Paulin Ákos természetfotói a lakiteleki Mákvirág Galériában

A hét egy jelentős részét a szombati eseményre való készülődés töltötte be, amikor a szüleim 50. házassági évfordulóját és Apukám 75. születésnapját ünnepeltük. Csütörtökön is inkább érettségi dolgozatokat javítottam ahelyett, hogy elmentem volna Szentgyörgyi Miklós kiállításának megnyitójára a Premier Galériába. És éppen a sok tennivaló miatt nem akartam először elvállalni Kovács Hajni kérését, aki az egyetlen osztályom egyik diákja volt, hogy nyissam meg a férjének Paulin Ákosnak a természetfotóiból nyíló kiállítását. Próbáltam magam helyett valakit keresni, de vagy nem értek rá az adott időpontban, vagy nem szeretnek kiállítást megnyitni. Így miután nem akartam őket cserben hagyni, és Péter is felajánlotta, hogy kivisz Lakitelekre, belementem.

Ez nem egy egyszerű kiállítás megnyitó volt, hanem a 15 éves Mákvirág Galéria monstre ünnepsége, amely valahogy pénteken délután 3 körül kezdődött és azt sem tudom mikor lett vége, mert azt már mi nem vártuk meg, miután én kb. fél 7-kor sorra kerültem, nem sokkal később hazaindultunk
Mellékelem a megnyitó szövegét. Azért arra jó volt ez az alkalom, hogy láthattam Hajnit, a kislányát és az anyukáját is, valamint egy másik osztályomba járt leányzót, Orsit is, akitől el sem tudtam a végén búcsúzni. Rajtuk kívül picit tudtam beszélni Szelesné Kása Icával és láttam néhány régi és mostani bolyaist is.

Paulin Ákos fotóival akkor találkoztam először, mikor egy pár éve Hajni a felesége megkért arra, mint volt osztályfőnökét, hogy szavazzak Ákos fotóira egy internetes szavazáson. Egy ilyen felkérést már csak a gesztus kedvéért is megtesz az ember, de azért persze megnéztem azokat a fotókat. Elmondhatom, hogy ezek ugyan státuszukat tekintve amatőr fotók voltak, de minőségüket tekintve profiközeliek voltak.

Ákos 2000 körül kezdett el fotózni, amikor a család birtokába került egy kezdetleges digitális fényképezőgép. Nagyon tetszett neki, hogy egy gombnyomásra törölhetők a rosszul sikerült képek és több száz expozíció lehetőségből választhat, ellentétben a manuális gépekkel. Ahogy mélyebben beleásta magát a fotózás rejtelmeibe, egyre kevesebb képet kellett törölnie. Vidéki fiúként adott volt, hogy a saját kertjükben gyakoroljon. Kialakul a vonzalma a virágok, az állatok és a tájak iránt, megörökítve azokat a pillanatokat, amelyek az ember alkotta világban nem láthatóak. Szakirodalmat vásárolt a fejlődéshez, és egy fotós ismerősétől kért tanácsokat. Egyenes út vezetett oda, hogy komoly hobbijává váljon a fotózás. Sehova nem indul el fényképezőgép nélkül, szerinte egy egyszerű séta is rejt izgalmakat, ha az ember nyitott szemmel jár. Még egy apró virágnál is hosszú időt tud eltölteni, hogy a lehető legtökéletesebben tudja megörökíteni a természet szépségét. Néhány képével sikeresen vett részt amatőr fotópályázatokon:

-         két egymást követő évben ért el első helyezést egy kertészeti fotópályázaton

-         a Mesél az erdő című fotópályázaton a többszáz résztvevő közül a Vajdahunyad várában kiállításra érdemesnek találták az egyik képét

-         Az évszakok a Holt-Tiszán című pályázaton a legjobb hangulatot tükröző képéért díjazásban részesült.

A fotózásban azt szereti igazán, hogy közel kerülhetek a természet csodálatos világához, távol a nagyvilág zajától, ami ugyanakkor sok esetben csak egy karnyújtásnyira található. A csónakban, a nádas között, az erdő mélyén, a patak partján, a hegy tetején, mindenhol talál valami szépet és mindez teljesen megnyugtatja őt. Belföldön és külföldön számos értéket sikerült már megörökítenie, de a hazai képek a legkedvesebbek számára, mert általuk feltárul előtte a magyarországi állat- és növényvilág. Jelenleg kedvenc témái, amelyek egyben a legnehezebben fotózhatók, a madarak és a repülő rovarok.

A természetfotózás a fotóművészet egyik műfaja.

„A fotózás megszállottjai között különleges helyet foglalnak el a természetfotósok. - így nyilatkozott Czesznak Zsolt fotós erről.- Általában is elmondható, hogy nagy türelemre van szükség egy jó felvétel elkészítéséhez, de a természetben történő fotózás, az kissé más. 

Először is kell hozzá egy elhivatottság, végtelen nagy türelem, a természet átlagon felüli szeretete. El kell viselni a hideget, a forróságot egy jó felvétel elkészítéséhez. Ha néhány napra megy ki valaki a természetbe, az sátorban fog aludni, ami nem mindig kényelmes. A nyári forróságban, a sátorban szinte elviselhetetlen meleg van még éjszaka is.

De a természetben hallható madárcsicsergések, állathangok, megannyi élőlény viselkedésének megfigyelése a mindennapi élelem megszerzéséért, különleges élményt nyújt annak, aki szeret együtt lenni a természettel, az erdők nyugalmával és a virágos mezők megannyi színével. A természethez való vonzódás, a természet szeretete valószínűleg az őseinktől örökölt vadászösztönre vezethető vissza. Mindenkiben ott lappang, valahol mélyen ez az "ősi vadászösztön", csak egyikünk fegyverrel a kézben, vadásztrófeákat gyűjtve, másikunk fényképezőgéppel, maradandó vizuális értéket alkotva éli ki azt.”

Ars poeticája Rodintől a 19. század végének nagyszerű szobrászától vette, aki zseniálisan fogalmazza meg a lényeget: „A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg….”

Annak idején az 1980-as évek közepén, mikor a szegedi tanárképzőre jártam, Lelkes István tanár úr, aki művészettörténetet tanított, azt mondta, figyeljék meg, hogy korunk népművészete a fotózás lesz. Ez akkor még nem volt így, hiszen elég drága hobbi volt a fotózás, de mára Lelkes tanár úr próféciája beteljesült. Boldog-boldogtalan készít fotókat komolyabb, vagy kevésbé komoly fényképezőgépekkel, vagy éppen a telefonjával, és azt hiszi, ez a fotózás. Egy ilyen fotókiállítást, mint most ez is, azért kell megnéznünk, hogy rájöjjünk, hiába van ott a kezünkben (a fényképezésre alkalmas eszköz), érzékeny szem is kell hozzá, türelem és alázat, amellyel már nem mindannyian rendelkezünk.

Nézzék, csodálják és tanuljanak Ákos természetfotóiból!

Kőrös Sára kiállítása a Kereskedelmi és Iparkamarában

Elég mozgalmas hét után vagyok ismét, így egy kicsit lemaradtam a hétközbeni bejegyzésekkel. Hétfőn a művészettörténet érettségin kívül, amelyről majd külön bejegyzést készítek, nem volt semmi különös, legalább is, amit itt említenék meg. Kedden megtréfált az időjárás, reggel zuhogott, azért nem kerékpárral indultam neki a napnak, ám napközben ezer ágra sütött a nap, én meg cipelhettem gyalog és busszal a hatalmasra nőtt cuccomat, amibe alig fértek el az érettségi dolgozatok. Fél négykor kezdődött Kőrös Sára kiállítása a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában, de nekem csak akkor fejeződött be a délutáni kandós órám, így késve, kb. 5 perccel 4 előtt érkeztem, de úgy tűnt nem maradtam le semmiről, mert még kb. fél órát beszélt Turai Kamill Sára munkáiról. Sem Sára munkái, sem Kamill szövege nem volt ismeretlen, hiszem szeptemberben csaknem ugyanez az anyag volt kiállítva a Művész Kávézóban, amelyet szintén Kamill nyitott meg. Volt azért új munkája is Sárának, már készült a Múzeumok Éjszakájára, ahol ő is árusítani fogja a kecskeméti témájú tűzzománcait, csak úgy mint, mi a kecskeméti rézkarcainkat, akvarelljeinket, képeslapjainkat.

Mivel a fényképezőgépem éppen lemerült, a Sára fia, Andor készítette fotókból mellékelek.

Péntek

Mostanában gyakran ütköznek a programok, döntenem kell, hogy melyikre megyek, de olyan is van, hogy nincs döntési lehetőségem. Most is így volt, a csányis vizsgáztatás miatt, amely egész napos elfoglaltságot jelentett (reggel 3/4 8-tól délután 3/4 5-ig), meg kellett szerveznem, hogy a kandós helyettesítés és nem tudtam részt venni a hagyományos ÉZI-s aszfaltrajzversenyen. A Kandós osztályaimmal éppen témazárót írtunk volna, erre kellett vállalkozó kollégát találnom, de csak az egyikre találtam, a másik dolgozatot egy óracserével tudom megoldani, majd kedden.
1999-től zsűrizgetem Patkós Laci felkérésére az aszfaltrajzverseny munkáit, azóta talán ez a második alkalom, hogy le kellett mondanom. Este egy kis baráti vacsorát is rendez Laci, erre azért hívott, de amikor reggel torokfájásra ébredtem, kérdéses volt, hogy lesz-e kedvem elmenni. Aztán úgy döntöttem, hogy egy kis lazítás rám fér a fárasztó nap után.
A tavalyi vizsga és ez év közbeni teljesítmények után nem sok jót vártam a vizsgától, ráadásul tavaly elvonulva az egyik sarokba még rosszabbul éreztem magam. Igazán szerettem volna időnként én is látni a rajz és népművészet portfóliókat, de nekem más volt a dolgom. Most annyiban volt kellemesebb a vizsgáztatás, hogy Sebők Kata (ő a másik évfolyamot tanítja) ott ült velem, ő is kérdezett, általában azonos véleményen voltunk és így nem éreztem olyan kitaszítottnak magam. Volt néhány igazán kellemes felelet, de olyankor mindketten kiakadtunk, amikor egy művészettörténet vizsgán egyetlen konkrét példa, művésznév sem hangzik el, arra hivatkozva, hogy "nem jó a névmemóriám". A másik dolog, amit nem értünk ebben a modul rendszerű vizsgában, a szakképzésre vonatkozó alkalmazási lehetőség nevezetű item. Ezekre nagyon felületes válaszokat kaptunk, pedig sokszor 20-30 pont is jár érte. Talán sokkal szerencsésebb lenne, ha tényleg kellene valami tervet készíteni ott helyben, csak ez megint idő kérdése is.

May-Britt Nyberg Chromy kiállítása a Dán Kulturális Intézetben

Sajnos nem értem oda a megnyitónak csak a végére csütörtökön a Dán Kulturális Intézetbe, ahol IT’S NOT ONLY BLUE címmel nyílt May-Britt Nyberg Chromy kiállítása. Mikor megérkeztem, már éppen a zene kezdődött (Leskowky Hangszergyűjtemény).

Nem tudok sokat a kiállító művésznőről, de azt tudom, hogy 2 évvel fiatalabb nálam, 3 gyermeke van, a férje nyitotta meg a kiállítást, és valami nagyon nehezen emészthető szöveget mondott. Itt most festményeket, illetve olyan vegyes technikával készült munkákat állított ki, amelyekben a linóleum nyomatot, a festést és ragasztást keverte. Ezek a vegyes technikás munkái jobban is tetszettek, a többi elég dekoratív jellegű, lakberendezési lapokban és boltokban látni hasonlókat.

Testkontroll - Ulrich Gábor kiállítása a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Galériájában

Tehát mint írtam, a megnyitóra nem tudtam elmenni, de másnap délután még a Csiperó közgyűlés előtt benéztem a Kortárs Művészeti Műhelyek Galériájába (mikorra fogom ezt a nevet megszokni?), hogy megnézzem Ulrich Gábor kiállítását. Pintér Lajos költő fogadott, ő volt a soros "teremőr". Szerencsére így elmesélte ami a megnyitón történt, illetve hogy Gábor mit mesélt arról, hogyan készültek ezek a grafikák.
Ulrich Gábor Balázs Béla-díjas animációsfilm rendező, így a grafikái figurái is mindig mozgásban vannak, az alakjai pedig hasonlóan a filmjeiben szereplőkhöz elég groteszkek, témái nyomasztóak. Podmaniczky Szilárd nyitotta meg a tárlatot, szövege olvasható a kiállítóteremben és a Forrás májusi számában is, amelyben Gábor grafikái is szerepelnek. Gábor a kiállított grafikákat tablettel rajzolta és printerrel nyomtatta ki, és annak ellenére, hogy fekete-fehérek nagyon vibráló, érdekes felületekkel teliek.
Lajos ajánlotta, hogy hozzam el a diákjaimat is, sőt ha előre egyeztetünk, akkor Gáborral is találkozhatnának. Ez nagyon kecsegtető lehetőség, érdekelne, hogy Gábor hogyan nyilatkozna meg a munkáiról, illetve a diákok mit kérdeznének tőle.

Báron László emléknap - Cifrapalota

A Cifrapalotában a Báron László életmű-kiálllítás utolsó napját egy emléknappal koronázták meg szervezők. A délelőtti programok inkább a gyerekeknek szóltak, így én csak délután 3-ra mentem. Még éppen elkaptam az utolsó bábelőadást, a táncos struccokat, ami nagyon aranyos volt. Ezután Kriskó János portréfilmjét vetítették le Laci bácsiról. A Kecskeméti TV-ben kb. 150 ilyen portréfilmet forgatott János, de állítólag elég sok nem került archiválásra. Láttam én ezt a filmet annak idején a KTV-ben , de azért jó volt újra látni. János nem emlékezett pontosan, hogy mikor készült a film, ő 1996-ra, 1997-re gondolt. A filmben aztán láttam feltűnni az én 1998-as kecskeméti épületekkel a Rotary-sok által kiadott falinaptáram, így a film datálását nem lehet ennél előre tenni, ezt mondta is Jánosnak. A filmben szerepelt egy fotó, amely Laci bácsi tanyáján készült és rajta kívül még a volt a rajztanár nénim, Beerné Sántha Magdolna és Szappanos Pista bácsi is szerpelt, aki viszont nem ismertem fel elsőre. A vetítés után Kovács Hajnal beszélt a Báron Bábos Műhely létrehozásáról, eddigi eredményeiről, amelyet egy beszélgetés követett. Ezen a beszélgetésen főleg az ős Cirókások (azaz azok, aki a még amatőr keretek között dolgozó Ciróka Bábszínházatat alkották) beszélgettek, sztorizgattak.Ifj. Gyergyádesz László is bemutatta azokat a fotói, amelyet 2006-ban a Budafokon fotózott, amikor Laci bácsi a chartres-i tűzzománc sorozatát készítette. Az egyik első nagysikerű bábelőadás is Chartres-hoz, illetve Rónay György Chartres című verséhez kötődik. Emlékszem, mikor úgy 1996 körül, mikor közelebbi kapcsolatba kerültem Laci bácsival, nekem is sokat mesélt erről, és nekem is voltak (és később is lettek) Chartres-hoz, a katedrálishoz kötődő munkáim. Egészen pontosan 1995-ben született egy szitanyomat a katedrális északi oldali támíveiről, amelyet lenyomattam fehér és fekete papírra is, és 2000-2001. körül két festmény (100×70 cm, tempera papírra) a toronyba felvezető lépcsőről, egy álló és egy fekvő formátumút, amelyből a fekvőt Stephane francia barátom vett meg, és nekem fotóm se maradt róla, csak az állóról.                                       

Kosik & Kosik kiállítás az Ifjúsági Otthon Diákgalériájában

Még tavaly tavasszal lebeszéltük, akkor még Gömöry Dórival, hogy a két gyereknek, Kosik Petra Genovévának és Kosik Márk Titusznak lesz majd ősszel egy kiállítása az Ifjúsági Otthonban, de aztán már Sebők Katával egyeztetve, ősszel közbejött valami és így csak most májusban valósult meg ez a tárlat. Azóta úgy alakult, hogy egyik gyerek sincs már itthon, így a kiállítás előkészítése, a szervezés nagyjából rám hárult, de megnyitón legalább együtt voltunk. Először úgy terveztük, hogy én fogom megnyitni a kiállítást, aztán rájöttem, hogy nem tudnék elfogódottság nélkül beszélni, ezért megkértem Szikora Imre barátunkat, aki egyébként Petrát tanította is, hogy vegye át tőlem ezt a feladatot. Erről a gyerekek nem tudtak, számukra is meglepetés volt, sőt meglepetés volt az is, hogy Márk keresztapjának lánya, Barna Orsolya fuvolajátékával színesítette az eseményt.
Nem voltunk sokan a megnyitón, de nagyon kellemesre sikeredett, Imi, mint mindig, most is komolyan vette a feladatát és idézetekkel (Karátsony Gábortól, Báron Lászlótól) tarkította a beszédét. Utalt a gyerekek szabadiskolás múltjára, hiszen 4 éves koruktól jártak Bruncsák András osztályába, aztán nyaranta Patkós László grafika táborába, majd Vass-Eysen Ervin építész csoportjába, és sokat köszönhetünk emellett Márk szobrásztanárának, Lakatos Pálnak is.

 Petra tavaly végzett a Csányi János Szakközépiskolában, ahol alkalmazott grafikát és lakberendezést tanult, de ebben az irányban nem talált munkát, így most márciustól irányt váltott, most pénzügyi és számviteli ügyintézőnek tanul, és bizony ezt azt is jelenti, hogy azóta nem nagyon alkot, amit én azért sajnálok, ezért a kiállított munkák zöme tavalyi, esetleg még régebbi alkotás, olyan akvarellek, kréta rajzok, rézkarcok, amelyek a Szabadiskolában készültek. Márk szintén tavaly végzett a Kandó Kálmán Szakközépiskola művészeti tagozatán, és szeptembertől a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászrestaurátor szakán tanul, ezért ő idei munkákat is kiállított, igaz ezeket csak fotók formájában, hiszen a szobrokat elég körülményes lett volna Budapestről lehozni és egyébként is másfél hét múlva az osztályzás. Márknak is voltak régebbi szabadiskolás rézkarcai és kandós szobrai.











Én nem kicsit büszkélkedtem és egy kicsit meghatódtam, de egy anyának ez a dolga ilyenkor.