A Kortárs Galériában (Kerámia Stúdióban) tegnap nyílt meg a bajai Liszt Ferenc AMI - Vizuális Iskola által meghirdetett Víz-Jel - Diákalkotók I. Nemzetközi Grafikai Biennáléjára érkezett pályamunkákból egy kiállítás. Damó István nyitotta meg, akinek kandós diákjai szép eredménnyel vettek részt a pályázaton. A bajaiak felnőtt alkotóknak már több éve meghirdetnek egy hasonló pályázatot, és most először kifejezetten gyerekeknek szólt a felhívás. A kiállított anyag igen színvonalas és változatos a különböző grafikai technikákban. Különösen erősek a szerb és szlovén diákmunkák. Sajnálatosan éppen a diákok maradtak el a megnyitóról, mármint a kecskeméti diákok, ugyanis őszi szünet van, de hátha majd később megtekintik saját és társaik munkáit.
Az ART Brigád egy családi művészeti vállalkozás. Ezen a blogon arról írok, hogy születnek meg a művek, mi inspirál bennünket, leginkább engem, azaz milyen kiállításokat látok, milyen művészeti, kulturális eseményeken veszek részt, milyen foglalkozásokat tartok és olvashatnak az aktuális programjainkról is. MűvMari
2012. november 1., csütörtök
Víz-Jel - Diákalkotók I. Nemzetközi Grafikai Biennáléja
A Kortárs Galériában (Kerámia Stúdióban) tegnap nyílt meg a bajai Liszt Ferenc AMI - Vizuális Iskola által meghirdetett Víz-Jel - Diákalkotók I. Nemzetközi Grafikai Biennáléjára érkezett pályamunkákból egy kiállítás. Damó István nyitotta meg, akinek kandós diákjai szép eredménnyel vettek részt a pályázaton. A bajaiak felnőtt alkotóknak már több éve meghirdetnek egy hasonló pályázatot, és most először kifejezetten gyerekeknek szólt a felhívás. A kiállított anyag igen színvonalas és változatos a különböző grafikai technikákban. Különösen erősek a szerb és szlovén diákmunkák. Sajnálatosan éppen a diákok maradtak el a megnyitóról, mármint a kecskeméti diákok, ugyanis őszi szünet van, de hátha majd később megtekintik saját és társaik munkáit.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése