2014. december 3., szerda

A Vajda Lajos Stúdió kiállítása Kecskeméten

November 27-én nyílt meg a szentendrei Vajda Lajos Stúdió Holnapszervíz című kiállítása a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének meghívására.
Most is előbb érkeztem, de most nemcsak azért, hogy nyugodtan végigfotózzam a tárlatot, hanem mert Bereznai Péterrel megbeszéltem egy találkát. Még szeptember elején a Labirintus kiállítás megnyitóján beszéltük  meg, hogy az ott kiállított Merre? című rézkarcomból adok neki egy példányt és ő ad nekem cserébe egy Bereznai grafikát. Ezt meg is ejtettük és nagyon boldog voltam, mikor megkaptam a Katedrális című szitanyomatot!
A VLS meghívását a kecskeméti gyökerekkel magyarázták, hiszen a később Szentendrén letelepedő fe Lugossy László és ef Zámbó István Kecskeméten kezdte művészi tevékenységét, bár ezt sokan akkor itt nem tartották művészetnek. Szentendre pedig több, mint 40 éve megszületett az általuk alapított a Vajda Lajos Stúdió, amelynek ma már sok, csaknem 50 tagja van, akik persze nagyon különböző műveket alkotnak. Az emeleti nagy kiállítóterem egyik oldalán azonos méretű  (60×60 cm-es) festmények szerepelnek, míg a terem másik oldalán kisebb boxokban, filmek peregnek és néhány plasztika is helyet kapott. Ezt az anyagot kifejezetten erre a kecskeméti alkalomra készítették, az egységes mérete is azért választották, hogy a sok-sok különböző műnek mégis csak valamilyen egységes megjelenést adjon. A kiállító művészek: Aknay János, Almási Gertrúd, Baksai József, Benkovits Balázs, Bereznai Péter, Csató Máté, Csontó Lajos, Deim Péter, Gosztola Gábor, Győrffy Sándor, Holdas György, Imre Mariann, Kis Tóth Ferenc, Krizbai Sándor, fe Lugossy László, Margit Szabolcs, Márkus Péter, Nagy Barbara, Sz. Varga Ágnes, Szirtes János, Tóth Eszter, Tóth István, Vincze Ottó és ef Zámbó István.



Az én kedvencem erről a kiállításról Pepén kívül, Sz. Varga Ágnes két képe volt, azokkal a különös fényekkel.








A megnyitón Balanyi Károly köszöntötte a részvevőket és külön a megjelent kiállítókat, ezután Vincze Ottó beszélt a VLS-ról röviden, majd ifj. Gyergyádesz László mondta el megnyitó beszédét. Egy kis könyvcsomaggal ajándékoztuk meg a VLS-t a KKK kiadványaiból és készült egy közös fotó is, ahol a VLS és a KKK jelenlévő tagja láthatók.

Én hiányoltam a megnyitóról a zenei közreműködőt, de ha élőben nem is, legalább felvételről jó lett volna hallani valamit mondjuk ef Zámbó Öcsi zenéiből. Ettől persze még jót beszélgettünk egy-egy pohár bor mellett Pepével és Kovács Hajnival, akivel annak idején a zebegényi szabadiskolában ismerkedtünk meg, mindketten Pepétől tanultuk a szitázás technikáját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése