2012. augusztus 19., vasárnap

Hírös Hét, Kézműves Kirakodóvásár - 2012. - 1. nap

Reggel 8-ra mentünk a főtérre Péterrel, gyorsan kipakoltunk, aztán szépen elkezdtem berendezni a pavilonunkat. Idén negyedik alakalommal veszünk részt ezen a vásáron, de minden egyes alkalommal más típusú faházat kaptunk, így nem nagyon lehet előre felkészülni. A mostaniban jó, hogy oldalról is nyitott így két oldalról is tudunk pakolni, és az is jó, hogy alacsonyabb a pult, így sima székek is elegendők ahhoz, hogy kilássunk, nem kell bárszék, illetve az, hogy folyamatosan álljunk. Viszont belülről kevesebb képet tudok a falakra felakasztani, de legrosszabb az esti zárás, mert azt egyszerűen egyedül nem lehet megcsinálni, de két embernek is nehéz!
Tegnap, az első napon fél 10-ig maradtunk este Petrával, nem volt nagy forgalom akkor sem, de ez az egész napra elmondható. Elég "ismerkedős" volt a tegnapi napunk. Nagy sajnálatomra egyetlen falinaptárt sem adtunk el, pedig tényleg azt hittem, ezek kapósak lesznek. Kapósnak bizonyult viszont a Falus Elek motívumos rézkarc, egy eredetit és 2-2 digitális nyomatot is eladtunk belőle. Lehetséges, hogy holnap reggel nyomtatnom kell majd, hogy legyen választék újra.
Jó néhány ismerős is megfordult nálunk, kaptunk szakmai elismerést, bár erre Petra azt mondta, hogy azzal eddig sem volt baj, inkább a fizetőképes kereslettel. Nekem azért jólesik a dicséret vásárlás nélkül is, de persze én is szeretném, ha több (sokkal több!) vásárlónk lenne. Turistákat se nagyon láttunk tegnap, pedig a mi vásárlóink inkább ők.

Tegnap ez a három kis rézkarc kelt el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése