2014. december 15., hétfő

Decemberi hosszú hét


Kedden este a művészettörténeti filmklub harmadik vetítésére került sor az Otthon Moziban. Most a Vikingek - Élet és Legenda című kiállításon kalauzoltak bennünket végig, amely márciustól júliusig volt látható a londoni British Museumban. Szokás szerint egy rövid bevezetőt mondtam a film előtt. Vikingekben nem vagyok teljesen otthon, nem sok szerepel a középiskolai követelményekben az ő kultúrájukból. Utána kellett olvasnak egy kicsit, hogy tudjak valamit mondani. Most Péter is elkísért, ő nézi a Viasat 6-on a Vikingek című sorozatot. Bizonyos tekintetben biztos többet tud nálam róluk. Még a vetítés előtt kérdeztük Edittel a közönséget, hogy folytassuk-e a filmklubot. Határozott igennek válaszoltak, bár Edit mondta, hogy milyen nehezen talál forgalmazható, vetíthető filmeket. Szóval folyt köv. januárban. 
Szerda délután a fodrásztól 10 perc alatt értem a Wesselényi utcára, ahol a Kecskeméti Városszépítő Egyesület szervezésében a téma ezúttal a '60-as és a '70-es évek nagy kecskeméti építkezései (ahogyan az építészek látták). A vendégek László Sándor, Sikari Kovács Béla és Tóth András voltak, akik a Szalagház, a Lordok háza, az Arany Homok szálló, a Művház, a Megyei Tanács és a Pártház, a Fűrésfogas házak, a Tudomány és Technika Háza és a Megyei Kórház építkezéseiről számoltak be, miközben néhány régi fotót is láthattunk.











Csütörtökön délután bevittük az ÉZI-be azt a képet, amelyet odaajándékoztam. Majd jövő kedden lesz az ünnepélyes átadás. Este pedig aa KKK Nyitott Műterem sorozatában Kőrös Sára mutatkozott be. Balanyi Károly vezette a beszélgetést, de most is könnyű dolga volt, mert Sára nagyon készült, rengeteg anyagot, dokumentumot hozott. A falakon a régi ceruzarajzoktól a legújabb zománcokig láthattuk a munkáit. Az asztalokon pedig fotókat, katalógusokat, más kiadványokat, amelyben vagy mint művész, vagy mint pedagógus jelent meg.
















Hazafelé fotóztam néhányat a kivilágított városközpontban.
Pénteken délután volt egy megbeszélésem és régi ismerőssel, majd este 7-re kellett a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokába mennem, mert a szalagavató próbája kezdődött, illetve csak kezdődött volna, mert a kézilabda meccs vagy edzés miatt csak jóval később tudtunk bemenni. Azért volt most itt a szalagavató, mert már az iskolában nem fértünk el, több mint 10 ballagó osztály van és egy csomó szülő és ismerős szeretné látni ilyenkor a szalagtűzést, meg a nyitó táncot. Egy rövid tájékoztató után, a táncosok vették birtokba a termet, a díszítést nem tudtunk elkezdeni. Én fél 9-ig vártam, a kollégistáknak is 9-re vissza kellett érniük a kollégiumba. Szóval, nem tudtunk segíteni a díszítés felrakásában. Jó lett volna, de az osztályomból másnap délelőtt el tudtak volna még jönni segíteni, de miután ők "ledolgozták" a szombati gyakorlatot, így a vidékiek hazautaztak, a kecskemétiek pedig más programot csináltak maguknak. Ettől az esti programtól felborult a bioritmusom és éjfélkor még mindig csak forgolódtam az ágyamban alvás helyett. Ettől persze másnap voltam  teljesen használhatatlan.
Vasánap sem tudtam pihenni, mert a Kulturális és Konferencia Központban Kreatív vásár volt és erre beneveztem én is, illetve az ART Brigád. Reggel 8 óra körül vitt el Péter, kipakoltunk gyorsan a kocsiból, aztán én folytattam a pakolást az asztalnál. Hiába szervezett a művház más programot, alig volt még érdeklődő is. Összesen három vásárlóm volt, az utolsó akkor futott be, amikor már éppen el kezdtem pakolni. Ő egy volt bolyais tanítványom volt, aki a Kecskeméti anzix című rézkarcot vette meg. Ezután a nap után nem kellett ringatni, beájultam az ágyba.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése