarcot készítettem, Mindkettőnél a főtéri szökőkút van az előtérben, de az egyiken a városháza, a másikon a dóm van a mögötte.
Az utolsót pedig az egykori kádgyár, a ZIM enyészetnek indult épülete ihlette, a kitört ablakokkal.
A tetrapakos dobozból pedig könnyebb volt kivágni a Cifrapalota szűrrátétre emlékeztető motívumát, mint a két hete próbált rézlemezből, de nem lehet csak vonalasan dolgozni vele. Ezzel nem vagyok elégedett, nem készítettem belőle többet, pedig egy sorozatra gondoltam eredetileg.
A szombat délután és a vasárnapot most már muszáj lesz az iskolai dolgaimra fordítani.
Nemcsak kecskeméti, hanem puszta témákkal és készültem a 2010-es Hírös Hétre. A pár évvel azelőtt Bugacon készült fotóim alapján készültek el a Szürkemarha, a Pusztaötös és az Ülő ló című kisebb (10×15 cm) rézkarcok.
