Operakaland - 2015. ősz

Tavasszal jelentkeztünk az egyik kolléganővel először az Operakalandra és olyan jól sikerült, hogy most ősszel is jelentkeztünk. Én az egyéni elfoglaltságaim miatt nem voltam hajlandó több hétvégi napot feláldozni, azt mondtam, ha az igazgató elenged bennünket tanítási napról, akkor menjünk.
Fél 8-kor találkoztunk a vasútállomáson, majd vonattal indultunk fel Budapestre. A Nyugati előtt egy kis szabadidőt adtunk a gyerekeknek, amíg Mónika elintézte a BKK jegyeket. Közben megnéztem a frissen átadott Nyugati teret és addig el lehetett menni mosdóba, és még egy forró csokira is volt időm.

A metróval a II. János Pál pápa térre mentünk, ahol szintén volt egy kis idő még az előadás kezdetéig. A West Side Story ment, amit én nagyon szeretek és kíváncsi voltam az előadásra. Novák Péter rendezte és megosztotta a szerepeket, voltak az énekesek, akik énekeltek és beszéltek és voltak a táncosok. Tehát két María volt, két Tony volt stb. Én azon gondolkoztam közben, hogy nincs Magyarországon olyan színészgárda, akik el tudnák játszani, énekelni és táncolni ezt a musicalt? Miért kellett két embernek játszani egy szerepet? A dalokat angolul énekelték, magyar felirattal. Tony dalánál előre kérték, hogy vegyük elő a mobiltelefont és mint egy koncerten szépen integessünk a világító telefonnal és legyünk közben csendben. Az integetés ment, a csend nem! Nem tudom, mennyire jött át a darab mondanivalója az értelmetlen gyűlölködésről, a kirekesztésről a diákoknak. Finom kis utalások voltak a menekültekre, de csak nagyon diszkréten. Csak az első felvonás alatt fotóztam, mert közben rám szóltak. Elég messze ültünk a színpadtól, alig láttam és nehezebb volt fotózni is. A szünetben a büfében ettem egy Opera szeletet és örömmel konstatáltam, hogy féláron adtak mindent a diákelőadás miatt.

Két óra előtt lett valamivel vége az előadásnak, metróval mentünk ismét és azt terveztem, hogy a Fővámház térről a 2-es villamossal megyünk tovább, de az nem járt. Egy kicsi pótlóbusz járt helyette, így inkább gyalogoltunk. Elmentünk a Lánchíd pesti hídfőjéhez, ahol pár napja állították fel Hervé Loránth Ervin Robert Capa a Milicista halála című fotóját megelevenítő óriás szobrát. Ez a már a harmadik ilyen szobra az alkotónak ezen a helyen. Amíg az első kettő jól sikerült, ez a mostani kevésbé, de szerettem volna személyen is látni, ha már ott vagyunk Pesten. Itt készítettünk egy csoport képet és tovább sétáltunk a Kossuth térre. 

Villamossal mentünk tovább a Millenárisra, ahol éppen ezen a hétvégén rendezték az Art Marketet. Az Operakaland szervezőinek jeleztük, hogy múzeumba is mennénk, de a Budapest Történeti Múzeumból nem kerestek bennünket, és azt az utasítást kaptuk, hogy mi ne keressük őket. Így inkább az Art Marketre vittem el a diákokat és legalább én is láttam ezt a művészeti vásárt. A fotós részen csak átsuhantam, a szobrokat már fotóztam, de a legtöbb időt a képek között töltöttem. Elég vegyesen volt mindenféle a vásáron. A budapesti galériák mellett Rajtmár István kecskeméti Premier Galáriája is jelen volt, Papageorgiu Andrea, Homonai Pál és Menyhei Szabi festményeivel. A Kisterem Galéria standján egy volt bolyais diákkal találkoztam, aki ott dolgozik. 

Fél hatkor találkoztunk újra a csoporttal a Mamut előtt, amelybe oldalról bementem, aztán elölről kijötte, így már elmondhatom, hogy jártam a Mamutban. Visszaindultunk az állomásra és negyed 9-re megérkeztünk Kecskemétre. Szerencsére Péter jött értem kocsival,mert nagyon-nagyon elfáradtam!