Már az első rajzok is nagyon szépek lettek.


Aztán a második és harmadik is!




Köszönöm az Eyva Háznak a nagyszerű környezetet és azt, hogy egy kölcsön hangszóróval megmentették a tanfolyamot, mert én otthon hagytam az enyémet és azért a megfelelő meditációs zene nélkül biztos szerényebb lett volna az eredmény.
Az öt résztvevő a tanfolyam után úgy nyilatkozott, hogy megkapták, amiért jöttek, sőt! Egyikőjük, akinek még az édesanyja is azt mondta, hogy rajzolni, azt nem tud, azt mondta, hogyha a tanfolyam elején megmutatták volna neki az ott készült munkáját előre, nem hitte volna el, hogy ő tud ilyet készíteni. Szerintük is nagyon jól felépített volt a foglalkozás, így fokozatosan egyre bonyolultabb rajokat készítettek. Emellett teljesen ki tudtak kapcsolni, feltöltődtek, jól érezték magukat.
Én pedig nagyon büszke voltam rájuk, mint első fecskékre.
A legközelebbi Rajmeditációs tanfolyamot 2020. januárjára tervezem és már egy páran előre bejelentkeztek rá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése