Budapesti családi múzeumosdi

Mióta Márk Budapesten tanul, hagyománnyá vált, hogy decemberben a két ünnep között felmegyünk a fővárosba és megnézünk közösen egy-két kiállítást. Most egy kicsit megrettentünk, mert éppen vasárnapra ígérte a meteorológia, hogy nagy hideg és sok hó érkezik. A hideg tényleg jött, de a havazás Kecskemétet elkerülte és az utak is jól járhatók voltak.
Kilenc óra körül indultunk, először a Lánchíd utcában parkoltunk le, innen felsétáltunk a Magyar Nemzeti Galériába, ahol a Rippl-Rónai és Maillol - Egy művészbarátság története című kiállítást néztük meg először. Mind Rippl-Rónaitól, mind Maillol-től inkább a korai munkáikat láthattuk, azokat amelyek a barátságuk kezdetén születtek. A Rippl-Rónai képek ismerősek voltak, de Maillol festményeit nem ismertem, csak a későbbi szobrait. Érdekes volt látni, hogy ez a két, később teljesen másként alkotó művész, egykor mennyire hasonló képeket festett. Szintén jó volt látni Rippl-Rónai belsőépítészeti terveit. Döbbenetes volt, hogy a Maillol által tervezett és a felesége által kihímzett falikárpit mennyire hasonlít a Rippl-Rónai által tervezettre.

A másik időszaki kiállítás, ami mindenképpen szerettem volna még látni, az a Rainer 85 - Tisztelet Arnulf Rainernek című volt, ahol az osztrák mester mellett  négy magyar képzőművész munkái láthattuk, amelyet az ő alkotásaira reflektáltak. Gaál József, Kovács Péter, Nádler István, Szikszai Károly. Rainertől a Goya átíratok szerepeltek ezen a kamara tárlaton. Számomra a legérdekesebb a Háború borzalmai sorozat egyik figurájának fejét átdolgozó munkája volt. A reflektáló művészek közül pedig Nádler az én kedvencem, aki a Nulla című sorozattal szerepelt.

Ezek után a Várkert Bazár felé lesétáltunk, ebben a hidegben még ott voltak a kinyílt rózsák és láthattuk az augusztusban másodszor átadott épület málló vakolatát is.











Most spórolósak voltunk, így ebédre egy-egy szendvicset  fogyasztottunk el az autóban, majd a Hősök tere felé vettük az irányt. A Műcsarnokban Képpraxisok címmel három művész, Hegedős 2 László, Váli Dezső, Lévay Jenő kiállítása látható. Először a középen végigfutó Hegedűs 2 László munkáit néztük meg. Itt a dalmatás sorozat volt a kedvencem.








Majd Váli Dezső következett a jobb oldali részen, de az ő munkáit valószínű fordított irányban néztük meg, hátul kezdtük. Szeretem Váli Dezső festményeit, határozottam nyugtatóak. Jó volt látni a régebbi zsidó temetős festményeit (sok temetős rézkarcom van nekem is, az első éppen a kecskeméti zsidó temetőről készült), sőt a még régebbi munkáit is az újak mellett.

Érdekes, hogy az ő szeme is megakadt az aszfalt adta "mintákon", bár arról csak egy fotósorozat volt kiállítva. (Én rézkarcolat is készítettem ezekről Hungarian patchwork címmel.)








Lévay Jenő munkásságát kevésbé ismertem eddig. Tetszettek a kísérletezései pl. a fénymásolóval, vagy ahogy a különböző technikákat keveri.

Az alagsorban még megnéztük Tommaso Tanni és az előcsarnokban és egy oldalsó kisebb teremben Zilvinas Kampinas litván művész videókazettákból származó mágnesszalagokból alkotott installációit. A büfében egy-egy meleg ital (forralt bor és forró csoki) elfogyasztása volt a luxus. Hazafelé még Márk kollégiumát útba ejtettük, hogy néhány dolgot ki-, illetve bepakoljuk neki. Öt órára haza is értünk.

Budapesti múzeumosdi diákokkal

Vasárnap két budapesti kiállítást látogattunk meg az érdeklődő diákjaimmal.
A Magyar Nemzeti Galériában kezdtünk, ahová egy kicsit késve, 10.00-ra érkeztünk meg, mert a sofőrünk megkerülte fél Budát. A Szeretlek Magyarország program miatt különösen sok látogatót vártak a Galériába, már hosszú sor állt, mire megérkeztünk. Sajnos, hiába voltunk előre bejelentetett csoport és hiába volt lebeszélve a vezetés, ugyanúgy sorba kellett állnom, mint az egyéni látogatóknak. Szerencsére azért az egyik csoport elindulhatott úgy, hogy én még sorba álltam a jegyekért, és a második csoporttal induló vezetésnél mutattam be a jegyeket. A Monet, Gauguin, Szinyei, Rippl-Rónai című kiállítást néztük meg, veztéssel. A tártak a Magyra Nemzeti Galéria, a budapesti Szépművészeti Múzeum és a jeruzsálemi Izreal Múzeum anyagából állt össze. Szépen bemutatta egyrészt azt folyamatot, ami az impresszionizmust közvetlenül megelőző időktől indult és posztimpresszionistákkal, szimbolistákkal zárult, másrészt párhuzamba állította a magyar és a francia festészetet. Voltak számomra is új képek, de leginkább a rendezés volt érdekes.
Sajnos, a Chagall kiállításra nem volt alkalom benézni, de tervezek egy novemberi kirándulást, amikor majd a Chagall és Ámos Imre kiállítást és a szépművészetis Caravaggio kiállítást nézzünk majd meg.
Délután a Szépművészeti Múzeum Egon Schiele és kora című tárlatát néztük meg, amelynek anyaga zömében a bécsi Leopold Múzeumból érkezett. Túl sok újdonság ezen a tárlaton nem volt számomra, hiszen Bécsben láttam már a legtöbb képet, de a diákoknak érdekes volt. A tárlatvezetőnk igazán kitett magáért, érthetően és hangosan beszélt. Kicsit nehezen viselem, mikor én egy diákcsoportnak vezetést kérek és fizetek és a csoportomhoz egyre több idegen csatlakozik, méghozzá nemcsak úgy a háttérből hallgatják és nézik a vezetést, hanem a diákok elé állnak. Most is ez történt, de történt egy olyan is, amire eddig nem volt még példa! A látogatók egy kis csoportja rászólt a tárlatvezetőnkre, hogy nem beszéljen már olyan hangosan, mert zavarja őket! Döbbenet, ilyet eddig még sehol sem tapasztaltam!
A múzeum után egy kicsit sétáltunk a Városligetben, aztán Márk biciklire ült és eltekert a kollégiumba, mi pedig hazajöttünk a busszal.
A zömében kandós művészetis diákom mellett ott volt egy régi bolyais szakkörösöm is és két kadás leányzó is, nekik is nagyon örültem. Összességében ez is egy tartalmas, szép nap volt. A meteorológia már esőt ígért, de szerencsénkre az eső késett egy kicsit és szép napos időnk volt.