Kecskeméti Szabadiskola kiállítása - Katona József Könyvtár

A Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola idei tárlat ismét a Katona József Könyvtárban nyílt. A megnyitón nem tudtam ott lenni, de mindig meg szoktak nézni az éves bemutatót. Vannak ismerős feladatok, de mindig vannak újdonságok is és még mindig vannak ismerős nevek a növendékek között.
Gondolom, idén a kerékpár lehetett a központi feladat, mert sok-sok kerékpár feldolgozás volt a terem közepén.

A Szabadiskola tanárai (Bruncsák András - festő osztály, Patkós László - grafika osztály és Vass-Eysen Ervin építész osztály) remek munkát végeznek évről évre, a tanítványok élvezik, a szülők, hálásak, a felvételi eredmények remekek és a kiállítás látványos! Most úgy láttam működik egy felnőtt osztály (tagozat) is, de nem tudom ennek ki a vezetője.

Ha már ott voltam a könyvtárban, engedélyt kértem, hogy a gyermekkönyvtári részben készíthessek egy fotót a Probstner János által készített Alexandria kapuról.

Május eleji fél hét

Az érettségi szünet után egy kicsit furcsa volt csütörtökön az iskolában, de csak 2 órát tartottam meg bent az osztályteremben, utána a Cifrapalotába mentem azzal a nem művészetis osztállyal, akinek elmaradt áprilisban a múzeumpedagógiai foglalkozás Orsi betegsége miatt. Most rövidebbre vettük azt a részt, amelyet a kiállítás megtekintésére szántuk, hiszen már látták a diákok. Viszont így hosszabb idő jutott az alkotásra, sőt a mosogatás után még arra is volt idő, hogy egy-egy mondatot mondjanak a saját alkotásaikról. Egészen jókat mondtak és élvezték a festést. A kora délutáni órám már végzősökkel lett volna, de azok már elballagtak, tehát már fél 12 körül itthon voltam.

Délután a Művész Kávézóba Probstner János beszélgetésére mentem. Úgy tűnt János nem tudta, hogy kiállítás is lesz. Pedig az én  kedvenceim, a krumlovi pasztelljei voltak kiállítva. Én János rajzain láttam először ezt a kedves kis cseh várost, és aztán János köszönhettem, hogy eltölthettem ott egy hetet és alkothattam is. A beszélgetést most nem Komáromi Attila vezette, hanem Dr. Tamás Ferencné, akivel gyerekkoruk óta ismerték egymást. A hölgy (sajnos, nem tudom a keresztnevét) jókat kérdezett és minden kérdéshez egy-egy irodalmi idézetet is választott. János a maga módján válaszolt, azaz nem mindig arra, amit kérdeztek, hanem amit el akart mondani. Mindent egybe véve tartalmas program volt. János kérdezte is, hogy miért vagyunk rá kíváncsiak, hiszen már mindent tudunk róla. Idetettem két-két olyan képet, ahol ő és én is ugyanazt a krumlovi részletet dolgoztuk fel.

 

Probstner János - Európai Polgári Díj

Péntek délután, iskola után a Városháza dísztermébe igyekeztem, mert itt és most adták át Probstner Jánosnak az Európai Unió által alapított Európai Polgári Díjat. Szép számmal összegyűltünk az ünnepélyese eseményre.
Először Lővei Andrea az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának vezetője beszélt magáról a díjról, majd Szeberényi Gyula Tamás a alpolgármester köszöntötte Jánost és a résztvevőket. Őt
Király József kecskeméti önkormányzati képviselője követte, aki felolvasta a felterjesztés szövegét, ugyanis ő volt az, aki megtette ezt. A javaslatát aztán Szanyi Tibornak továbbította, aki az Európai Parlamentben a megfelelő bizottságnak nyújtotta be ezt a felterjesztést. A 2008-ban alapított díjat azoknak ítélik oda, "akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához vagy az Európai Unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki".  Az előző évben is kapott egy kecskeméti polgár ilyen díjat, akkor Farkas Gábor az Európa Jövője Egyesület elnöke, azaz a Csiperó Találkozó kitalálója, főszervezője és ő is Király József javaslatára lett felterjesztve.
Probstner János legnagyobb érdeme, hogy megálmodta, létrehozta és a kezdetektől 2011-ig vezette a Nemzetközi Kerámia Stúdiót, ahol jóval az Európai Unió gondolata előtt megvalósult az európaiság gyakorlata.
Csenkey Éva művészettörténész méltatta a szakma részéről János munkásságát és ő is kitért arra, hogy János már az 1970-es évektől képviselte és gyakorolta az európai értéketek és ehhez másokat is hozzásegített a stúdió révén.
A kecskeméti pályatársak, művésztársak részéről Farkas Gábor építész beszélt, aki 40 éve ismeri Jánost és barátjának is tekinti, több közös munkájuk is volt.
Ezután következett Szanyi Tibor, aki várakozásomon felül teljesített, egész jó beszédet mondott. Először nagyon közvetlen módon beszámolt arról, hogy János milyen módon fogadta, azaz milyen arcot vágott a méltatása közben. Aztán kitért az idén 70 éve lezárult II. világháborúra, és arra, hogy Európa békepárti, hogy milyen értékeket képvisel. Mindezek után került sor magára a díj átadására, amelyet János röviden és meghatódva köszönt meg, és hangsúlyozta, hogy a díj mindazoknak is szól, akik segítették őt, munkatársai voltak a stúdióban.
Pázmándi Antal a kerámiaszakma képviselőjeként szintén nagyon közvetlen, baráti stílusban. Hangsúlyozta, hogy az ő életműve létre se jött volna, ha nincs a stúdió, mert neki nem volt magashőfokú kemencéje. Arról is beszélt, hogy Jánosnak annak idején hogyan sikerült nagyon neves kerámikusokat meghívni Kecskemétre, hogy idejöjjenek dolgozni és hogy tőlük is bekerüljenek művek a kortárs kerámiagyűjteménybe.
Az ünnepség zárásaként Kobzos Kiss Tamás három éneket adott elő, majd gratulációkkal és pezsgős koccintással ért véget a ceremónia. Természetesen én is gratuláltam.
János munkásságáról az alábbi linkeken lehet olvasni:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/probstner-janos-972, http://www.bacstudastar.hu/probstner-janos

A fogadáson még tudtam néhány szót váltani olyan régi stúdiós ismerősökkel, mint például Kun Éva kerámiaművész, aki még mindig úgy beszélt rólam, hogy "itt a kislány". Azt hiszem, nem írtam még a Nemzetközi Kerámia Stúdió, illetve Probstner János és az én kapcsolatomról. Most megpróbálom összefoglalni. Szóval, 1982. szeptemberében kezdtem el dolgozni a stúdióban, mikor 19 évesen kijöttem levelezőre, mert az akkori férjemet baleset érte és muszáj volt dolgozni. Igazából a férjem dolgozott teljes státuszban és csak félben, de mivel nekem több pénzt tudott János fizetni, papíron ez fordítva volt. Akkor 4 hónapot voltam ott, azaz az év végéig, de ez a kicsi idő is nagyon sok élményt adott és ezek befolyásolták a  későbbi életemet is. Akkor albérletben laktunk, de alig jártunk haza, mert imádtuk a stúdió hangulatát, napközben is és esténként is, mikor közösen főztünk, vacsoráztunk az éppen ott alkotó művészekkel. Még mosni is a stúdióban mostam. A feladatom az akkori múzeumban afféle mindenes volt, azaz a tárlatvezetéstől kezdve a takarításig minden. Sajnos, az év végével megszűnt a státuszom, mert megkezdődtek az átépítések, akkor bővült a stúdió az akkori múzeumépület mögötti résszel. Sokáig visszajártam még a stúdióba, majd 1985-ben a szakdolgozatomat a stúdió addigi történetéről írtam. Ez a dolgozat a Katona József Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében megtalálható és olvasható. Akkor alapműnek számított, mert addig még senki sem írta le a történetét, akkor még aránylag könnyen vissza tudtak emlékezni az alapítók és közreműködők, akikkel interjúkat készítettem. Sajnos, saját példányom nincs belőle, mert akkoriban írógépen és indigópapírral készültek a szakdolgozatok, és csak 3 példány készült belőle: egy a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola számára, egy a stúdió számára és egy könyvtárnak, mivel helytörténeti vonatkozása volt, akkor ingyen kötötték be, cserébe ott kellett egy példány hagynom. (Sajnos, erről a korszakról nincsenek fotóim!)
Aztán eltelt 15 év és 2000. decemberében János megkeresett, hogy odahívjon dolgozni, azt mondta, keresi az utódját és szüksége van egy önállóan dolgozni képes ügyvezető titkárra. 2001. február elsején kezdtem újra a stúdióban dolgozni, de az már egészen más volt, mint az első. Kétgyermekes, 38 éves családanya voltam, aki a tanári pályáról került oda, ahol megszokott egy bizonyos fajta kötöttséget, de ez együtt járt egy bizonyos fajta kiszámíthatósággal. Igaz, hogy délelőtt soha nem értem rá, de akár 3 hétre előre is meg tudtam beszélni valamivel egy délutáni találkozót. Na, a stúdióban délután 3-kor még nem tudtam, hogy aznap mikor tudok hazamenni. Nagyon hamar, már március végére tudtam, hogy ez nekem nem megy hosszú távon. Persze volt még számos dolog, ami miatt abban erősített meg, hogy nekem tanítani kell, nem pedig egy irodában ülni, még ha az a Nemzetközi Kerámia Stúdió irodája is. Így 2001. augusztus 16-i dátummal visszamentem a Bolyai János Gimnáziumba tanítani. (A Kandó művészeti tagozatán a stúdiós munkám mellett is folyamatosan tanítottam óraadóként, akkor csak heti 6 órám volt ott.)

Ugyan voltak összezördüléseink Jánossal, de jóban maradtunk, továbbra is sokszor ott voltam a megnyitókon és különféle programokon, sokszor vittem diákokat a stúdióba. János köszönhetem, hogy eljutottam 2007. nyarán Cesky-Krumlovba a Schiele Art Centerbe és ott alkothattam.

Majd 2008. novemberben a stúdió kiállítótermében kiállíthattam. Ezekért hálás vagyok neki, valamint azért is, mert ő volt az egyik ajánlóm a MAOE-ba. Egyébkén először Cesky-Kromlov nevével az ő grafikái révén találkoztam, és nagyon erősen hatottak rám.















Mióta 2011 végén visszavonult, csak nagyon ritkán találkoztunk. Tudom, hogy nagyon nehezen viselte az akkor történteket, de talán mára megnyugodott és a gazdálkodás új értelmet ad az életének. Kedves János! Egészséges és termékeny éveket kívánok még neked!

Szerda - négy óra alatt 3 program

A múlt heti szimpla hét után egy igen mozgalmas hét következett. A hétfő még normálisan telt el, azaz az iskolán kívül nem volt más programom, de kedden már suli után a Kulturális és Konferencia Központba siettem, hogy az akkor éppen feltett patchwork kiállítást megnézzem, mert csütörtökön nekem kellett megnyitnom. Azon túl, hogy megnéztem az anyagot és lefotóztam, Juhászné Anikó felajánlotta, hogy beszél is a munkákról.






Szerdára három délutáni, esti program is összejött. Délután 4-kor a Cifrapalotában Árpád népe, Gyula népe címmel honfoglalás kori régészeti kiállítás nyílt. A kiállítás a szolnoki Damjanich János Múzeumból érkezett és Dr. Madaras László régész a kurátora. Rosta Szabolcs a múzeum igazgatója üdvözölte a jelenlévőket és valami olyasmit mondott, hogy szerinte minden kisgyerekek valamikor régész szeretne lenni és akinek sikerül régésznek lenni, annak pedig az az álma, hogy egyszer egy honfoglalás kori leletre leljen. Ezek után Dr. Fodor István a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója mondta el megnyitó beszédét. Ő megemlítette, hogy 1996-ban a honfoglalás 1100 éves évfordulójára rendeztek a MNM-ben kiállítást és ezt aztán külföldön is több helyen bemutatták és egy egyik helyen megkérdezte tőle egy újságíró, hogy a magyarok még sátrakban élnek-e. Ezzel a történettel próbálta bemutatni, hogy mennyire kevéssé ismert ez a korszak és nem csak a külföldiek körében, hanem idehaza is. Arról is beszélt, hogy rengeteg tévhit is él a korszakkal kapcsolatban, és ennek még a köztelevízió is helyet ad pl. a Nemzeti nagyvizit című műsorában. Egyet-kettőt megnéztem is ebből a sorozatból, de annyira idegesített, hogy inkább nem néztem meg többet. Tavaly is volt itt a Cifrapalotában egy honfoglalásos kiállítás, sajnos az elég rövid ideig volt nyitva, de ez most június végéig látogatható. Erre biztos elhozom a diákjaimat (nem úgy az ősemberes kiállításra!), mert itt eredeti tárgyakat láthatnak majd, a szép palmettás tarsolylemezek mellett, hajfonatkorongot, övvereteket, csizmaveretet, lószerszámokat, fegyvereket és lékelt koponyákat. Az a kiállítás még úgy is értékesebb és jobban használható számomra a tanításban, hogy csak két terem és nincsenek tele a termek. Gondolom, hogy jóval kisebb költségvetésből készült. Ja, és miután lezajlott a választás, már egyetlen politikus vagy politikus jelölt sem tartotta fontosnak, hogy jelen legyen.

Öt órára a Református Újkollégium Tóth Endre termébe egy könyvbemutatóra mentem át. A könyvről nem sokat tudtam, csak annyit, hogy Probstner János készítette az illusztrációkat. János a Nemzetközi Kerámia Stúdió kitalálója és vezetője volt, aztán mikor átszervezték, összevonták más intézményekkel, visszavonult és azóta nem is nagyon láttam. Kiderült, hogy ennek a könyvnek az illusztrálására éppen ebben a kissé sértődött állapotában kérték fel és egyfajta terápiaként működött az alkotás. Régi fametszetek alapján készítette el az illusztrációkat. A könyv egy 17. századi izlandi püspök, Hallgrímur Pétursson Passió-énekek című kötete. János Izlanddal vagy 30 éve ismerkedett meg, mióta Jóna Gudvardardottír izlandi művésznő belépett az életébe. A kötetet, amelyet a Ordass Lajos Alapítvány adott ki, Utassy Ferenc, Izland magyarországi tiszteletbeli főkonzulja mutatta be. A helyszínen kedvezményesen meg is vásárolhattuk a könyvet. Sajnos, nemsokkal azután, hogy János kezdett beszélni, nekem el kellett mennem, mert 6 órára a Cirókába kellett átérnem, ahol a Pestiek a Budai utcában sorozatban A fajok eredete darabra volt jegyünk.
Én már megfeledkeztem róla, hogy szándékoztunk erre az előadásra elmenni, de napközben kaptam egy e-mailt és egy telefonhívást is, hogy ugye nem felejtettem el az esti programot. Most is sok-sok röhögéssel jutalmazta a közönség a Nézőművészeti Kft. előadását. Én is röhögtem, de meg kell mondanom, hogy jó, hogy nem vacsoráztam, mert volt néhány nagyon gyomorforgató részlet.
A szerdám ezzel véget ért, és a csütörtököm hasonlóan aktív volt. Ja, és kedden és szerdán 3 osztállyal írattam témazárót, illetve a próba érettségit, így a hétvégémet be is tábláztam ezzel.
Folyt. köv.

Jelentkezés a MAOE-ba

Két év után újra megpróbálom a MAOE-s (a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe a) felvételt. Mivel a jelentkezési lap és önéletrajz mellett két ajánlást is mellékelni kell, ki kellett választanom két olyan művészt, akinek a neve jól cseng és ismeri a munkáimat. Két éve Molnár Péter írt egy nagyon kedves, szinte lírai ajánlást, Benes József egy szikárabbat, de akkor azt mondta Nemes Pista (ő volt akkor a Bács-Kiskun megyei megbízott), hogy a szavazásnál mégis magára maradt. Való igaz, hogy nekem a megyén kívül nincsenek kapcsolataim, nem nagyon állítok ki máshol, nem járok alkotótáborokba, így nem is ismerhetnek túl sokan. Én naivan azt hittem, a munkáim és az ajánlások elegendők lesznek a sikeres felvételhez. Tévedtem. Az elmúlt évben mindenféle botrányok miatt új vezetősége lett a MAOE-nak, Aknay János lett az elnök (nagyon-nagyon régről ismerem őt, mikor Zebegénybe jártam nyaranta, pl. annak ide3jén ő mutatta meg nekem a nagybörzsönyi Árpád kori templomot, amiről készült akkor egy fotó is!) , és Ambrus Lajos lett a megyei képviselő. Most úgy gondoltam, ha már Balanyi Karcsi annyi megnyitót mondott nekem, akkor legyen ő az egyik ajánlóm (egy időben ő is volt megyei képviselő). Karcsi a vasárnapi megnyitóra volt olyan kedves és hozta is az ajánlás, majd az ő javaslatára Probstner Jánost kértem meg a második ajánlómnak. Hétfőn bementem a Nemzetközi Kerámia Stúdióba és személyesen megkértem, rendes volt, igent mondott, bár felhívta a figyelmem, hogy az ő személye is elég megosztó, így kérdéses, hogy mennyire lesz sikeres. Kedden bevittem a beadandó munkáimat, csütörtökön beszéltem vele, de elfoglaltságra hivatkozva csak hétfőre ígérte az ajánlást. Ezt én megértettem, csak egy kicsit izgultam, mert a MAOE-től nem kaptam pontos dátumot (érdeklődésem ellenére), hogy pontosan meddig kellene beérkezni a jelentkezéseknek, így úgy gondoltam, hogy október közepén mindenképpen fel kell adnom postán, hogy két héttel a felvételi előtt beérkezzen. Aztán este felhívott János és mondta, hogy miután látta, hogy fontos lenne feladnom még a héten, megírja, mehetek érte holnap. Tegnap suli után beugrottam a stúdióba, hogy elhozzam az ajánlást és feladhassam. (A stúdióban összefutottam Veszelszki Danival - a Kandóban volt a tanítványom, sokszor kirándult velem, most, a soproni AMI-ban tanul - aki Kormos Emesével éppen a Zepter pályázatára készítette össze a pályázati anyagát.) A képekként feltettem a két ajánlást, és a beadandó munkákból néhányat. A Liszt-sorozat mellett a Vad lépcső és Nyáridő sorozatom szándékozom beadni, de ezenből még nyomtatnom kell egy egységes sorozatot és paszpartuzni is kell még.