Elmaradtam, nem is kicsit a bejegyzésekkel, ezért most 4 nappal a zárás után egy összegzéssel pótolom ezt. Már nem is emlékszem, hogy tavaly hogyan bírtam naponta számot adni az eseményekről, mert az idén semmire sem volt időm. Reggel 6-kor keltem, kétszer nyomtatással kellett kezdenem, de ha nem nyomtattam, akkor is iszonyú gyorsan eltelt az idő, és már indulnom is kellett, hogy 9-kor kinyissunk. Szerdán és csütörtökön Márk volt délelőtt a pavilonban, mert nekem akkor már iskolai elfoglaltságaim voltak. Tavaly érdemes volt 9-kor kinyitni, mert általában 1/2 10 körül megjelent 1-1 turistacsoport a harangjátékok várva, de az idén elvétve találkoztunk ilyen csoportokkal a főtéren és azok oda se jöttök a standunkhoz. Általában a délelőtt és a kora délutáni órák teljes nyugalomban teltek, nemhogy vásárlók, de még érdeklődők se nagyon voltak, igaz nem csak nálam, az egész főtér kihalt volt. Ezen persze nincs mit csodálkozni a rekord hőség miatt. A permetkapu és a mellette lévő közkút, amely enyhítette időnként számunkra az alig elviselhető meleget a 9 napból 4 napon keresztül egyáltalán nem működött, 2 nap félig és mindössze 3 napon keresztül működött kifogástalanul egész nap.
Már az első napokban szakmai elismeréseket kaptunk, mind a kínálat bőségét, mind a minőséget elismerve. Én ennek is örültem, de Petra mondta, hogy nem is ezzel volt a baj eddig se. A külföldi turisták elmaradása mellett szerencsére az nem változott, hogy sok-sok ismerőssel találkozhattam ebben a 9 napban. Réges-régi tanítványokkal (ÉZI-is, bolyais, kandós és nem olyan régi csányis tanítványokkal). A középiskolai barátnőm szüleivel, régi kollégákkal, barátokkal, alkotótársakkal. Szóba került az is, hogy mennyire kellene, hogy egy olyan hely folyamatosan legyen Kecskeméten, ahol az ilyen jellegű szuvenírok megvásárolhatók, de egyenlőre nekem a viszonteladást nem sikerült megoldanom. Felvetődött, hogy a Kézművesek főtéri pavilonjában lehetne ezeket forgalmazni, de a kézművesek nem tudtak egymás között megegyezni, hogy mikor ki legyen ott a boltban. Én mondtam, hogy vegyenek fel egy alkalmazottat, Petrának úgyis kellene egy állás, és biztos nagyon ügyesen tudná ezt csinálni.
Összességében ismét azt mondhatom, mint tavaly, hogy eredményes volt a vásár. Sok kiadásunk volt előtte, bevétel meg alig, de a mínuszból kikerültünk, sőt egy kis pluszunk is maradt, persze úgy, hogy a saját munkánkat nem számoljuk! A plusz kell is, mert a most következő tanévben nem lesz már csányis számlás tanításom, azaz megszűnik a rendszeres bevétel, még ha az nem is volt túl sok, hiszen nem érte el a havi 20.000 Ft-ot. Azért reménykedem, hogy a webáruház hoz majd évközben is vásárlókat. A naptárok nem fogytak úgy, mint reméltük, de talán még év végéig el tudjuk adni őket, főleg, ha ismét lesz az Ifjúsági Otthonban karácsonyi vásár. Elemezve az eladásokat, elégedettséggel állapíthatom meg, hogy elég jelentős súllyal szerepeltek most az eredeti rézkarcok. Igaz akvarell nem volt csak 3, mert Petra nem ért rá festeni. Volt egy visszatérő német család, aki vásárolt nálam már tavaly is több képet, és most is, ráadásul nem a szuvenír jellegűek közül. Nagyon örültem nekik, most a Nyáridő sorozatom vették meg, meg egyet a Vad lépcsőkből, sőt az egyik kislány Delacroix lovát kapta. Azzal váltunk el, hogy jövőre találkozunk, bár mondták, hogy most már egy nagyobb ház kellene, mert már nem sok hely van a falakon.
