2013. november 3., vasárnap

Őszi kirándulás - 3. nap

A harmadik nap már borúsabb és hűvösebb volt, de szerencsére még mindig nem esett. Elhagyva a nyíregyházi Hotel Barbizont, Máriapócs felé tartottunk, hogy a kegytemplomot és a Könnyező Szűzanya képet lássuk.







Innen Nyírbátorba mentünk, ahol először a Református templomban kaptunk egy igen alapos vezetést a tiszteletes úrtól, még a padlásra is felvitt bennünket. Természetesen a különálló harangtoronyba is felmentünk. Megnéztük a templom mellett felújított várat is kívülről, ide nem tudtunk bemenni, bár a kiírt nyitvatartás szerint nyitva kellett volna, hogy legyen.
Aztán a másik középkori templomhoz, a volt Minorita templomhoz is elmentünk, de itt sem tudtunk alaposan szétnézni, csak az üvegajtón keresztül nézhettünk be, mert zárva volt. Így csak oldalról és messzebbről tudtam csak megszemlélni a Krucsay oltárt is.

























Én még nem jártam itt, de Péter többször volt itt, mikor még bábosokkal dolgozott, mert nyaranta bábos fesztivál volt éppen itt a templom előtti téren. Egy új sétányt is kialakítottak, szobrokkal mesélik el Nyírbátor történetét. Igaz a szobrok nem kőből, csak valamilyen szintetikus anyagból készültek. Mikor megkopogtattam érezni és hallani lehetett, hogy nem kő, de így is nagyon sok pénzbe került gondolom, a két templom teljes felújítása.

Az ebéd ismét csak szendvics volt, de hazafelé Debrecenben egy cukrászdában még ettünk egy-egy kalóriabombát, nem tudtuk, hogy mikor hazaérünk lesz-e otthon valami ennivaló. Volt. Anyukám már megint gondoskodott rólunk! És mindkét gyermekünk is otthon volt, ez kivételes alkalom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése