Nyolcak - Előadás a Cifrapalotában

Miután a hétfő délutánomat az iskolában töltöttem, kedd délelőttre maradt, hogy befejezzem a kilencedikesek témazáróinak javítását. Kedden írtak a tizenegyedikesek, de legalább addigra a másik két osztályét kijavítottam. Szerdán a kilencedikesekkel a népvándorlás kori és honfoglalás kori művészetet tárgyaltuk, tehát a jövő héten, mikor a Cifrapalotába megyünk majd, éppen képben lesznek a témában.
Szerdán folytatódott a  Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében című kiállításhoz kapcsolódó előadássorozat. Ez a mostani volt számomra a legérdekesebb előadás, amelyet Berki Gergely tartott A magyar zsidó festészet és a Nyolcak címmel. Annyi új és érdekes információ hangzott el, hogy kevés lett a jegyzetelésre szánt papírom. Ő volt a kurátora a 2011-es budapesti Szépművészeti Múzeumbeli Nyolcak kiállításnak. Én ezt nem, csak előtte a pécsi tárlatot láttam. De aztán Bécsben és legutóbb, ősszel Párizsban is szerepelt egy válogatás a 20. századi magyar avantgárdról, amelynek szintén Barki Gergely volt a kurátora. Eddig is tudott volt, hogy a Nyolcak közül hatan zsidók voltak, de most kiderült, hogy mindannyian azok voltak. Magában a festészetükben ennek semmi nyoma sincs, sőt inkább, meglepő módon, a keresztény ikonográfiából dolgoztak fel témákat. Berény Róbertről hallhattunk a legtöbbet és megtudhattuk azt is, hogy munkákban nem érhető nyomon a zsidó identitás, de az az intellektuális kör, amelyben mozgott, mozogtak, szinte teljesen zsidó származású volt. Orbán Dezső, Cigány Dezső után Czóbel Béla következett az előadásban. Az ő mostani szentendrei kiállítását is Barki Gergely jegyzi. Beszélt arról, hogy Gertrude Stein írt Czóbelről, akinek az aktja akkor Matisse aktjánál is merészebb volt. A további Nyolcak tagokról (Kernstok Károly, Pór Bertalan,Tihanyi Lajos) is hallhattunk röviden, de Márffy Ödönről, most csak annyit mondott Barki Gergely, hogy majd Rockenbauer Zoltán fog róla egy előadást tartani, aki kérte tőle, hogy nem lője le előre a poénját, így most róla nem mesélt csak annyit, hogy róla eddig nem tudtuk, hogy zsidó volt. Az előadás végén még a Nyolcak vendégművészeit is megemlítette: Fémes Beck Vilmos, Vedres Márk, Lehor Mária, Lesznai Anna.








Több érdekes sztorit is mesélt. Például, hogy amikor Passuth Krisztina megírta A Nyolcak festészete című könyvét, és abba beletette Berény Róbert Cilinders önarcképét, Berény özvegye tiltakozott, hogy azt ne tegye bele, mert "nagyon zsidós". Vagy, hogy San Franciscoban a Kortárs Zsidó Múzeumban "Rossz zsidó - jó festő" címmel nyílhatott kiállítása. Vagy, hogy Izraelben szerettek volna neki egy kiállítás szervezni, de nem vállalta, mert a "festményeim nem zsidó hagyományokra építenek".
Rengeteget támadták, kritizálták a Nyolcakat, hiszen ennyire modern művekhez nem volt hozzászokva a magyar közönség, de a támadások nem csak a festményekre irányultak, burkolt vagy éppen kevésbé burkolt zsidózás is volt bennük. Pedig ez a fajta festészet a 20. század elején nagyon aktuális, trendi volt.
Milyen jó lett volna, ha a 12-dikesek hallották volna ezt az előadást a művészettörténet szóbeli előtt, ahol az egyik "A" tétel a Nyolcakról szól!

Budapesti kiállításosdi Márkkal

Annak ellenére, hogy ezen a héten már nem volt tanítás, nem unatkoztam. Hétfőn rendet raktam magam körül (íróasztal, szekrény), tárgyaltam egy megbízásról és Múzeumok Éjszakája ügyben, és egy kolléganős találka is erre a napra esett.
Kedden nyomtattam kecskeméti témájú rézkarcainkból a Múzeumok Éjszakájára, mert szombat este ott leszünk a Kulturális és Konferencia Központban és azon kívül, hogy egy mini kiállítást csináltunk, árusítani is fogjuk a munkáinkat.
Szerdán volt Márk utolsó vizsgája az egyetemen (MKE), és arra gondoltunk, hogy összekötjük egy anyás kiállításlátogatással ezt az alkalmat, már csak azért is, mert éppen előző nap volt Márk születésnapja (21.). A vizsga 10-12 óra között volt kiírva, és még egy aláírást kellett az indexébe beszerezni, amelyet szintén délelőttre írtak ki. Így azt terveztük, hogy én csak a 10 órás vonattal megyek fel, és dél körül tudunk a Műcsarnokban találkozni. Ám, nem így lett.

Egyedül néztem meg a Műcsarnok kiállításait, először Magyarósi Éva Láthatatlan rajzok című, majd az Európai utasok - Kolozsvári képzőművészet az ezredfordulón című kiállítást. Az alagsori képek és videóanimáció elég nyomasztó volt, de ez érthető, hiszen édesapja elvesztése, a gyász inspirálta a műveket. Fenn a rendszerváltás után szocializálódott fiatal kolozsvári művészek munkáit láthattam, valamint a kolozsvári művészeti élet intézményeit is bemutatták. Igen sokszínű a tárlat, rögtön az első teremben igen megkapóak Adrian Ghenie festményei. A művek jó részét nyugat-európai gyűjteményekből kölcsönözte a Műcsarnok, ami jelzi, hogy ezeknek a műveknek van piaca.
Mikor végeztem, elsétáltam az egyetem elé, hátha végez Márk, de kiderült, hogy még javítania kell művészettörténetből, addig nem írja alá a tanár az indexet, és egy csomóan várakoznak, nem lehet tudni meddig tart az egész. Én mondtam, hogy várok, volt nálam olvasnivaló, de Márk azt mondta, van még annyi idő, menjünk el a Kogartba. Itt a Tihanyi Lajos - Egy bohém festő Budapesten, Berlinben és Párizsban című kiállítást néztük meg. A néhány ismerős kép mellett, amit vetíteni is szoktam, meg a Nyolcak kiállításon láttam, a képek többsége új volt számomra. Szeretem Tihanyi portréit, idén a Fülep Lajos portrét a vizsgaanyagba is beleraktam, de nagyon megtetszett a plakáton szereplő párizsi vörös hidas képe is.
Ezután újabb várakozás következett, pedig már lassan 3 óra volt. Mivel a műcsarnokos jegy az Ernst Múzeumba is érvényes, én elmentem, hogy megnézzem Kelemen Károly Átfestett ikonok című kiállítását. Már éppen végeztem, mire Márk is végzett és megérkezett (azért ő is megnézte!). Ő azt hitte, igazi ikonok lesznek átfestve, és tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok. Kedvenceim a kiállítás vége felé lévő festmények voltak, pl. a Mont-Saint-Victoire (Cézanne hegye). Egy művtöri órának is elmenne, ahogy itt, ezeknél a képeknél reflektál a modern festészeti irányzatokra.

Még a Liszt Ferenc téren körbefotóztam Marton László Liszt szobrát, mert az egyik OKTV tételnek ezt adták meg művészettörténetből, bár nem hiszem, hogy lesz olyan diákom, aki ezt választaná. Elég szörnyű állapotban van a szobor, először azt hittem vandálok megrongálták, de itthon utánaolvastam és kiderült, hogy a június eleji viharban egy faág ráesett és ez törte össze a szobor hátteréül szolgáló orgonasíp-boltívet vörösmárványostól.
Egy sör és egy fagyi volt a jutalom útban a pályaudvar felé. Mivel csak a 3/4 6-os vonatot értük el, fél 8-ra értünk haza, én meg még egy bolyais bankettre voltam hivatalos, tehát gyors zuhanyzás, átöltözés, és nem is késtem túl sokat a 12. C bankettjéről.
Csütörtökön délelőtt főztem, délután pedig meglátogattak az én kis tündérkéim, azaz a szakköröseim. Kicsit nehezen oldódtak az elején, de aztán kerestünk egy játékot és nagyokat nevettünk egymáson. Csütörtök este is bankettre mentem (12. B), de amikor 8 órakor odaértem, még senki sem volt ott, egy kicsit csúszott a bizonyítványosztás, ezért hazasétáltam. Akkor még azt hittem, később visszamegyek, de egyszerűen nem volt már erőm, kedvem újra elindulni otthonról.

Ma délelőtt a Bolyaiban volt egy megbeszélés a jövő tanév nagy eseményéről, a 25 éves Bolyait ünnepeljük. Lesz sok-sok program, sok-sok szervezés, munka ezzel kapcsolatban. Délután a Kulturális és Konferencia Központba vittük be a képeket, de nem nekünk kellett feltenni, így gyorsan végeztünk, utána nyomtató, és bevásárlás, mert holnap a bolyais tanévzáró és a Múzeumok éjszakája mellett még lesz nálunk egy családi ebéd, egyben szoktuk ünnepelni a Petra és Márk születésnapját (6 nap híján 1 év van köztük) és Péter névnapját, tehát este még előkészítettem a sajttal töltött csirkemell tekercseket, hogy holnap csak be kelljen rakni a sütőbe.