2013. november 3., vasárnap

Őszi kirándulás - 2. nap

A Hotel Barbizonban ott lehet reggelizni, ahol bulinapokon maga a buli zajlik. Elég érdekes egy csupa tükör, csupa vörös éjszakai bárban reggelizni. Maga reggeli igazán kiadós és finom volt, kivéve a narancslét, amely nagyon híg volt.
Délelőttre az állatkertet terveztük be. A gyönyörű napsütésben nagyon élveztem az állatok közötti sétát és a fotózás. Kb. 500 képet lőttem el ott. Azon gondolkoztam, hogy kellene egy rézkarc-sorozatot készítenem Állatkerti csavargások címmel. Nyitástól, azaz 9 órától majdnem délután 1-ig élveztük az állatkertet.






















Az ebédet szendvicsekben tudtuk le, de tudtuk, hogy este majd ismét vacsorázunk valahol. Délután Nyíregyháza központjában sétáltunk és a Jósa András Múzeum kiállításait néztük végig. 


Volt egy néprajzi rész, egy festészeti, a kortárs Őszi Tárlat és volt egy katonai terem is, de ez engem kevésbé vonzott. Érdekes volt még a régészeti kiállítás.


 
Feltűnt, hogy Nyíregyházán minden 60-as, 70-es évben épült lakótelepi ház hőszigetelt, újra vakolt. Nincs ugyan minden lakásnál kicserélve az ablak korszerűre, de legalább a házak egységesek, felújítottak, nem úgy mint Kecskeméten, ahol némelyik ház szigetelt, némelyik nem és így elég össze-vissza képet mutat Széchenyiváros. Az egykori Leninváros 60-as években épült épületeit pedig úgy látszik, messziről elkerülte mindenfajta felújítás, korszerűsítés.

Péter még itthon kinézte a Tirpák Csárdát a neten, ott vacsoráztunk. Hasonlóan finom volt a vacsora, mint a tegnapi, de jóval olcsóbb.

Kicsit féltem az éjszakától, mert rendezvény, azaz buli volt a Hotel Barbizon épületében, de szerencsére a 3. emeletre szinte semmi sem hallatszott fel.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése