2016. október 20., csütörtök

Operakaland - 2016 ősz

Október 19-én Operakalandra mentünk, fél 9-kor találkoztunk a diákokkal az állomáson. kicsit később, mint az előző alkalmakkor. Most délutáni előadásra kaptunk jegyet, így a múzeummal kezdtünk.
11-re ott voltunk a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol először a Rejt/jel/kép című 56-os kiállítást néztük meg a diákokkal, aki plusz 400 Ft-ot fizettek be, hogy lássák ezt. Délre volt megbeszélve az állandó kiállításba egy múzeumpedagógiai foglalkozás Mátyás és a reneszánsz címmel, ahol először elég passzívak voltak a diákjaim, de aztán felélénkültek, mikor ruhákat próbálhattak.











A foglalkozás után még megnéztük a Sárkányölő Szent György-szobrot, a koronázási palástot együtt. Itt a diákok szabadidőt kaptak, de én ott maradtam és megnéztem a Magyarország története kiállítás 2. részét 1703-tól 1990-ig és még a Keleti Éva fotókiállítást is.

















Negyed 4-kor találkoztunk újra a diákokkal a Kálvin téri aluljáróban és az Erkel Színházhoz mentünk. Most a Puccini: Bohémélet 2.0 című előadást láthattuk. Ez a 2.0 azt jelentette, hogy a zene és a szöveg az eredeti volt, de a díszlet és a jelmez mai. Olaszul énekeltek, de volt magyar felirat. Most is volt egy kis előkészítő szöveg, ami segített megérteni a dolgokat, de azért most is voltak olyan diákok, akik nem tudták befogni a szájukat (nem az enyémek!).
Jó későn, negyed 10-re értünk vissza Kecskemétre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése