Budapesti családi múzeumosdi

Mióta Márk Budapesten tanul, hagyománnyá vált, hogy decemberben a két ünnep között felmegyünk a fővárosba és megnézünk közösen egy-két kiállítást. Most egy kicsit megrettentünk, mert éppen vasárnapra ígérte a meteorológia, hogy nagy hideg és sok hó érkezik. A hideg tényleg jött, de a havazás Kecskemétet elkerülte és az utak is jól járhatók voltak.
Kilenc óra körül indultunk, először a Lánchíd utcában parkoltunk le, innen felsétáltunk a Magyar Nemzeti Galériába, ahol a Rippl-Rónai és Maillol - Egy művészbarátság története című kiállítást néztük meg először. Mind Rippl-Rónaitól, mind Maillol-től inkább a korai munkáikat láthattuk, azokat amelyek a barátságuk kezdetén születtek. A Rippl-Rónai képek ismerősek voltak, de Maillol festményeit nem ismertem, csak a későbbi szobrait. Érdekes volt látni, hogy ez a két, később teljesen másként alkotó művész, egykor mennyire hasonló képeket festett. Szintén jó volt látni Rippl-Rónai belsőépítészeti terveit. Döbbenetes volt, hogy a Maillol által tervezett és a felesége által kihímzett falikárpit mennyire hasonlít a Rippl-Rónai által tervezettre.

A másik időszaki kiállítás, ami mindenképpen szerettem volna még látni, az a Rainer 85 - Tisztelet Arnulf Rainernek című volt, ahol az osztrák mester mellett  négy magyar képzőművész munkái láthattuk, amelyet az ő alkotásaira reflektáltak. Gaál József, Kovács Péter, Nádler István, Szikszai Károly. Rainertől a Goya átíratok szerepeltek ezen a kamara tárlaton. Számomra a legérdekesebb a Háború borzalmai sorozat egyik figurájának fejét átdolgozó munkája volt. A reflektáló művészek közül pedig Nádler az én kedvencem, aki a Nulla című sorozattal szerepelt.

Ezek után a Várkert Bazár felé lesétáltunk, ebben a hidegben még ott voltak a kinyílt rózsák és láthattuk az augusztusban másodszor átadott épület málló vakolatát is.











Most spórolósak voltunk, így ebédre egy-egy szendvicset  fogyasztottunk el az autóban, majd a Hősök tere felé vettük az irányt. A Műcsarnokban Képpraxisok címmel három művész, Hegedős 2 László, Váli Dezső, Lévay Jenő kiállítása látható. Először a középen végigfutó Hegedűs 2 László munkáit néztük meg. Itt a dalmatás sorozat volt a kedvencem.








Majd Váli Dezső következett a jobb oldali részen, de az ő munkáit valószínű fordított irányban néztük meg, hátul kezdtük. Szeretem Váli Dezső festményeit, határozottam nyugtatóak. Jó volt látni a régebbi zsidó temetős festményeit (sok temetős rézkarcom van nekem is, az első éppen a kecskeméti zsidó temetőről készült), sőt a még régebbi munkáit is az újak mellett.

Érdekes, hogy az ő szeme is megakadt az aszfalt adta "mintákon", bár arról csak egy fotósorozat volt kiállítva. (Én rézkarcolat is készítettem ezekről Hungarian patchwork címmel.)








Lévay Jenő munkásságát kevésbé ismertem eddig. Tetszettek a kísérletezései pl. a fénymásolóval, vagy ahogy a különböző technikákat keveri.

Az alagsorban még megnéztük Tommaso Tanni és az előcsarnokban és egy oldalsó kisebb teremben Zilvinas Kampinas litván művész videókazettákból származó mágnesszalagokból alkotott installációit. A büfében egy-egy meleg ital (forralt bor és forró csoki) elfogyasztása volt a luxus. Hazafelé még Márk kollégiumát útba ejtettük, hogy néhány dolgot ki-, illetve bepakoljuk neki. Öt órára haza is értünk.

Bécsi kirándulás 2. - Albertina

A nap második részét az Albertinában kezdtük. Itt elsősorban a Miró  - A Földtől az Égig című kiállítást ajánlottam a diákoknak, de én kíváncsibb voltam az Arnulf Rainer kiállításra. Emellett a két kiállítás mellett volt még néhány időszaki tárlat.
Amíg én a jegyeket vettem meg, a diákok lepakoltak egyénileg a kis szekrénykékbe, de itt Péter annyira felhúzta magát azon, hogy nem működtek a zárak, hogy végül nem is akart bejönni velünk, így Márkkal néztem végig a tárlatokat.
A Miró kiállításra nem kértem vezetést, mert akkor tuti nem fért volna bele az időnkbe, hogy a többi kiállítást is megnézzük. Felkészítésként a buszon levetítettem egy kisfilmet a Holland enteriőr 1. című képről, amelyet most elhoztak ide Bécsbe és én mondtam néhány mondatot a kisebbeknek, akik még nem tanulták Mirót, de még is többen azt mondták, itt jobban elkelt volna a vezetés, mint a délelőtti Velazquez tárlaton. Nekem túl sok újdonságot nem jelentett a Miró kiállítás, úgy láttam, elég nagy hangsúlyt kaptak a korai munkái, volt néhány szobor is, de aránylag kevés az igazán nagyméretű későbbi festmények közül. Az Albertinában még mindig nem szabad fotózni, de felfedeztem a honlapjukon (http://albertina.at/), hogy nemcsak  néhány műalkotás fotóját, hanem a kiállítási enteriőröket is közzé tettek! Végre!

Eddig még nem láttam soha Arnulf Rainer kiállítást, tehát ilyen mennyiségben nem találkoztam az ő munkáival. Tudom, hogy most van egy a Magyar Nemzeti Galériában is, de még nem láttam, viszont mindenképpen meg akarom nézni. A kezdeti művektől a késői festményekig átfogó képet mutat a munkásságáról a tárlat. Nekem itt a Messerschmidt szobrokkal készült feldolgozása tetszett.

Az osztrák szobrász, Karl Prantl munkáit is láttuk. Nagyon szépen illeszkedtek a különleges kövekhez a kis fimon faragások.
Tanulságos volt még a másik két tárlat, a Monet-tól Picassoig és az Albertina Kortárs megtekintése is.
Úgy fél 5 felé végeztünk, annyi időnk volt még a busz indulásáig, hogy visszamenjünk a Maria Theresien Platzra és a MuseumQuartiernál egy könyvesboltban még szétnézzünk. Mikor odaértem a megbeszélt helyre, ahol gyülekezni kellett volna, nagyon megijedtem, mert mindössze pár ember volt ott a csoportból. Már éppen telefonálgattam, hogy hol lehetnek a többiek, mikor jött a busz és tele volt, azaz már mindenki a buszon volt csak mi nem!
Hazafelé már sokkal csendesebbek voltak a diákok, mint idefelé. Mivel egyik művészről sem volt játékfilmem, akiknek a kiállításait aznap láttuk, Velazquez egyik kortársáról, Rembrandtról néztünk egy életrajzi filmet. Tíz órára értünk haza problémamentesen. Jók ezek az adventi bécsi kirándulások, de azért már vágyom egy tavaszi bécsi túrára is!