Probstner János - Európai Polgári Díj

Péntek délután, iskola után a Városháza dísztermébe igyekeztem, mert itt és most adták át Probstner Jánosnak az Európai Unió által alapított Európai Polgári Díjat. Szép számmal összegyűltünk az ünnepélyese eseményre.
Először Lővei Andrea az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának vezetője beszélt magáról a díjról, majd Szeberényi Gyula Tamás a alpolgármester köszöntötte Jánost és a résztvevőket. Őt
Király József kecskeméti önkormányzati képviselője követte, aki felolvasta a felterjesztés szövegét, ugyanis ő volt az, aki megtette ezt. A javaslatát aztán Szanyi Tibornak továbbította, aki az Európai Parlamentben a megfelelő bizottságnak nyújtotta be ezt a felterjesztést. A 2008-ban alapított díjat azoknak ítélik oda, "akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához vagy az Európai Unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki".  Az előző évben is kapott egy kecskeméti polgár ilyen díjat, akkor Farkas Gábor az Európa Jövője Egyesület elnöke, azaz a Csiperó Találkozó kitalálója, főszervezője és ő is Király József javaslatára lett felterjesztve.
Probstner János legnagyobb érdeme, hogy megálmodta, létrehozta és a kezdetektől 2011-ig vezette a Nemzetközi Kerámia Stúdiót, ahol jóval az Európai Unió gondolata előtt megvalósult az európaiság gyakorlata.
Csenkey Éva művészettörténész méltatta a szakma részéről János munkásságát és ő is kitért arra, hogy János már az 1970-es évektől képviselte és gyakorolta az európai értéketek és ehhez másokat is hozzásegített a stúdió révén.
A kecskeméti pályatársak, művésztársak részéről Farkas Gábor építész beszélt, aki 40 éve ismeri Jánost és barátjának is tekinti, több közös munkájuk is volt.
Ezután következett Szanyi Tibor, aki várakozásomon felül teljesített, egész jó beszédet mondott. Először nagyon közvetlen módon beszámolt arról, hogy János milyen módon fogadta, azaz milyen arcot vágott a méltatása közben. Aztán kitért az idén 70 éve lezárult II. világháborúra, és arra, hogy Európa békepárti, hogy milyen értékeket képvisel. Mindezek után került sor magára a díj átadására, amelyet János röviden és meghatódva köszönt meg, és hangsúlyozta, hogy a díj mindazoknak is szól, akik segítették őt, munkatársai voltak a stúdióban.
Pázmándi Antal a kerámiaszakma képviselőjeként szintén nagyon közvetlen, baráti stílusban. Hangsúlyozta, hogy az ő életműve létre se jött volna, ha nincs a stúdió, mert neki nem volt magashőfokú kemencéje. Arról is beszélt, hogy Jánosnak annak idején hogyan sikerült nagyon neves kerámikusokat meghívni Kecskemétre, hogy idejöjjenek dolgozni és hogy tőlük is bekerüljenek művek a kortárs kerámiagyűjteménybe.
Az ünnepség zárásaként Kobzos Kiss Tamás három éneket adott elő, majd gratulációkkal és pezsgős koccintással ért véget a ceremónia. Természetesen én is gratuláltam.
János munkásságáról az alábbi linkeken lehet olvasni:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/probstner-janos-972, http://www.bacstudastar.hu/probstner-janos

A fogadáson még tudtam néhány szót váltani olyan régi stúdiós ismerősökkel, mint például Kun Éva kerámiaművész, aki még mindig úgy beszélt rólam, hogy "itt a kislány". Azt hiszem, nem írtam még a Nemzetközi Kerámia Stúdió, illetve Probstner János és az én kapcsolatomról. Most megpróbálom összefoglalni. Szóval, 1982. szeptemberében kezdtem el dolgozni a stúdióban, mikor 19 évesen kijöttem levelezőre, mert az akkori férjemet baleset érte és muszáj volt dolgozni. Igazából a férjem dolgozott teljes státuszban és csak félben, de mivel nekem több pénzt tudott János fizetni, papíron ez fordítva volt. Akkor 4 hónapot voltam ott, azaz az év végéig, de ez a kicsi idő is nagyon sok élményt adott és ezek befolyásolták a  későbbi életemet is. Akkor albérletben laktunk, de alig jártunk haza, mert imádtuk a stúdió hangulatát, napközben is és esténként is, mikor közösen főztünk, vacsoráztunk az éppen ott alkotó művészekkel. Még mosni is a stúdióban mostam. A feladatom az akkori múzeumban afféle mindenes volt, azaz a tárlatvezetéstől kezdve a takarításig minden. Sajnos, az év végével megszűnt a státuszom, mert megkezdődtek az átépítések, akkor bővült a stúdió az akkori múzeumépület mögötti résszel. Sokáig visszajártam még a stúdióba, majd 1985-ben a szakdolgozatomat a stúdió addigi történetéről írtam. Ez a dolgozat a Katona József Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében megtalálható és olvasható. Akkor alapműnek számított, mert addig még senki sem írta le a történetét, akkor még aránylag könnyen vissza tudtak emlékezni az alapítók és közreműködők, akikkel interjúkat készítettem. Sajnos, saját példányom nincs belőle, mert akkoriban írógépen és indigópapírral készültek a szakdolgozatok, és csak 3 példány készült belőle: egy a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola számára, egy a stúdió számára és egy könyvtárnak, mivel helytörténeti vonatkozása volt, akkor ingyen kötötték be, cserébe ott kellett egy példány hagynom. (Sajnos, erről a korszakról nincsenek fotóim!)
Aztán eltelt 15 év és 2000. decemberében János megkeresett, hogy odahívjon dolgozni, azt mondta, keresi az utódját és szüksége van egy önállóan dolgozni képes ügyvezető titkárra. 2001. február elsején kezdtem újra a stúdióban dolgozni, de az már egészen más volt, mint az első. Kétgyermekes, 38 éves családanya voltam, aki a tanári pályáról került oda, ahol megszokott egy bizonyos fajta kötöttséget, de ez együtt járt egy bizonyos fajta kiszámíthatósággal. Igaz, hogy délelőtt soha nem értem rá, de akár 3 hétre előre is meg tudtam beszélni valamivel egy délutáni találkozót. Na, a stúdióban délután 3-kor még nem tudtam, hogy aznap mikor tudok hazamenni. Nagyon hamar, már március végére tudtam, hogy ez nekem nem megy hosszú távon. Persze volt még számos dolog, ami miatt abban erősített meg, hogy nekem tanítani kell, nem pedig egy irodában ülni, még ha az a Nemzetközi Kerámia Stúdió irodája is. Így 2001. augusztus 16-i dátummal visszamentem a Bolyai János Gimnáziumba tanítani. (A Kandó művészeti tagozatán a stúdiós munkám mellett is folyamatosan tanítottam óraadóként, akkor csak heti 6 órám volt ott.)

Ugyan voltak összezördüléseink Jánossal, de jóban maradtunk, továbbra is sokszor ott voltam a megnyitókon és különféle programokon, sokszor vittem diákokat a stúdióba. János köszönhetem, hogy eljutottam 2007. nyarán Cesky-Krumlovba a Schiele Art Centerbe és ott alkothattam.

Majd 2008. novemberben a stúdió kiállítótermében kiállíthattam. Ezekért hálás vagyok neki, valamint azért is, mert ő volt az egyik ajánlóm a MAOE-ba. Egyébkén először Cesky-Kromlov nevével az ő grafikái révén találkoztam, és nagyon erősen hatottak rám.















Mióta 2011 végén visszavonult, csak nagyon ritkán találkoztunk. Tudom, hogy nagyon nehezen viselte az akkor történteket, de talán mára megnyugodott és a gazdálkodás új értelmet ad az életének. Kedves János! Egészséges és termékeny éveket kívánok még neked!

Február második hete

Kedd délután a bankból hazafelé, megláttam az utcán az Artesia Galéria feliratot. Pócs Jutkától kaptam egy meghívót facebookon egy nemez kurzusra és ez a galéria volt megadva helyszínként, de nem tudtam, hogy hol van, teljesen ismeretlen és új volt számomra. Aztán a tanáriban is láttam egy meghívót egy Damó István könyvillusztrációiból álló kiállítás megnyitójára ugyanide. A megnyitó másnap volt, de nekem arra az időpontra már volt más programom. Benéztem, hátha látom már a kiállítást és egyébként is szét akartam nézni. Kiderült, hogy ez egy olyan hely, ahol a galérián kiállítást lehet rendezni, a földszinten egy kézműves bolt van, az alagsorban pedig egy műhely, ahol különböző kézműves foglakozásokat lehet tartani gyerekeknek és felnőtteknek. Fényképezőgép nem volt nálam, így a telefonommal készítettem néhány képet.

Hazafelé a már teljesen felújított színház előtt jöttem el, és jóleső érzéssel néztek fel a homlokzat szobraira, amelyek restaurálásában Márk is részt vett.



Csütörtök délután volt egy kis időm még, ezért beugrottam az Ifjúsági Otthon Diákgalériájába, ahol Villányi Orsolyának és Szemmelveisz Jankának volt kiállítása és az egyikük, Janka kandós tanítványom volt. Mindketten a Visart Művészeti Akadémia másodéves alkalmazott grafika szakos hallgatói és az ottani munkáikból láthattunk egy válogatást. A megnyitón nem tudtam jelen lenni egy másik program miatt, így most éppen jól jött, hogy erre jártam. A tárlat inspiráló lehet a továbbtanulni szándékozó diákok számára.

Az Aranyhomok szállóban egy programra voltam hivatalos és készítettem néhány felvételt a szálló első emeletén azokról a faldekorációkról, amelyek egyidősek a hotellel. Több nevet is találtam, akiknek a művei a belső tereket díszítik, de hogy pontosan az, amit az első emeleten fotóztam ki, azt nem tudom.

Mozgalmas hét kevés hanggal

Egy hét otthonlét után hétfőn újra mentem iskolába, de hangom még kevésbé volt, mint az előző héten. Akikkel találkoztam és szintén ilyesmi betegséggel küszködtek, mind azt mondták, hogy a második hét még rosszabb volt, mint az első. Sajnos, viszont nem maradhattam tovább otthon, mert annyi minden volt már erre a hétre betervezve.
Hétfőn témazárót írattam a saját osztályommal, a klasszicizmusból és romantikából. Alapvetően nem sokat beszéltem aznap, vagy rajzoltunk vagy filmet néztünk. A saját 5 órám mellett volt egy lyukasórám is, de ebben be kellett mennem helyettesíteni egy beteg kollégát. Este a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének volt egy vezetőségi ülése, arról elég későn értem haza. Megbeszéltük az éves tervet, meg néhány tennivalót felosztottunk egymás közt.
Keddre minden hangom elment, csak mutogatni és tátogni tudtam. Négy órát kellett így végigcsinálnom. Délután egy kicsit pihentettem a torkom és mire estére visszamentem a suliba, hogy megtartsam a szülői értekezletet, addig egy kicsit visszajött a hangom is. Sajnos csak az osztály harmada volt képviselve ezen a szülőin, pedig megnéztem és kint az értesítő még január 22-én.
Másnap reggel a végzősökkel és néhány a többi művészeti osztályba járó diákkal Budapestre mentem az ilyenkor szokásos múzeumlátogatásokra. A végzősökön kívül azért vittem magammal még a többi osztályból is diákokat, hogy olcsóbb legyen az útiköltség. Így csak 1800 Ft volt fejenként. A Végzősöket én vezettem végig a Magyar Nemzeti Galéria állandó gyűjteményein, kifejezettem azokra a művekre koncentrálva, ami középiskolás anyag, érettségi követelmény. A többieknek pedig leszerveztem egy tárlatvezetést az időszaki kiállításra, a Rippl-Rónai és Maillol - Egy művészbarátság történet címűbe, amit én már a téli szünetben megnéztem. Mivel más kolléga nem volt velem, kénytelen voltam csak a tárlatvezetőre bízni a tanulókat. A hangom elég rekedt volt és biztos nemtett jót neki a 2 órás folyamatos beszélés, de túléltem. Két érdekességet is láttunk, éppen valaki Csontváry Zarándoklás a cédrushoz Libanonban című festményét másolta. Ilyet itt még nem láttam, a Louvre-ban többször is. Örültem, hogy a két évvel ezelőtti Velencei Biennálé Magyar Pavilonjának munkáit, azaz Asztalos Zsolt fel nem robbant bombákról készült videóinstallációját most mi is láthatjuk itt a MNG-ban.

Délután a Ludwig Múzeumba mentünk, ahol ismét kétfelé osztódtunk: a végzősök az Ami a tananyagból kimaradt című múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt, a többiek pedig az Emberek a körtéren címűn. Hemrik Laci most beteg volt, így Rita és Kati vitték végig a két programot. Rita azt mondta, azért is lett hosszabb az ő foglalkozásuk, mert azt látta, hogy nagyon érdeklődőek voltak a végzősök. Ennek örültem. Kati most először csinálta ezt a foglalkozást, aminek a fogatókönyvét Laci írta meg. Kíváncsi voltam a programra, így velük tartottam, de azt hiszem, hogy talán ez is közrejátszott abban, hogy nem voltak túl aktívak a diákok, amikor meg kellett volna nyilatkozniuk, meg ők nem egy osztályból volta, így lehet, hogy egyébként is gátlásosabbak voltak, mintha a saját osztálytársaikkal lettek volna együtt. Mindenesetre jól sikerült sokat láttak, hallottak a diákok és jól elfáradtak. Még lehetőségük arra, hogy a foglalkozások után az időszaki kiállításokba is benézzenek. Én is találkoztam Márkkal, odajött ő is a Ludwig Múzeumba és megnéztük az időszaki kiállítások, meg ittunk egy forró csokit utána a büfében. Fél 4 után nem sokkal indultunk haza, és 5-re meg is érkeztünk.

A 10. E-ben megíratta a témazárót a helyettesítő kolléga, így hétvégére két osztálynyi javítani való dolgozat is lett. Ez egyikkel végeztem, a másikba bele se kezdtem.
Csütörtökön hosszú napom volt, ilyenkor 5 órám van plusz 3 lyukas, így korán kezdek és későn végzek, de ilyenkor intézek el általában minden fénymásolni, nyomtatni való dolgot. A hangom még mindig rekedt, de már használható volt, bár igyekeztem kímélni még. A nem művészetis osztállyal a Mozgás, mozgásábrázolásos témát dolgoztam fel, elég jól vettek a felvezetést, majd a jövő héten meglátjuk milyenek lesznek a feladat megoldásaik. A végősökhöz egy külsős előadó jött, Fábián László tartott egy előadást az absztrakt művészetről. Virág Ági szervezte le ezt a programot, amely még kiegészül azzal, hogy majd 5 diák meglátogatja Fajó Jánost a műtermében. Ági nem tudott ottmaradni az előadáson, felvettük videóra, bár abból nem tudom mennyi látszik, hallatszik majd. Érdekes volt az előadás, bár az én diákjaim azt hiszem, kissé pörgősebbekhez szoktak, de jó ha nem mindig csak engem hallanak.
Pénteken nem volt iskola, évek óra ez a februári első péntek afféle alkotói nap számomra. Most is rézkarcoztam. Egy téli szünetben készült rézkarcomon dolgoztam tovább és két újabbat készítettem. Sajnos, nem vagyok velük elégedett, vasárnap még újra lealapoztam és továbbmarattam egy helyen, de azt már csak hétfőn tudom lenyomtatni. A Hermész figurát kell mélyítenem, nem elég sötét.

Közben egy pár órára kiszakadtam a munkából, mert a Cifrapalotában nyílt egy japán fotókiállítás, amelyre el akartam menni. Tóhoku vidékéről készültek a felvételek, ahol Aomori, Kecskeméti testvárvárosa is van. A japán nagykövet is tiszteletét tette a megnyitón. Ez csak az első része a programnak, mert később fog nyílni még egy másik kiállítás is. Örültem volna, ha a fotók mellett feltüntették volna, hogy mikor készült, mert amikor először néztem meg a kiállítást, zavarba is ejtett néhány kép, aztán a megnyitón elhangzott, hogy az elmúlt 40 évből készült a válogatás. A szakma részéről Gaál Zoltán fotográfus mondott beszédet. (Örülök, hogy Szeberényi Gyula Tamás vette át az önkormányzat részéről a kiállításmegnyitókon a köszöntő szerepét. Más: furcsa volt látni a felnőtt Yokot, Kerényi Jóska barátom felnőtté vált nagy fiát. Ő a Kecskemét-Aomori Baráti Kör elnöke.)