Idáig mindig nagyon termékeny voltam egy-egy téli, őszi vagy tavaszi szünetben. Az idén egy kicsit másként alakult. Beterveztem festést és rézkarcozást is, de csak néhány festménnyel sikerült végeznem, a rézkarcozásba bele se tudtam kezdeni. Mindezt nem a lustaságom indokolta, hanem édesapám váratlan betegsége, kórházba kerülése. Eléggé átformálta az ünnepeket és azóta a hétköznapokat is ez, de ez van és az teljesen természetes, hogy ilyenkor a család, a beteg vagy éppen a támaszra szoruló családtag előrébb való, mint az alkotás.
Abban a pár napban, ami karácsony és szilveszter közé esett egy-egy félnapot festettem és az ősszel megkezdett kőszobros témámat folytattam. Elsőként egy a yorki katedrálisban fotózott groteszk fejet festettem meg. A második annak a melidei régi kőkeresztnek a hátulja, aminek az elejét már az őszi szünetben megfestettem.
Két szörnnyel folytattam, akik a portomarini San Nicolás-templom oldalsó kapuját díszítik. Ezek közül az egyiket már a caminós rézkarc-sorozatomban is megörökítettem.
Belekezdtem még egy trogíri Ádámba és Évába, de azokkal még nem vagyok olyan szinten, hogy publikus legyen. Sajnos, nem tudom, hogy mikor lesz alkalmam befejezni majd ezeket, hiszen a január az iskolai teendők miatt mindig nagyon hajtós, de hátha nem kell tavaszig várni erre.
A másik nyári témám is egyfajta visszanyúlás. Mikor a tavasszal Bergamóban jártunk, győnyörűséges fényeket láttam a Santa Maria Maggiore bazilikában, hogy rögtön tudtam, ebből biztos készítek majd egy rézkarcot. Végül nem egy, hanem három lett, de nem teljesen jól sikerültek, valószínű a nem tökéletes gyantás alapozás miatt. Így lehet, hogy újraalapozom majd és újramaratom, de egyelőre erre biztos nem fogok ráérni.
