Vasárnap két budapesti kiállításra vettem fel az érdeklődő tanítványaimat, délelőtt a Gyorsabban! Magasabbra! Erősebben! című a London Olimpia tiszteletére rendezett tárlatot néztük meg a Magyar Nemzeti Galériában, délután pedig a Mi a magyar? címűt a Műcsarnokban.Amikor elkezdtem szervezni ezt a kirándulást, azt hittem végre a sporttagozatos diákokat is el tudom csábítani a Galériába, hiszen ez egy igazán olyan kiállítás, amely őket is érdekelheti. De tévedtem! A sportosoknak ugyanis hétvégén versenyeik, meccseik vannak, amelyről nem hiányozhatnak, de iskola időben meg nem "kirándulhatunk", így maradt minden a régiben, zömében a kandós művészetis diákjaim jöttek, bár kb. 5 bolyais (nem sportos) is volt.
Nyitásra azaz 10 órára ott szerettem volna lenni, de minden piros lámpát kifogtunk, így egy 15-20 perces csúszással indítottam a programot, ami rám nem jellemző. Kár volt idegeskedni, hogy nem fogunk az időbe beleférni a késé miatt, mert a megrendelt tárlatvezetés elég felületes és mindössze 20 perces volt!!! Nem ehhez vagyok szokva úgy általában sem, de itt az MNG-ben sem. Inkább az emberi, sportos, kidolgozott test állt a kiállítás központjában, vagy a mozgás, maga a sport kevésbé. A felejthető kategóriába került nálam ez a tárlat. A diákoknak még mondtam, hogy nézzenek szét az állandó kiállításon is, így legalább a 900 Ft-os belépő ár-értékarányossá vált. A várban megint valamilyen fesztivál volt, így a kiállítótermek kolbászszagúak voltak, és a rengetek sátor és árus miatt féltem, hogy elkeveredik majd egy-két gyerek, de mind időre ott voltak.
A Műcsarnokban kedvezményes jegyet kaptunk és még a tárlatvezetés díjából is engedtek, ami igazán nagyon pozitív! Nem tudtam mekkora a kiállítás, így azt gondoltam, hogy egy órás vezetést kapunk majd, aztán majd mindenki szétnéz a saját tempójában, de itt is tévedtem. A tárlat kurátori segédje, Zsinka Gabriella kalauzolt bennünket végig, nagyon lelkes volt és majd 2 órát végig beszélt. A diák zöme végig kitartott, bár az ácsorgást nehezen viselik általában és amint adódik egy ülőalkalmatosság, el is foglalják rögvest. Ezen a kiállításon a Zárkózz el! című munka adott erre lehetőséget. Nekem és a velünk lévők többségének nagyon tetszett ez tárlat, de azt is rögtön megértettük, hogy miért akadtak ki mások, akik a magyarságról, de leginkább a kortárs művészetről másként gondolkoznak. A maguk repesztett fekete figuráival nagyon erőteljesen hatottak rám Szurcsik József képei, de az installációk közül is voltak kedvenceim.Túl sok időnk már nem is maradt a busz indulásáig, a Műcsarnok lépcsőinél ittunk egyet, jöttünk is haza. Remek idő volt, elgondolkodtató tárlatot láttam, feltöltődtem, egy csomó új diák jött az osztályomból, ugyanakkor ott volt a férjem, a fiam és néhány kedves kolléga, barát is - kell ennél több egy tanárnak vasárnapra?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése