Tegnap szerencsésen lezajlott a kiállításom megnyitója. Minden szép és jó volt, leszámítva azt, hogy alig volt hangom, az orrom tiszta piros volt a rengeteg orrtörtéstől. Már a múlt héten elkezdett a torkom fájni, de csak szombaton tört rám az orrfolyás. Legszívesebben már suliba se mentem volna, de egy kicsit kínos lett volna, ha suliba nem megyek, de este megjelenek egy másik rendezvényen, így még a tegnapi napot végig szenvedtem, de mától itthon vagyok és pihenek, kúrálom magam. Visszatérve a megnyitóra Balanyi Karcsi most is értően és érthetően beszélt a képeimről. Mindig észrevesz valamit, amit én magamnak nem fogalmaztam meg, de így hallva, nagyon igaznak érzem. Azért választottam Karcsit, mert a 2008-as Kerámia Stúdióban rendezett kiállításomon is ő beszélt, és eddig ő a legjobb. Bár volt egy-két bakija most, például Keserű Ilona helyett következetesen keserű Katalint mondott..., de ettől eltekintve rendben volt. Közönség is volt szép számmal, kandós diákok, kollégák, barátok, sőt volt osztálytárs is. Sajnos a kamara elnöke, Gaál József, aki nekem csak Jufusz, szintén lebetegedett, így nem lehetett jelen. A Bolyaiból csak néhány szakkörösöm jött el, de hétvégi tragédia miatt - megtalálták a 3 hete eltűnt Bekő Laci holttestét - érthető, ha nem volt kedvük eljönni, engem is megviselt a dolog, de ez azt időpontot már az ősszel kijelöltük. Viszont jelen volt a Petőfi Népe újságírója és a Kecskeméti TV is, ma este lesz valami kis hír róla. Azok, akik nem tudtak eljönni a megnyitóra, március 9-ig megtekinthetik a kiállítást az Árpád krt. 4. szám alatt!
Az ART Brigád egy családi művészeti vállalkozás. Ezen a blogon arról írok, hogy születnek meg a művek, mi inspirál bennünket, leginkább engem, azaz milyen kiállításokat látok, milyen művészeti, kulturális eseményeken veszek részt, milyen foglalkozásokat tartok és olvashatnak az aktuális programjainkról is. MűvMari
2011. február 15., kedd
Kiállítás a Kereskedelmi és Iparkamarában
Tegnap szerencsésen lezajlott a kiállításom megnyitója. Minden szép és jó volt, leszámítva azt, hogy alig volt hangom, az orrom tiszta piros volt a rengeteg orrtörtéstől. Már a múlt héten elkezdett a torkom fájni, de csak szombaton tört rám az orrfolyás. Legszívesebben már suliba se mentem volna, de egy kicsit kínos lett volna, ha suliba nem megyek, de este megjelenek egy másik rendezvényen, így még a tegnapi napot végig szenvedtem, de mától itthon vagyok és pihenek, kúrálom magam. Visszatérve a megnyitóra Balanyi Karcsi most is értően és érthetően beszélt a képeimről. Mindig észrevesz valamit, amit én magamnak nem fogalmaztam meg, de így hallva, nagyon igaznak érzem. Azért választottam Karcsit, mert a 2008-as Kerámia Stúdióban rendezett kiállításomon is ő beszélt, és eddig ő a legjobb. Bár volt egy-két bakija most, például Keserű Ilona helyett következetesen keserű Katalint mondott..., de ettől eltekintve rendben volt. Közönség is volt szép számmal, kandós diákok, kollégák, barátok, sőt volt osztálytárs is. Sajnos a kamara elnöke, Gaál József, aki nekem csak Jufusz, szintén lebetegedett, így nem lehetett jelen. A Bolyaiból csak néhány szakkörösöm jött el, de hétvégi tragédia miatt - megtalálták a 3 hete eltűnt Bekő Laci holttestét - érthető, ha nem volt kedvük eljönni, engem is megviselt a dolog, de ez azt időpontot már az ősszel kijelöltük. Viszont jelen volt a Petőfi Népe újságírója és a Kecskeméti TV is, ma este lesz valami kis hír róla. Azok, akik nem tudtak eljönni a megnyitóra, március 9-ig megtekinthetik a kiállítást az Árpád krt. 4. szám alatt!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése