Lakiteleki fotózás és tárlatvezetés a Bozsó Gyűjteményben

A csütörtöki napom a legrövidebb, ezért erre a napra beszéltük meg egy volt tanítványom apukájával, hogy kivisz Lakitelekre, ahol szép új gyárépületet körbefotózom, és majd készítek néhány grafikát ezek alapján. Sajnos ugyanaz a csúnya, ködös, párás idő volt, mint ami egész héten, de azért jó sok fotót készítettem. Én vonzódom az építészethez és az ipari témákhoz is, így nem esett nehezemre a dolog. Ott kint találkoztam egy másik volt tanítványommal is, aki a kisebbik gyermekével látogatott meg, hogy egy kicsit beszélhessünk. Igazán jól éreztem magam, jó volt látni Hajnit!
Hazaérve a Bozsó Gyűjteménybe mentem, ahol Balanyi Károly egyfajta kiállítás-zárásként a saját tárlatán vezetett bennünket végig. Elég sokan voltunk, bár inkább érdeklődők, a szakmából kevesebben. Eddig nem volt ilyen jellegű rendezvény, kevesen vállalkoznak arra, hogy beszéljenek a saját munkáikról, pedig nagyon hasznos az ilyen. Én például, ezek után kicsit másként nézem Karcsinak azt a sorozatát, amelyet az ablakok közeiben állított ki, és amelyen a nemrég elhunyt anyósa alakja látható. Megható volt a történet.







Egy kis vendégséggel is készültek, újbort hozott Karcsi és Borika pogácsát sütött. Mindkettő nagyon finom volt, este nem kellett ringatni, gyorsan elaludtam.

Bosszankodás és öröm az első két tanítási napon

A bosszankodásból és az örömből is jutott az első pár tanítási hétre , de csak az első kapcsolódik az iskolához. Nem arról van szó, hogy berekedtem, mert ez minden szünet után így van, kicsit nehezen lendülök bele ilyenkor. Viszont már az első tanítási napon elkezdtem szervezni a szokások tanulmányi kirándulást a végzős kandós osztály számára. Ilyenkor, a második félév elején, mikor már a kortárs művészetet is megtárgyaltuk az osztályteremben és éppen belefognánk ismételni az érettségire, egy napra felmegyünk Budapestre. Délelőtt a Magyar Nemzeti Galériában az állandó kiállításán én végigvezetem a diákjaimat, délután pedig a Ludwig Múzeumban egy múzeumpedagógiai foglalkozáson vesznek részt a diákok. Bejelentkeztem mindkét múzeumba, de az MNG-ből egy érdekes és felettébb bosszantó mondat szerepelt a válaszlevélben: "Önök már jártak nálunk, úgyhogy nem éri meglepetésként, hogy csak a Galéria tárlatvezetői tarthatnak vezetést a kiállításokban." Hát, azért meglepődtem és egyből bosszús is lettem, mert ugyan az időszaki kiállításokra szoktam vezetést kérni, de az állandó anyagot ilyenkor végigrohanjuk, és tudtam, hogy ilyen vezetést nem vállalnak a Galéria munkatársai, mindig csak egy-egy korszakból. Vezettem és már diákjaimat végig a Colosseumban,

ahol még mikrofont is kaptam, meg a párizsi Pompidou Központban, nem volt ebből gond sehol, kaptam egy kitűzőt és mehettünk. Állítólag úgy 3 hónapja egy külsős vezető majdnem megsértette az egyik Chagall képet, és ezért hozta a főigazgató ezt a döntést. Váltottunk pár levelet, leírtam azoknak a műveknek a listáját, amelyeket meg szeretnénk nézni, és végül ezt a levelet kaptam a Galériától:

"Átnézve a listát, engedélyt kértünk az Ön számára, hogy vezetést tarthasson.

 A  felsorolt lista, akkora anyagot foglal magába, hogy két óra egyik tárlatvezetőnek sem lenne elég erre. Az Ön fejében már biztos összeállt ennek a listának a háttér- vázlata ami alapján dolgozik, ezt valóban nem tudjuk átvenni."

Hurrá! Vezethetem a saját diákjaimat! Írtam a MROE-nak, azaz a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének, hogy hivatalból azért kellene valamit tenni, mert oké, hogy én ezt az engedélyt most megkaptam, de azért csak nem járja, hogy egy tanár a saját diákjait nem vezetheti a Galériában.
Kedden a tanáriban az asztalomon egy kedves levél várt Kerényi Györgytől, aki annak idején, úgy 15 éve egy KÖZTÉR nevű ingyenes kulturális újságot adott ki. Erről emlékezett meg egy kedves levélben és mellékelt néhány papírképet 1998-2001 közötti évekből. Ezeknek nagyon örültem, mert én úgy fotóztam már akkor, de éppen ezért én a legritkább esetben voltam rajta a képeken. Egyszer, 2001. tavaszán, mikor először össze akarták vonni a Nemzetközi Kerámia Stúdiót és a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyt még egy cikket is írtam ebbe az újságba, látva, hogy az akkori megyei közgyűlés mennyire tájékozatlan. Most kerestem, de nem találtam meg ezt a cikket a gépemen, meg a CD-im között, sőt azt a bizonyos KÖZTÉRt sem találtam, hogy megmutassam, így maradnak a fotók. A cikket biztos meg lehet lelni a Katona József Könyvtár helytörténet gyűjteményében, majd megkeresem. Nem mindegyik fotóról tudom, hogy mikor és hol készült, bár elég sok a Kerámia Stúdióban, mikor ott dolgoztam, 2001-ben. Aki esetleg felismeri a helyszínt és az időpontot, az jelezze nekem!

A téli szünet második hete

Csütörtökön aztán lenyomtattam a még előző vasárnap elkészült rézkarcokat:

 - Kecskeméti planéta 2-3.








 - Angolórai kilátás 1-2.
 - Camino 9-10, 13, 18, 20-21.

És mikor kora délutánra végeztem ezekkel, belekezdtem 4 újabb caminos rézkarc (Camino 3, 22, 36-37.) elkészítésébe is, amelyekkel péntek délután 5 órára végeztem, akkor szépen összepakoltam a rézkarcos dolgaimat és átnéztem a másnapi angolórai tudnivalókat.

Budapesti családi shoppingolás és egy kiállítás a KOGART Galériában

Petra már hétfő és kedden nem dolgozott, azt tervezte, Márkkal felutaznak Budapestre egy kis shoppingolásra. Péter meg osztott-szorzott, hogy annyi pénzből már kocsival is fel lehet menni Budapestre, amennyibe a két gyereknek kerülne a vonatjegy, plusz még esetleg a helyi közlekedés. Én először nem akartam menni, mert éppen előző nap végeztem 8 újabb rézkarc maratásával, de nem tudtam lenyomtatni még és azt terveztem, hogy ezt fogom pótolni majd hétfőn. Ráadásul csak a shoppingolás számomra nem olyan csábító program, hogy kimozduljak itthonról, de hétfőn a múzeumok, kiállítótermek zárva vannak. Szívesen megnéztem volna a Ludwig Múzeum Beat nemzedék című tárlatát, de ők zárva voltak 30-án. Aztán böngészve a netet, Péter meglátta, hogy a KOGART Galéria nyitva lesz, ahol kínai tusfestményeket állítottak ki. Na, ezért, meg azért, hogy együtt legyen a család, már kimozdultam én is!
A délelőtt azért a vásárolgatásról szólt, Márknak vittünk fel néhány dolgot a koleszba, de aztán az ÁRKÁD üzleteit jártuk végig, bár Péter általában kinn maradt az üzletek előtt és ott várta, míg egy-egy  nézelődés, próbálgatás után, esetleg vásárlás után végeztünk. A végén már én se mentem be a boltokba, hiszen én nem is akartam semmit se venni.







Ott az Árkádban megebédeltünk, majd elmentünk a KOGART-ba. Itt két szinten látható a Párás hegyek - Illatos virágok című tárlat, ahol a 19-20. században készült hagyományos kínai tusfestmények szerepeltek. Voltak nagyon színesek is, de nekem a fekete-fehérek tetszettek jobban, ahol a ködös, párás távoli hegyeket olyan gyönyörűen tudták a hígított tussal visszaadni. Sajnos, fotózni nem lehetett, de a katalógus megvettem.








A kiállítás után még a KIKA-ban töltöttünk egy el legalább egy órát. Majd itthon a TESCO-ba is beugrottunk, mert nem volt itthon semmi kaja, és ahogy visszaemlékeztem, én 2013-ban nem is jártam ott, így időszerű tiszteletem tennem. Itt végre találtam magamnak nadrágot és egy hosszú ujjú pólót. Tanulság: nekem nem kell Budapestre mennem, hogy ruhát vásároljak magamnak!
De legalább együtt voltunk így négyen, ahogy ritkán szoktunk mostanában!

Karácsony előtti tevékenységek

Vasárnap egész napi árusítás volt a Kreatív vásáron.
Erről a vásárról eddig még nem írtam. Tavaly voltam először ezen a rendezvényen. Itt a fűtött előcsarnokban azért jobb, mint kint a hidegben. Semmiképp sem vállalkoznék arra, hogy télen kint a szabadban árusítsak, de nem csak a saját kényelmem miatt, hanem a mi papíralapú munkáinknak nem tenne jót a nyirkos levegő. Ráadásul kint mindig csak hosszabb időre lehet elárusító helyet váltani, én meg a tanítás mellett ezt nem tudnám vállalni. Ezzel az egynapos, vasárnapi árusítással is felborult a bioritmusom. Nem volt túl sok érdeklődő, vásárló, de néhányan azért voltak. Megint voltak lelkes nézelődők, aki most a Kodály Intézetben tanulnak, de a végén nem vettek semmit. A Kodály, a tanár című rézkarcom kellett volna nekik, de nem az eredeti nyomatot szerették volna, hanem az olcsóbb digitális nyomatos változatot.

Pénteken a KÉSZ Kft. karácsonyi összejövetelére hívtak, hogy tartsak ott egy kézműves foglalkozást. Először nem mertem igent mondani, mert a rézkarcozás elég hosszadalmas és anyagigényes dolog, de aztán Péter felajánlotta, hogy az Isuzuval ki tudjuk vinni a grafikai prést. Igaz, hogy rézkarcot nem, de a hidegtű technikához hasonló plexikarcot tudunk így készíteni és azt aztán lenyomtatni. A plexit feldaraboltam 5×5, 7,5×10 és 10×10 cm-es darabokra. A papírt is elő tudtam készíteni, előző nap felvágtam a plexilapok méretéhez igazítva és beáztattam, aztán egy nejlonzacskóba pakoltam. Gondoltam, aki elég ügyes, az rögtön karcolhat a plexibe is önálló motívumokat, de a biztonság esetére vittem kinyomtatva karácsonyfa, harang, angyalka és hópihe motívumokat, hogy aki nem érzi magát nagyon ügyesnek, annak csak át kelljen rajzolni, illetve karcolni a plexi alá tett motívumot és utána már lehet is nyomtani. Volt néhány lelkes alkotó, de a világítás elég gyér volt, még úgy is, hogy én vittem egy lámpát. Sajnos, az idő ahhoz kevés volt, hogy teljesen megszáradjanak a nyomatok, még úgy is, hogy hajszárítóval rásegítettem egy kicsit. Délután 3 után nem sokkal már ott voltunk, kipakoltunk, aztán Péter elment, én pedig szépen előkészítettem mindent, miközben a szomszédos sátorban már tartott a főzőverseny. Itt találkoztam Tóth Józsival, aki rögtön meg is hívott magukhoz, de én most nem szórakozni, hanem dolgozni jöttem, így az üdvözlő ital után visszamentem a kézműves sorokba. Aztán 16 órától egy többen érkeztek az ország különböző helyeiről, sőt az országhatáron túlról is. Hivatalosan 16-tól 19 óráig tartott a foglalkozás és fél 7 elmúlt, mikor az utolsó alkotó befejezte a karcot. Hét óra körül összepakoltam, mire Péter jött, addigra megtelt a nagy csarnok, ahová 700-800 embert vártak. Páran nem jöttem a nyomatokért, így azokat otthagytam az asztalon, hátha visszajönnek később értük. Kicsit féltem ettől az estétől, mert ilyet még nem csináltam, meg azért is mert nem volt segítségem a foglakozás alatt. Féltem, ha sokan jönnek egyszerre, hogyan tudom őket segíteni, kiszolgálni. Volt ugyan, mikor jó lett volna egy pár dolgos kézzel több, de megoldható volt a dolog. Sőt, ezek után még arra is gondoltam, hogy nyáron a Hírös Héten az árusítás mellett is csinálhatnék valami ilyesmit. Jöhetnének gyerekek és felnőttek, akik kipróbálhatnák ezt a technikát. Egy valami azért hiányzott és a főtérről is hiányzik, ez pedig a kézmosási lehetőség. Ha ezt a problémát megoldom, és persze kapok elfogadható áron pavilont, akkor ezzel több látogatót tudnék odacsalogatni. Nem is lenne rossz!

Középiskolás "angyalkák" köszöntötték a kecskeméti művészeket

Virág Ágnes a Cifrapalota művészettörténésze, aki mindig újabb és újabb dolgokat talál ki arra, hogy a kortárs művészetet közelebb hozza a középiskolásokhoz, most azzal az ötlettel rukkolt ki, hogy a középiskolás diákok válasszanak maguknak egy-egy kecskeméti alkotót, és miután utána néztek a munkásságának, készítsenek egy apró, személyes ajándékot a művész számára. A Kandó Kálmán Szakközépiskola Kondor Béla Művészeti Tagozatának diákjai nagy létszámban vettek részt az eseményen és lelkesen készítették az ajándékokat. Mivel Ágnes meglepetésnek szánta, sok művész egyáltalán nem tudta, hogy mi fog rá várni és sajnos több olyan alkotó is volt, akik egyáltalán nem tudtak eljönni. Aki eljöttek, azok meglepődtek és boldogok voltak. Aki esetleg megsejtett valamit egy kis ajándékkal is készült, kis rajz, katalógus, műterem-látogatás felajánlása. A kis ajándékon kívül annak is nagyon örültek a művészek, hogy ilyen módon megismerheti őket ez a korosztály. A kandós diákok mellett a Csányi János Szakközépiskola és a Katona József Gimnázium diákjai vállaltak angyalka szerepet. Az én diákjaim ők voltak, és mellé írtam, azt a művészt is akit választottak:

Kolozsi-Rechtorisz Kitti - Szoboszlay Eszter

Sebestén Fanni - Gerle Margit

Stein Vivien - Vámos Zoltán

Nagy Bettina - Szikora Imre

Kovács Zsófia - Horváth Mária

Kis Kamilla - Baghet Iskander

Sajó Gabriella - Faragó Klára és Orosz István

Jánosi Laura - Szabó Zsuzsa

Bazsantik Mária - Bella Rózsa

Kiss Henrietta - G. Szolláth Katalin

Varga Panna - Farkas László

Laki Anett - Ötvös Nagy Ferenc

Fodor Tünde - Pál Nagy Balázs

Varga Ramóna - Nagy Otília

Pusztai Dóra - Majoros Gyula

Mucsi Mercédesz - Kis Tamás

Szelei Csilla - Szoboszlay Péter

Pintés Adrienn - Ulrich Gábor

Plavecz Sára - Damó István

Szekeres Alexandra - Miklós Árpád

Kozma Anita - Lakatos Pál Sándor

Én a katonás kislányoktól egy kaptam egy igen aprólékosan kiszínezett és díszített papírból felépített házikót a boldogság kék madarával a tetején. Igazán megható. Ráadásul ők tényleg alaposan felkészültek belőlem, egészen hosszan sorolták, hogy miket szeretek. Azért én diákjaim közül sokan életrajzi elemeket soroltak fel, kevésbé a munkásságra vonatkozó jellemzőket, de az kis ajándékok már jobban kapcsolódtak a művészek munkásságához. Jó lenne, ha lenne ebből egy hagyomány, esetleg a Kecskeméti Képzőművészek Közösségével közösen lenne jó megszervezni az, és elég lenne annyi meglepetés, hogy vajon ki választott egy-egy művészt és mit készített neki. Remek alkalom lenne a találkozásokra, beszélgetésekre, ha erre készülhetnének a művészek is és nem kellene elrohanniuk. Bruncsák András engem kért meg, hogy a műterem-látogatást és közös alkotást felajánló levelét én adjam át annak a diáknak, aki őt választotta, mert neki délután órája van. Bizony a Kandóból is alig akarták elengedni a kilencedikeseket, mert a műtermekben nem tudtak róla a kollégák, hogy mi ez a program, mert ugye meglepetés volt a számukra!

Kadás diákokkal a Tendenciák című kiállításon

A kadás 11. D-vel csak szimpla óráim vannak, így őket eddig nem tudtam kiállításra elvinni, de most karácsonyhoz közeledve elkértem őket az előző óráról és elvittem őket a kulturális és Konferencia Központba a Tendenciák című KKK-s tárlatra. Rövid eligazítás után önállóan nézték meg az anyagot és kis csoportokban kellett egy-egy művet választaniuk, amely nagyon megfogta, vagy éppen nagyon taszította őket. Ahhoz képest, hogy sokan most voltak először kortárs kiállításon, egészen ügyesen fogalmazták meg a gondolataikat. Komolyan mondom ez is egyfajta kihívás, hogy olyanoknak tanítson az ember művészetet, illetve a művészet befogadását, akik azt hiszik, hogy nekik nincs erre szükségük. Mikor kijöttünk a teremből és visszasétáltunk az iskolába, páran megkérdezték, hogy mikor megyünk egy egy grafikai vagy fotó kiállításra majd? Kell ennél több?