A várakozást beszélgetéssel ütöttük el, gyorsan kikérdeztem a Pécsen tanuló volt diákokat, kivel mi van mostanában?
Kormos Emese el is mondta a "díjkiosztó" előtt, hogy eddig is probléma volt az, hogy a díjazottakat csak 2 nappal a megnyitó előtt tudták értesíteni és így azok, a legtöbb esetben nem tudtak eljönni. Nem tudom, miért 2 nappal a megnyitó előtt ül össze a zsűri és akkor dönt? A mai digitális világban, miért nem lehet a jó és részletes fotók és leírások alapján, egy videó konferencián meghozni ezt a döntést, legalább 2 héttel a megnyitó előtt? Nem szükséges ma már, hogy minden zsűritag egy helyen legyen, elég ha a net összeköti őket.
De hiányérzetem nem csak emiatt volt. Nem értek a kerámiához, ezért jó lett volna, ha magáról a kiírásról és arról, hogy a díjazottak milyen újszerű elképzelés vagy kivitelezés miatt kapták a díjakat. Nem mindig jöttem rá a díjazott vagy kiállított műveket nézve, hogy hogyan kapcsolódik a kiírt tematikához, az Új energia címhez. Persze tudom, hogy hosszú volt így is a megnyitó, de ha egy kicsit összefogottabb és rövidebb ismertetést kaptunk volna a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítványról, akkor belefért volna.
Jó, hogy kaptunk katalógust, így itthon is beazonosíthatók a munkák, de hogy ki kapott és milyen díjat, az ebben sincs benne. Megtaláltam viszont a triennálé honlapját (http://www.kitsa.org/magyarul/informacio.html)
és onnan kimásoltam a díjazottak névsorát:
I. Díj - IRINA RAZUMOVSKAYA (Russia)
II. Díj - ÖMÜR TOKGÖZ (Turkey)
III. Díj - SIMON ZSOLT JÓZSEF (Hungary)
A Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány Pályakezdő Művész Díj
MARION DELARUE (France)
a Herendi Porcelánmanufaktúra Különdíj
REJKA ERIKA (Hungary)
REJKA ERIKA (Hungary)
GÁSPÁR GYÖRGY (Hungary)
KARINE BENVENUTI (France)
MAKOTO HATORI (Japan)
CRISPIN McNALLY (Portugal)
GABRIELLA SACCHI (Italy)
VARGA DÓRA (Hungary)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése