Szombatra nem jósoltak esőt, ez egy sétálós nap lett ezért. Nem keltünk túl korán, de 9 órakor már túl voltunk a reggelin és elindultunk a szállodából. Rögtön előttünk egy hatalmas piac volt, friss hússal, hallal, zöldségekkel és gyümölcsökkel. Egy kis fügét vettünk, mert nekem ez a kedvencem, és idehaza nem nagyon lehet kapni.
Két járattal, összesen 5 megállónyira lévő Buttes-Chaumont Park volt az első állomásunk. Itt egyikünk se járt még, de azt írta az útikönyv, hogy Párizs leghatalmasabb, leggyönyörűbb parkja, ahol sok műrom, műszikla, nagy vízesés, műcseppkőbarlang és sok kocogó, futó és egyéb sportot űzővel találkozhatunk. Ez így is volt. A 25 hektáros parkot 1864-68 között alakították ki és igazán vadregényesre sikerült.
A parkból a Montparnasse negyedbe indultunk, ahol a temetőben sok híresség sírja van. Ahogy feljöttünk a metrómegállóból, hatalmas sort láttunk. Először nem tudtuk mi lehet az, amit ennyien akarnak látni, aztán az útikönyvünk alapján rájöttünk, hogy a Katakombákhoz áll a sor. Közben elmentünk a Cartier Alapítvány Jean Nouvel által tervezett székháza előtt. Most 30 éves az épület, amelynek szerve része az 1823-ból ültetett libanoni cédrus. Egy kicsit be lehetett látni a kiállítótérbe is az utcáról.
Párizs leghíresebb temetőjében, a Pére Lachaise-ben már többször jártam/jártunk, így most a másik két kisebb temetőt szerettem volna végigjárni. Meg arra is gondoltam, hogy a temetős rézkarc-sorozatomat tovább bővítem majd, valamelyik párizsi temetővel.
A Montparnasse temetőben sokat bolyongtunk. Egy utca kettéválasztja a temetőt. Először a kisebb részben, Brancusi sírját kerestük fel, rajta a Csók egyik változatával. Megtaláltuk itt még André Citroen, Charles Pigeon, Bartholdi (a Szabadság szobor szobrásza), de Maupassant sírját hiába kerestük. A másik részben megtaláltuk Sartre és Simon de Beauvoir, Baudelaire, Henri Laurens sírját, de többszöri visszasétálás után sem sikerült rálelni Gainsbourg, Tzara és Soutine sírjára. Ezek mellett sok-sok érdekes és rendhagyó kriptát és sírt is láttunk, harsány színűt, egyszerűt és cifrát.
Kicsit elfáradtunk és meg is éheztünk, ezért vettünk egy-egy szendvicset egy élelmiszerboltban és egy játszótéren leültünk egy padra és megettük. Itt ezen a kis játszótéren megtaláltuk Soutine szobrát (ha már a sírját nem találtuk a temetőben)!
Utána meg beültünk egy kávézóba, ahol ittunk egy-egy pohár sört. Egészen közel voltunk a Montparnasse toronyhoz, de ennek látványa nem izgatott bennünket annyira, hogy még közelebb menjünk hozzá. Inkább elsétáltunk a Rodin Balzac-szobrához. Útközben egészen nagy rendőri készültséget tapasztaltunk, aztán láttuk, hogy egy tüntetés közeledik felénk. A szabad Palesztináért tüntettek és hogy fejezzék be Gáza bombázását.
Hazafelé vettük az irányt, azaz a Montmartre felé. Úgy szálltunk ki a metróból, hogy a Moulin Rouge-t lássuk és innen sétáltunk fel a Montmartre temetőhöz. Soha nem láttam még ilyet, hogy egy felüljáró alatt van a sírok egy része, szinte beszorulva. Itt is volt jó néhány híresség sírja, megtaláltuk Degas, La Goulue, Zola, Heine és Nizsinszkij, Joseph Kosma sírját, de Truffaut-ét, Moreau-ét nem találtuk. Ezen Péter egy kicsit felhúzta magát, hogy miért nem lehet valahogy ezeket a sírokat jobban, feltűnőbben jelezni. Itt is volt persze egy csomó olyan sír, amelyről nem tudtuk, ki fekszik benne, de nagyon érdekes volt. Volt például egy olyan, amelyen Michelangelo Mózese ült bronzból. Nemcsak sírokat láttunk, hanem macskákat is. Láthatóan nagyon jól érezték magukat a sírokon feküdve.
A temetők után a híres mulatókat, a Moulin de la Galette-t és az Au Lapin Agile-t kerestük fel, de közben ráakadtunk egy olyan étterem teraszára, ahonnan végig lehetett látni a leejtős utcán és a távolban az Invalidusok Dómjának kupolája látszott. Úgy döntöttünk, leülünk. Én csak inni akartam, de Péter vacsorázni is. Kacsasültet kért és olyan jóízűen evett, hogy muszáj volt nekem is legalább egy salátát kérnem. Arra viszont nem számítottam, hogy a saláta a szokásos adag 3-szorosa lesz. Jóllakva és betelve a látvánnyal indultunk tovább.
A sarkon ott volt a Moulin da la Galette, kicsit odébb Dalida mellszobra (Péter meg is fogta a fényesre koptatott melleit), majd Párizs utolsó szőlészete és Au Lapin Agile következett. Innen visszafordultunk, nézelődtünk. Kerestem a Bateau-Lavoirt, de nem találtam csak egy kirakatot. A Place des Abbesses-nél az egyik tűzfal alsó részén egy Szerelemfal áll, ahon 300 nyelven írták ki, hogy szeretlek. Megtaláltuk a magyar feliratot, aláálltunk és megkértem egy fiatalembert, hogy készítsen egy fotót rólunk. Ezen a téren is maradt egy Guimard-féle szecessziós metrólejárat.
Találtunk egy borszaküzletet, itt vettünk egy üveg hűtött bort (7 €), amit ki is bontattunk és a szállóba visszatérve kedélyesen elfogyasztottunk annak a két süteménynek a kíséretében, amelyet a szállodánk közelében egy arab cukrászatban vettünk. Közben az egyik étterem kirakatában a csirkék mellett kecskefejek forogtak, ezt viszont igyekeztem nem túl sokáig nézni. Inkább a lemenő Nap által megszínezett felhők előtti sziluettjét nézegettem a Sacré-Coeur-nek.
A parkból a Montparnasse negyedbe indultunk, ahol a temetőben sok híresség sírja van. Ahogy feljöttünk a metrómegállóból, hatalmas sort láttunk. Először nem tudtuk mi lehet az, amit ennyien akarnak látni, aztán az útikönyvünk alapján rájöttünk, hogy a Katakombákhoz áll a sor. Közben elmentünk a Cartier Alapítvány Jean Nouvel által tervezett székháza előtt. Most 30 éves az épület, amelynek szerve része az 1823-ból ültetett libanoni cédrus. Egy kicsit be lehetett látni a kiállítótérbe is az utcáról.
Párizs leghíresebb temetőjében, a Pére Lachaise-ben már többször jártam/jártunk, így most a másik két kisebb temetőt szerettem volna végigjárni. Meg arra is gondoltam, hogy a temetős rézkarc-sorozatomat tovább bővítem majd, valamelyik párizsi temetővel.
A Montparnasse temetőben sokat bolyongtunk. Egy utca kettéválasztja a temetőt. Először a kisebb részben, Brancusi sírját kerestük fel, rajta a Csók egyik változatával. Megtaláltuk itt még André Citroen, Charles Pigeon, Bartholdi (a Szabadság szobor szobrásza), de Maupassant sírját hiába kerestük. A másik részben megtaláltuk Sartre és Simon de Beauvoir, Baudelaire, Henri Laurens sírját, de többszöri visszasétálás után sem sikerült rálelni Gainsbourg, Tzara és Soutine sírjára. Ezek mellett sok-sok érdekes és rendhagyó kriptát és sírt is láttunk, harsány színűt, egyszerűt és cifrát.
Kicsit elfáradtunk és meg is éheztünk, ezért vettünk egy-egy szendvicset egy élelmiszerboltban és egy játszótéren leültünk egy padra és megettük. Itt ezen a kis játszótéren megtaláltuk Soutine szobrát (ha már a sírját nem találtuk a temetőben)!
Utána meg beültünk egy kávézóba, ahol ittunk egy-egy pohár sört. Egészen közel voltunk a Montparnasse toronyhoz, de ennek látványa nem izgatott bennünket annyira, hogy még közelebb menjünk hozzá. Inkább elsétáltunk a Rodin Balzac-szobrához. Útközben egészen nagy rendőri készültséget tapasztaltunk, aztán láttuk, hogy egy tüntetés közeledik felénk. A szabad Palesztináért tüntettek és hogy fejezzék be Gáza bombázását.Hazafelé vettük az irányt, azaz a Montmartre felé. Úgy szálltunk ki a metróból, hogy a Moulin Rouge-t lássuk és innen sétáltunk fel a Montmartre temetőhöz. Soha nem láttam még ilyet, hogy egy felüljáró alatt van a sírok egy része, szinte beszorulva. Itt is volt jó néhány híresség sírja, megtaláltuk Degas, La Goulue, Zola, Heine és Nizsinszkij, Joseph Kosma sírját, de Truffaut-ét, Moreau-ét nem találtuk. Ezen Péter egy kicsit felhúzta magát, hogy miért nem lehet valahogy ezeket a sírokat jobban, feltűnőbben jelezni. Itt is volt persze egy csomó olyan sír, amelyről nem tudtuk, ki fekszik benne, de nagyon érdekes volt. Volt például egy olyan, amelyen Michelangelo Mózese ült bronzból. Nemcsak sírokat láttunk, hanem macskákat is. Láthatóan nagyon jól érezték magukat a sírokon feküdve.
A temetők után a híres mulatókat, a Moulin de la Galette-t és az Au Lapin Agile-t kerestük fel, de közben ráakadtunk egy olyan étterem teraszára, ahonnan végig lehetett látni a leejtős utcán és a távolban az Invalidusok Dómjának kupolája látszott. Úgy döntöttünk, leülünk. Én csak inni akartam, de Péter vacsorázni is. Kacsasültet kért és olyan jóízűen evett, hogy muszáj volt nekem is legalább egy salátát kérnem. Arra viszont nem számítottam, hogy a saláta a szokásos adag 3-szorosa lesz. Jóllakva és betelve a látvánnyal indultunk tovább.
A sarkon ott volt a Moulin da la Galette, kicsit odébb Dalida mellszobra (Péter meg is fogta a fényesre koptatott melleit), majd Párizs utolsó szőlészete és Au Lapin Agile következett. Innen visszafordultunk, nézelődtünk. Kerestem a Bateau-Lavoirt, de nem találtam csak egy kirakatot. A Place des Abbesses-nél az egyik tűzfal alsó részén egy Szerelemfal áll, ahon 300 nyelven írták ki, hogy szeretlek. Megtaláltuk a magyar feliratot, aláálltunk és megkértem egy fiatalembert, hogy készítsen egy fotót rólunk. Ezen a téren is maradt egy Guimard-féle szecessziós metrólejárat.
Találtunk egy borszaküzletet, itt vettünk egy üveg hűtött bort (7 €), amit ki is bontattunk és a szállóba visszatérve kedélyesen elfogyasztottunk annak a két süteménynek a kíséretében, amelyet a szállodánk közelében egy arab cukrászatban vettünk. Közben az egyik étterem kirakatában a csirkék mellett kecskefejek forogtak, ezt viszont igyekeztem nem túl sokáig nézni. Inkább a lemenő Nap által megszínezett felhők előtti sziluettjét nézegettem a Sacré-Coeur-nek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése