2018. július 8., vasárnap

2018/27 - Július első hete

Ez a hét szinte teljesen végig a főtéri kitelepülésről szólt hétfőtől szombatig délelőtt 9 - fél 10 órától, este 9-ig ott voltam. Hétfő délelőtt jött Kriston Vízi Jóska és vett rézkarcokat és könyvjelzőket a japán delegáció számára. Délután volt egy kis segítségem, egy volt tanítványom ugrott be helyettem, így én otthon tudtam nyomtatni, illetve pihenni. Korán ágyba bújtam és élveztem ezt nagyon, tudtam, hogy a hét többi napján nem lesz rá lehetőségem.












A keddi napom laposabb volt, de vígaszként vettem egy olyan ruhát, ami úgy nézett ki, mintha összefestékezték volna.












Szerdán reggel a maradék rézkarcpapíromra nyomtattám még és az előző nap vásárolt ruhába mentem, nagy sikerem volt. Elég jó volt a bevétel is.
Csütörökün a pipacsos pólót vettem fel, de nem hozott szerencsét, mert nem tudtam vásárlásra ösztönözni az embereket. Ráértem az arborátumról két újabb akvarellt festeni.











Pénteken egy kicsit megint jobb lett. Ez volt az utolsó nap, amikor festettem ott a helyszínen. Amiket egyik nap megfestettem, másnap reggel beszkenneltem és bepaszpartúztam, utána raktam csak ki a kosárkába. Egyébként ez a nap elég rosszul indult, mert délelőtt esett, be kellett takarni a portékát, de délutánra jó lett az idő.
















Szombaton, az utolsó napon nagyon szenvedtem, mert már nem volt nálam a festéskes felszerelésem, így csak olvasni, netezni tudtam unalmamban és alig volt vásárló. Ezt a napot nap közben megúsztuk eső nélkül, pedig az előrejlezés nagyon csúnyákat jósolt, de pont amikor összepakoltam és Péter és Márk elkezdte kihordani a cuccot a kocsiba, akkor eléggé rákezdett. Félbe is szakították a Budapest Bár koncertet.












Vasárnap aklimatizálódtam az itthoni légközhöz, jó volt újra itthon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése