2016. október 7., péntek

Somogyfajszi alkotótábor

Ezen a héten végig Somogyfajszon voltam, egy alkotótáborban, ahová Ambrus Lajos jóvoltából hívtak meg. Hálás vagyok a főnökömnek, hogy elengedett, illetve hogy lehetővé tette, hogy egy nap előre és utólagos letanításával, és 3 nap szabadsággal eljöhettem. Remek alkalom a kikapcsolódásra, az új kapcsolatokra ez a tábor. A részvevő művészek között volt két osztrák alkotó is. Érdekes volt számomra a hely és a többiek (akiket láttam) alkotói módszere.
Az részvevő művészek: Buda István, Ridovich Péter, Nemes István, Futó Tamás, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Mártonfi Benke Márta, Ambrus Lajos, Csengery Béla, Köhler Péter, Norbert Mayerhofer, Robert Petschinka és Mészáros Marianna.
Kastély falait az előző években itt megfordult művészek alkotásai díszítik.

































A saját alkotásaimról egy másik bejegyzésben írok, de az ART Brigád honlapján és facebook oldalán beszámolok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése