Paletta kiállítás és A hónap művésze: G. Szolláth Katalin - Kulturális és Konferencia Központ

Még a múlt héten, egészen lehetetlen időben, a ballagás délutánján nyílt meg a szokásos Paletta kiállítás. Mivel a megnyitón nem voltam ott, így nem tudom mit mondott Gyergyádesz Mihály ebből az alkalomból. Csütörtökön, a szakköröm után mentem be a Kulturális és Konferencia Központba, hogy megnézzem ezt a kiállítást, valamint A hónap művésze sorozatban G. Szolláth Katalin kamarakiállítását. Ránézésre nem sok változás láttam a tavalyi kiállításhoz képest, most is sok iskola és nem iskola állított ki, összesen 24 intézmény 40 szakköre szerepel a tárlaton. Még mindig nem értem, ha ilyen sok szakkör működik, amelyek mind szeretnének bemutatkozni és amelyet a Kulturális és Konferencia Központ szeretne bemutatni, akkor miért nem szán ennek egy nagyobb kiállítótermet. A szokásos földszinti kis kiállítóteremben látható ez az igen zsúfolt és gazdag anyag, és megint teljesen vegyesen, egy gyanútlan szemlélő számára nem derül ki, hogy ki milyen órakeretben, iskolai támogatással, anyagi háttérrel, válogatott, avagy cseppet sem válogatott gyerekanyaggal dolgozik. Persze, tudom én, hogy nem ez a lényeg, számomra sem ez, de nem is elhanyagolható szempontok ezek éppen a hátrányos körülmények között dolgozók számára! És azt is tudom, hogy maga a kiállítás is egy elismerés, mégis jólesne időnként egy kis vállveregetés vagy valami más formája is a munkák elismerésének!

Az vettem észre a kiállításon, hogy azok, akik nagyobb méretbe (pl. 100×70 cm-es paszpartúba) sok kis apró eredeti vagy csak digitálisan nyomtatott diákmunkát tudtak belepréselni, azok nagyobb hangsúllyal, felülettel szerepeltek a tárlaton, és azt biztosan nem bontották meg a kiállítás rendezői.
Ezek után menetem fel a két panoráma terembe, ahol G. Szolláth Katalin grafikái voltak kiállítva. Voltak rézkarcok, szitanyomatok, egyedi rajzok vagy éppen vegyes technikával készültek, és a legtöbb irodalmi vagy  művészettörténeti inspirációra készült. A legtöbb már ismerős volt számomra egye-egy csoportos kiállításról, de jó volt őket így együtt, egymást erősítve látni. Eléggé élvezhetetlenek az ebben a kiállítótérben rendezett kiállítások napközben a fényviszonyok, a képek üvegjén megjelenő visszatükröződések miatt, de Katinak nagyon előrelátó módon, több képét is tükröződésmentes üveg mögé tette.

A múlt héten egy kollégától már értesültem arról, hogy a februárban Lengyelországba elküldött Mucha-pályázatról kaptunk valamilyen visszajelzést, de hivatalosan nem kaptam erről semmilyen tájékoztatást. Csütörtökön többszöri kérés után végre a kezembe kaptam a lengyelek levelét, amelyből kiderült, hogy 25 országból 3989 pályamunka ékezett és Somorjai Réka szakkörös lánykám díjazott lett, és június 5-én a kiállítás megnyitón átvehetné a díját a lengyelországi Rybnikben. Valószínű, majd kérni fogjuk, hogy küldjék el a díjat, nem hiszem, hogy Réka ki tudna utazni erre az alkalomra.

Budapesti művészettörténeti kirándulás 3 kandós osztállyal

Évek óta tervezem, hogy lehetőleg ne csak a végzősöket, hanem az alsóbb éveseket is elvihessem egy-egy napra Budapestre, hogy a legfontosabb múzeumokat lássák. Tavaly sikerül a 12. évfolyamosokkal 11. osztályt is felvinnem, és külön a 10. osztályt is. Mivel az iskola tanítási óráról nem enged el ennyiszer, a történelem érettségi napján tudtam már tavaly is a 10. E-t elvinnem, és az idén azt gondoltam ki, hogy 3 osztály pont beférne 2 buszba, ha a diákok és szülők rábólintanak, megszervezem 1 napra a 3 osztálynak, összesen 3 helyszínre 6 látogatást és vezetést. Februárban kérdeztem rá először, akkor mindenkinek tetszett, csak egy páran mondták, hogy nem tudnak jönni. Aztán elkezdtem lelevelezni a programot, már minden összeállt, amikor 3 hete a 11. E-ből még 10-en lemondták. Újra osztottam-soroztam, de nem mondtam le az utat, mert voltak, akik nagyon lelkesek voltak. Igaz, jó páran nem hozták előző héten a pénzt, de nem mondták, hogy nem tudnak/akarnak jönni. Szerdán 3/4 8-kor ott volt a két busz, és ott volt a három töredék osztály, a 9. E-ből 9 fő nem jött el. Összesen 12 fő hiányzott, ami forintosítva kb. 17.000 Ft-ot jelent, azaz ennyibe került nekem, hogy megszerveztem a kirándulást és kb. 2 órás érettségi ügyelet helyett reggel 3/4-8-tól délután 1/2 6-ig velük lehettem, ahelyett, hogy otthon rézkarcoztam volna!  Elég dühös voltam, mindenképpen megpróbálom utólag a szülőktől bekérni ezt a pénzt, és nagyon meggondolom, hogy mikor szervezek legközelebb ilyen kirándulást!

Egyébként akik ott voltak, jól érezték magukat és gondolom tanultak is. Kis Tamás kollégám kísért el most is, mert 2 felé nem tudok szakadni, ugyanis a 9. E Aquincumban kezdett, amíg a 10. és 11. osztály a Magyar Nemzeti Galériában, és csak délután találkoztunk újra, amikor mindhárom osztálynak a Szépművészeti Múzeumban egy-egy vezetés az adott évfolyamban tanultakhoz kapcsolódva, azaz 9. E antik, 10. E középkori és a 11. E a 19. századi gyűjteményben nézelődött.




Én meg időnként rájuk néztem és megnéztem az egyik időszaki kiállítást a ST. GALLEN-I KALANDOK - HARTUNG, TÀPIES, UECKER ÉS AZ ERKER-JELENSÉG címűt, amely egy grafikus számára (azaz nekem) igazi nagy élmény volt. Kedvet kaptam arra, hogy ismét csináljuk a szakkörös diákjaimmal dombornyomásokat, amit már vagy 8-10 éve nem csináltunk. Ja, és Márk is rám telefonált, és eljött egy kis időre, hogy találkozzunk ott a Szépművészetiben.

Mivel csak 1/2 6-ra értünk haza így lemaradtam a Művész Kávézó legújabb kiállításának, "Garti" Goór Imre tárlatának megnyitójáról.

A szecesszió Kecskeméten - Simon Magdolna előadása a Cifrapalotában

Kedden volt a Cifrapalotában a Kecskeméti Városszépítő Egyesület által szervezett A magyar szecesszió városai előadássorozat utolsó előadása, amelyet Simon Magdolna tartott A szecesszió Kecskeméten címmel. Az előző előadásokra kaptam meghívót, de egyetlen alkalommal sem tudtam elmenni, mert a keddi napjaim igen sűrűek voltak, ám a mostaniról csak egészen véletlenül szereztem tudomást, pedig most laza napom volt a matek érettségi miatt.
Magdi nem törekedett egy átfogó, teljes bemutatásra, csupán néhány példát ragadott ki, Márkus Géza, Mende Valér, Komor Marcell és Jakab Dezső terveit, és mindössze a régi Szentháromság-temetőben lévő Márkus Géza tervezte Balatoni-Farkas sírkápolnáról mutatott képeket. Ezek számomra is újak voltak, ezért el is határoztam, kerítek rá alkalmat, hogy gyerekkorom színterét (a temetőt) újra bejárjam és körbefotózzam.
Találkoztam Tapodi Zsuzsival, aki a Bolyaiban volt a tanítványom, és tagja az egyesületnek. Az is kiderült, hogy július elején lesz egy konferencia a Kárpát-medencei szecesszióról, amely elég érdekesnek  ígérkezik. Be fogok lépni az egyesületbe!

Meghívó - Kosik és Kosik kiállítás

Kész a meghívó, minden érdeklődőt szeretettel várunk május 11-én pénteken a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Diákgalériájába, ahol az ART Brigád másik két tagjának Kosik Petra Genovévának és Kosik Márk Titusznak fog nyílni kiállítása, Kosik & Kosik címmel!

Közös szerenád a Kandóban és az utolsó óra a 12. E-vel

 Az idén a kandós tanárkollégák azt kezdeményezték, hogy legyen közös szerenád az iskola épületében. Ötlet szinten a Bolyaiban is vagy 20 éve felvetődik ez a dolog, de még sohasem jutottunk közös nevezőre. Én évek óta nem fogadok már bolyais diákokat, a heti 1 órában nem kerülünk közelebbi kapcsolatba, és úgy is sok helyre kell menniük, én meg nem tudok virrasztani, tehát nem sok értelme van annak, hogy elrohanjanak hozzám egy 20 percre (ezalatt mindenki meglátogatja a WC-t) és aztán rohanjanak tovább. Tehát csak a kandós művész osztályt szoktam fogadni, mert őket azért hosszabb ideig és nagyobb óraszámban is tanítom, és nyilván a viszonyunk is más. A szerenád alkalmából szoktam felolvasást tartani az első házi feladatukból, amelyet azóta rakosgatok és szembesítem őket az akkori véleményükkel. Ezzel a közös szerenáddal ez most nem sikerült, nem lehetett elvonulni, nem volt egy meghitt sarok. Mivel a többi osztályt egyáltalán nem ismerem, egyáltalán (még a poén szintjén sem) tudtam értékelni az a "nyökögést", ami szernád címszó alatt futott.

Ha Gál Gaszton kolléga nem szállt volna be a gitár alappal, akkor sírva menekült volna mindenki. Művészkollégák nem is bírták sokáig ezeket a megpróbáltatásokat. A 12. E-sek ajándékokkal is készültek, de alig volt ott valaki, akinek átadhatták. Én is kaptam egy aranyos kerámia dobozkát, amelyet Kovács Zoli készített. Akkor kérdeztem őket, hogy pénteken (1-3. óránk lenne órarendileg) találkozunk-e még, amire ők azt mondták, hogy persze. Én így is készültem, gondoltam egy órában értékelem a 4 éves munkájukat, megejtem a felolvasást, kiosztom ezeket az első házi feladatokat, és utána még meg tudunk nézni egy életrajzi filmet egy művészről. De nem így történt, kb. 6 fő jelent meg az első órában, a másodikban talán 10, és a harmadikban 14, ami elég rosszul esett. Mindegy, ez is jellemző egy osztályra, hogy hogyan tudnak vagy nem tudnak elbúcsúzni. Ezen az utolsó napon, akik bejöttek, azok beöltöztek, ez volt az ő bolond ballagásuk, de ez is furcsa nekem, mert ennek is egy közös programnak kellene lenni inkább. Sokukkal valószínű találkozom még jövőre a 13. évfolyamban is, majd akkor elbúcsúzunk.

Szintén szerdán estére még volt egy meghívásom a Piárba (Piarista Gimnázium dísztermébe), ahol egy jótékonysági kiállítás megnyitójára és egy fogadásra hívtak, de egyszerre nem lehet az ember két helyen, bár utólag belegondolva, lehet, hogy az jobb választás lett volna. Erre kiállításra én a Kecskeméti Piéta című grafikámat ajánlottam fel.

Utolsó óra a 13. E-vel - Cifrapalota

Szerdán volt az utolsó órám a 13. E-vel, és már előre jelezték, hogy többen nem lesznek jelen, felvételiznek. Az egyébként is nagyon családias létszámú (13 fő osztály), a felvételizők és egyéb hiányzók (lógók) miatt most 7 fővel jelent meg. Szerencsére már előre eldöntöttük, hogy az utolsó órát az osztálytermen kívül, a Cifrapalotában tartjuk. A szakmai vizsga utolsó tétele egyébként is Kecskemét művészeti életéről szól, tehát a Báron László életmű-kiállítás éppen jól jött ehhez. Ám, ha már ott voltunk, megnéztük a Pávás teremben lévő tárlatot is, amit még én sem láttam (nem kaptam meghívót), bár már hallottam róla és láttam a KTV összefoglalóját a megnyitóról, ez Éva Farkas-Fischhóf kiállítás volt. A "művésznő" munkái elég éles ellentétben álltak a földszinti Báron művekkel, és az ötéves művészettörténet tanulmányok lezárásához elég gyenge anyag volt. Bár én azt szoktam mondani, hogy rossz kiállítást is meg kell/lehet nézni, abból is lehet tanulni, például, hogy mit nem kéne csinálni. Ez a kiállítás egy utazási kiállítás kitűnő díszlete lenne, de nem a Cifrapalotába való. Megismerhettük Izrael emberei és városai, tájai mellett a "művésznő" egész családját (kislányát, kisunokáját) és persze sok-sok önportrét, amely akármikor is készült 30-40 évesen jeleníti meg az alkotót (ugyanazzal a sminkkel). Úgy tűnik, a "művésznő" nehezen fogadja el az idő múlását, vagy legalábbis annak látható jeleit önmagán.

 Mivel édesanyám (született Pintér Margit) is kiskunfélegyházi és egyidős a "művésznővel", megkérdeztem, hogy ismeri-e. Kiderült, hogy osztálytársak voltak. Azt mondta anyukám, hogy nagyon szép volt, hosszú copfokban hordta a haját mindig, és hogy ügyes keze volt (megjegyzem anyukámnak is).

Hosszú hétvégi termés - újabb rézkarcok

Ezelőtt 4 évvel voltunk együtt a családdal kirándulni egy a mostanihoz hasonló hosszú hétvégén. Aztán Petra, majd Márk ballagása következett, és ma már szóba se kerül, hogy kiránduljunk, és ez nem azért van, mert rossz viszonyban vagyunk egymással. Ezen a hétvégén Petra és Márk is hazajött, volt egy kis családi udvartakarítás, illetve a gyerekek kiállítására készülünk, azaz paszpartúzni kellett a kiállítási anyagot. Május 11-én fog nyílni az Ifjúsági Otthonban Kosik & Kosik címmel Petra és Márk kiállítása. Mindezek mellett én belefogtam 5 lemezbe. Egy régi tervemet készítettem el, Éva barátnőmnek már régóta "tartozom" ezzel, hiszen mikor Erdélyben jártunk sokszor megállt, vagy lassított a kedvemért, hogy a jellegzetes szénaboglyákat le tudjam fotózni. Ezt egy A/4-es méretű lemezre kezdtem el, de még nem lett kész, mert valószínű eltoltam az alapozást, ráadásul nem csak ennél a nagylemeznél, hanem másik kettő kisebbnél is, azaz jobban ráolvasztottam a gyantaport a kelleténél, és így nem tudta a sav kimarni a lemezt, nagyon világos lett az egész. Tegnap újra lealapoztam, de ezek még nincsenek készen. A kislemezek közöl az egyik egy saját részre szánt ex libris, amit egy pályázatra küldök majd be, a mások 3 pedig egy újabb sorozat, amelynek alapja az a fotósorozat, amit egy hete készítettem a Bolyaiban, mikor reggel még vártam, hogy kimegyünk-e a Tanyacsárdába. Nagyon szép fények voltak a folyosón, és éles kontrasztot alkotott a épület szigorú geometriája azokkal barokkos padokkal, amelyek ott sorakoztak a folyosón. A hármas sorozatból egy sikerült elsőre, a másik kettőt, újraalapozás után újra elkészítettem, és ma fogom lenyomtatni (takarítás után). Várakozás lett a címe.

Ja, és minden restanciámat is bepótoltam, dolgozatjavítás, jegybeírás, végzősök jegyének lezárása! Igazán eredményes hétvége, bár kirándulás nem volt!