

Már több éves hagyománnyal rendelkezik ez a program, amikor
Király József (övé a
Művész Kávézó) házának kertjében összehívja a környék művészeit, de én idáig nem voltam hivatalos rá.
Gyenes Peti még a múlt héten szólt, hogy i

dén

én is a meghívott művészek között vagyok, azaz szombat reggelre vigyek 1-2 képet (ha kisebbek, akkor többet is vihetek) és ezekből ők rendeznek egy kiállítást, és majd mindenki beszél a saját munkáiról egy kicsit. Peti mellett
Bruncsák András és
Harsányi Zsuzsa a "szervezőbizottság".
Én dél körül érkeztem, akkor már többen ott voltak és éppen a finom előételnél tartottak.
Kriskó Jánosék asztalához ültem le, ott volt még
Szappanos Pista bácsi és
Zsolczay Balázs is, akivel mindig nagyon jókat b

eszélgetek. Egyre többen jöttek, majd a bográcsban készült babgulyás következett és a fánk. Miután mindenki tökéletesen jóllakott, elkezdődött a munkák bemutatása, bár voltak olyanok, akiket ez nem annyira érdekelt. Én érdeklődéssel hallgattam a kollégákat, mert mindig fontosnak tartottam azt, amikor az alkotó beszél a munkáiról, és így az első és a leghitelesebb forrásból kaphatunk információkat, bár nem mindenki szeret beszélni a munkáiról (pl.
Benes József).
Bruncsák Andris időnként kiegészítette az elhangzottakat.

Én a provenc

e-i képeimet vittem:
Provence-i táj, Provence-i ablakok és
Cézanne hegye. A képek bemutatása után
Kőrös Sáráékkal beszélgettem. Öt óra után hazaindultam, és
Király Jóska még a kezembe nyomott egy tálkát, hogy vigyek haza egy keveset a maradék levesből.
Igazán kellemes nap volt, jó volt találkozni, beszélgetni a kollégá

kkal, finom volt az ebéd és gyönyörű a környezet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése