2012. január 21., szombat

Bolyais diákok kiállítása a Városházán és Magyar Kultúra Napja a Bolyaiban




Hétfőn délután 3 szakkörös kislánnyal mentünk a Városházára, hogy feltegyük a már előkészített és odaszállított bolyais diákmunkákat. Úgy két hete Gyenes Kata kért meg, hogy a január 17-én a Városházán megrendezésre kerülő „A magyar közművelődésért” című országos konferenciasorozat kecskeméti rendezvényére a díszterem melletti kisteremben rendezzünk egy kis kiállítást a Bolyai János Gimnázium diákjainak munkáiból. Évek óta, mikor a szecessziót tanítom (persze különös tekintettel a kecskeméti szecessziós épületekre), azt a rajzi feladatot adom, hogy a egy tárgyat (minden évben mást: kilincset, ollót, kulcsot) tervezzenek át a szecesszió stílusában. Mindig fantasztikus munkák is születnek. Egyszer az Ifjúsági Otthonban rendeztünk is egy kiállítást ezekből a rajzokból. A 10 db 50×70 cm-es klipszes keretbe pakolt szecessziós tárgyak mellett két szakkörös munkát (művésztelepi villa épülete, Falus Elek szőnyege, sgraffitója) kiállítottunk, illetve egy külön keretben az én két kecskeméti témájú rézkarcomat is kiraktuk. Paravánokat a II. Rákóczi suliból kértek kölcsön, amik egy kicsit kopottak voltak, és elég nehéz volt összeszerelni, hála az égnek azt nem nekünk kellett. Hiába voltunk ott már 3 óra előtt, csak 1/2 4 után tudtuk elkezdeni a kiállításrendezést, mert addig foglalt volt a terem. Egy üveget sikerült eltörnünk (a szállításnál 2 db tört el), így Bozsó Jancsiéktól kaptam egy kölcsön keretet. Öt órára végeztünk, és már hazafelé sétáltam a Csongrádi utcán, amikor eszembe jutott, hogy hiába volt nálam a fényképezőgépem, elfelejtettem fotózni. Így a képek nem frissek, azok még egy 2010-es Paletta kiállításon készültek. Állítólag szépen lezajlott a konferencia, másnap Gyenes Kata megköszönte a közreműködésünket (saját igazgatónőm nem mondott semmit, pedig ott volt a rendezvényen). Kata meghívott engem is és a diákokat is, de nekem a kedd az a napom, mikor három helyre rohangálok órát tartani, ezért nem éltem a lehetőséggel.
Csütörtök délután véletlenül hallottam meg, hogy a másnapi Magyar Kultúra Napi megemlékezésen Füzi Laci fog Buda Ferenccel beszélgetni. Erre megemlítette, hogy van nekem Buda Ferenc MR1 című verséhez egy illusztrációm, amit behozhatok, vagy küldhetek péntek reggelre (pénteken a Kandóban vagyok ugyanis). Így én ugyan nem voltam jelen ezen az ünnepségen, de a grafikám, legalább ott volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése